Leszavazták a panorámaszabadságra rontó törvényt

0

Az elmúlt napokban Európa és a világ fotós közvéleményét igen élénken foglalkoztatta az Európai Parlament elé került törvényjavaslat, mely korlátozta volna a jogvédett közterületi építmények fotózását. freedomofpanorama A tervezet szerint minden szerzői jogvédelem alatt álló műtárgy (így épület, vagy köztéri műalkotás) fényképe csak a szerző engedélyével hozható nyilvánosságra. Ez a szabályozás közel lehetetlen helyzet elé állította volna a webes képgalériákat, híroldalakat, vagy az olyan site-okat mint például a Wikipedia, ahol a szövegek mellett fontos a képi illusztráció is. Nem is beszélve a szelfik szerelmeseiről, akik képtelenek lettek volna arcukon kívül elhomályosítani a képen látható műemlékeket. A Wikipedia az elmúlt napokban komoly kampányt szervezett a törvény elfogadása ellen, hatásos városfotókkal, melyeken feketével takarták ki az érintett műtárgyakat. A change.org-on indított petíciót (a törvény elfogadása ellen) több mint fél millióan írták alá. Az úgynevezett panorámaszabadság (freedom of panorama) jelenleg tagállamonként változó megítélésű. Görögországban, Olaszországban, Franciaországban és Belgiumban például az ilyen építmények csak magáncélra fotózhatók, a képek publikálása engedélyköteles. Ugyanakkor az EU legtöbb államában, így hazánkban is nincs ilyen korlátozás. A javaslat a kisebbség szabályait erőltette volna a többségre. Az Európai Parlament 751 tagjából ma csak 40 szavazott a törvény mellett, így az nem került elfogadásra. Mindenki megnyugodhat. Helyreállt a világ rendje.