Xtreme Electronics 3D Systems

0

Szép volt a felhozatal idén magyar cégekből. A Mikrosat, a Lenspen and More, a Sortpad és a Kuuvikot kiadó cég standján már jártunk, de volt még egy hazai kiállító, amit nem tudtunk hova tenni míg meg nem néztük. XES3D A kiállítói katalógusban Xtreme Electronics 3D Systems néven futó cég a Gödöllő melletti Szadáról állított ki és neve egyelőre teljesen ismeretlen a fotós világban. Igazából nem is konkrétan a fotósok a célközönségük, de joggal gondolják úgy, hogy a tartalmat előállító fotósok segítségével egy bizonyos kört meg tudnak szólítani. A termékük ugyanis nem más, mint egy szemüveg nélküli 3D technológia. Igen, az a 3D, ami az utóbbi időben kifulladóban van, részben azért, mert az emberek nem szívesen tévéznek kényelmetlen szemüveggel a fejükön. Szemüveg nélküli 3D tévéken és egyéb megjelenítőkön szinte minden cég dolgozott egy ideig, de igazi áttörést nem sikerült elérniük. A legtöbb tévénél a 3D hatás csak megadott nézési pontokból élvezhető, ahogy ebből kimozdulunk, a kép szétesik. A szadai XES3D ilyen szemüveg nélküli 3D rendszert kínál tévén, 7 és 10 colos tableten és dual SIM-es mobiltelefonon, és jelenleg olyan partnereket keresnek, akik teríteni tudnák a terméket Európában és Amerikában. Ezek hallatán nyilván mindenkinek a fejében nagyjából ugyanaz az első kérdés merül fel: Vajon hogy tud egy kis magyar cég olyan technológiát fejleszteni, ami a legnagyobb kutatás fejlesztési költségvetéssel dolgozó Samsungnak vagy LG-nek sem sikerül? Röviden: nem tud. A technológiát nem maga fejlesztette, hanem vette. Pontosabban a technológia kizárólagos felhasználási jogát Európára és Amerikára (ez utóbbi területen a tévékre nem). A fejlesztést amerikai kutatók végezték, akik a megfelelő pillanatban találkoztak a magyar befektetőkkel, hogy partnerre találjanak. A termék gyártása egyelőre Kínában történik, de amennyiben az értékesítés beindul, a cég az összeszerelést az egykori gödöllői Sony gyárba viszi, ahol a számításaik szerint akár 2700 embernek is munkát adhatnak. XES3D A standon nagy volt a jövés menés, alig tudtunk beszélgetni a kiállítókkal. A tévén futó 3D kép az arra járó emberek többségét megállította, sőt olyan is volt, aki azonnal meg is vett egy tabletet, holott a cég nem tervezett a helyszínen konkrét értékesítést. A vásárlási igény megjelenése egyáltalán nem meglepő. A tévén a 3D élmény jobb, mint amit eddig valaha szemüveg nélküli 3D tévén láttam, a tableten pedig ugyanazt kapjuk, mint a legjobb szemüveges tévéken. Ha nem is itt, de a Geeks.hu hasábjain igyekszünk pontosabban is bemutatni a szadai cég tarmékeit.