Már viszonylag régóta pletykálnak a Sony esetleges fullframe, azaz 36×24 mm-es szenzorral ellátott cserélhető objektíves tükör nélküli NEX fényképezőgépéről, de eddig nem vettük komolyan. Most azért mi is beadtuk a derekunkat 🙂 Pletykákról írni nem annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik. Egy hivatalos sajtóközlemény teljes egészében vehető precíz és pontos forrásnak, de egy pletykatengerről ez nem mondható el. Ide s tova legalább 1-2 hónapja látni már pletykákat egy esetlegesen megjelenő Sony NEX MILC gépről, amelynek fullframe szenzora lesz. Ezen kívül azonban semmi konkrétumot nem mondott senki, legalább valami kitalált specifikációt böktek volna mellé 😉 De nem, a hűvös hangvételű, igen rövid bejegyzések tényleg tűntek inkább szóbeszédnek, mint valós lehetőségnek – no nem azért, mert nem nézzük ki a Sony-ból, hogy képes lenne ilyet alkotni. A napokban azonban a sonyalpharumors.com szerkesztője 100% bizonyossággal írja, hogy két NEX fényképezőgép is érkezik fullframe szenzorral, az egyik egy egyszerűbb, a másik egy komolyabb változat. Előbbi 24 Mpixel, utóbbi 36 Mpixel felbontású képérzékelőt kap majd. És ez tény, mert 100%. Pont! Nos, hát ezért ragadtam végül billentyűzetet, bár ennél sokkal többet most sem tudunk, de „Ha Ő mondja!”. Egyes információk szerint mindkét gépnek beépített elektronikus keresője lesz (állítólag szépen középre pozícionálva és prizmaház formát adva), az olcsóbb modell pedig valóban jó áron jelenhet meg, ami közelítőleg 2000 dolláros bevezető árat jelent (ami persze kicsit felette van a Nikon D600 és a Canon EOS 6D árának, de ez egy apró termetű masina lenne). Azt nem nehéz kitalálni, hogy a fókuszrendszer minden bizonnyal a Sony saját hibrid megoldását jelenti majd, amely kontraszt alapú és szenzorra integrált fáziskülönbség érzékelő pixelek keverékét alkalmazza. Érdekes hibrid lesz az biztos, viszont az is érdekes kérdés, hogy mi lesz így a Sony DSC-RX1 és RX1R modellekkel, amelyek szintén fullframe szenzorral készülnek, de fixen beépített fix gyújtótávolságú, 35mm f/2 objektívvel. Vajon a fullframe NEX-hez majd direkt azért nem készül ilyen objektív, nehogy saját gyártón belül konkurenciát állítson? Vagy majd az árát állítják be úgy, hogy jóval magasabb legyen, mint a DSC-RX1R jelenlegi 2800 dolláros ára (amiből kitalálható, hogy ha 2000 dollár lesz az olcsóbbik fullframe NEX váz, akkor a 35mm f/2 objektívet 800 dollár fölé kell árazni, ami talán azért lenne furcsa, mert a Canon 35mm f/2 IS USM optikáját 600 dolláros, míg a régebbi 35mm f/2 USM optikát 290 dolláros listaáron értékesítik.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Heti Fortepan – 5.: Tervezetten természetes kastélyparkok
Ma Magyarországon már csak alig egy-két helyen csodálhatjuk meg eredeti környezetükben a főúri kastélyokat, pedig egykor a fényűzéshez éppúgy hozzátartozott a hatalmas park, mint az impozáns épület. Fotókon az ország legszebb precízen megtervezett kastélyparkjai.
Újdonságok a Lightroom CC-ben (Lightroom 6-ban)
Az alábbi öt videó a friss Lightroom főbb újításait mutatja be. Frissítés: E gyors, délelőtti megosztáshoz képest részletesebb, belemélyültebb értekezést olvashattok...
Így vásárolj fényképezőgépet
Akár ajándékba szánod karácsonyra, akár magadnak keresel egy jó gépet, fontos, hogy olyan modellt válassz, amely a kitűzött feladatokra a legalkalmasabb. Nem kell mindenáron tükörreflexes gép, de nem is mindenre elég egy zsebrevágható utazózoom. Cikkünkben bejárjuk a ma kapható gépek kategóriát és néhány tippet is adunk egy-egy kiemelkedő modellre.
Színek szelektív sötétítése Photoshopban
Jimmy McIntyre videójában megtanulhatunk egy gyors trükköt, hogyan sötétítsünk, vagy világosítsunk egyes színeket képeinken. A Photoshop, mint tudjuk, rettentő sok szolgáltatást és...
Bőr retusálás egyszerűen
A retusálás alapja a bőrhibák eltüntetése, amelyre a Photoshop több eszközt is kínál.
Az alábbi videóban a retusálás alapfogásait ismerhetjük meg, amely...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





