f/1,2 fényerejű objektívvel érkezik az első ívelt szenzoros kompakt?

0

Állítólag hamarosan megjelenik a Sony első ívelt szenzora köré épülő fényképezőgépe, amely kompakt léte ellenére igencsak ígéretesnek tűnik – már ha igazak a pletykák. Két táblázatot osztottak meg CNbeta.com oldalon, amelyet azonnal át is vettek a sonyrumors.com-os fiuk. A képek azt „bizonyítják”, hogy elkészült a tömeggyártásba kerülő 2/3″ típusú ívelt Sony szenzor, másrészt arról is mond információt, hogy a várható kompakt gép milyen objektívet kap(hat). Mint ismeretes, a Sony mérnökei régóta dolgoznak az ívelt szenzor kialakításán, amely főképp nagylátószögű (de mindenesetre fix gyújtótávolságú) objektíveknél jön igen jól, ez esetben ugyanis jóval kevesebb korrekciós lencsetagra van szükség, hiszen nem szükséges a vetített képet a szó szoros értelmében síkra hozni, mint a filmes, vagy hagyományos szenzoros gépek esetében. A kevesebb lencsetag egyrészt sokkal kisebb és könnyebb objektív készítését teszi lehetővé, másrészt a kevesebb lencse a fényerőre is jó hatással lehet. Elsőre talán kicsit hihetetlennek tűnik, de ha igaz, akkor egy 20 mm-nek megfelelő gyújtótávolságot adó (94 fokos látószög), 7,83 mm-es, f/1,2 fényerejű optika kerülhet az új gépbe. A szenzor 2/3″ típusú, amely méretet ma már nem használják, de régebben igen elterjedt volt a komolyabb ultrazoom és bridge gépekben (ráadásul a viszonylag nagy mérete miatt már a mélységélesség is egész jól érzékelhető volt az ilyen gépekkel). A 20 mm ekvivalens gyújtótávolságot 7,83 mm-ből adó szorzó elvileg 2,55×-ös, a hagyományos 2/3″ típusú szenzoroké eddig 3,9×-es volt. Az objektív tehát vagy nem 20 mm ekvivalens, hanem 30 mm-es kisfilmes objektív látószögét adja (amely nem 94, hanem hanem 72 fok), vagy nem 2/3″-os szenzorhoz készült, vagy az isten tudja mire képes ez az ívelt szenzor. A képérzékelő felbontását egyébként 22 Mpixelesre mondják, 7680×2880 pixellel (a szenzor oldalaránya 4:3, a pixelek azonban nem négyzetesek, hanem 1:2 arányú téglalapok). Fura, de maga az ívelt szenzor sem megszokott! Meglátjuk, mi sül ki mindebből.

sony_curved_1 sony_curved_2