Bezárt a CP+ 2013

0

Négy nap után vége az idei év tulajdonképpen egyetlen nemzetközi fotós szakkiállításának. A két évvel ezelőtti rendezvényhez képest rengeteget fejlődtek a kiállítók és a szervezők is a nemzetközi sajtó kiszolgálásában, de félő, hogy mire minden részlet a helyére kerül, a kiállítók már nem a kiállításokhoz fogják igazítani a legfontosabb bejelentéseiket. Pacifico Yokohama főbejárat Ez talán már most is így van, hiszen komoly, profi fényképezőgépet a két eddigi kiállítás (PMA@CES és CP+) egyikén sem jelentett be egy gyártó sem. Igazi nagy durranások nélkül, a már ismert termékekkel viszont minden nemzetközi kiállítás egy lokális termékismertetővé, vevőtalálkozóvá szürkül, ami egy távoli piac esetén a naprakész sajtó számára nem igazán érdekes. Pacifico Yokohama CP+ 2013 Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes megismerkedni az itteni kiállítókkal, hiszen most is számtalan apró érdekességről tudtunk beszámolni, amikről nem nagyon jut el információ Magyarországra, vagy csak nem figyelünk fel rá az év során. Motoros Yokohamában Oktató vitorlás Landmark Tower A CP+ tudósítás létrejöttét idén a Canon Hungaria Kft. támogatja. A fotók Canon EOS 6D-vel és az új Canon EF 24-70mm f/4 L IS USM objektívvel készültek.