Utcák emberek nélkül – az Adobe Monument Mode segítségével

0

Jópár fotós készített már olyan képeket, amelyek olyan kihalt utcákat ábrázolnak, amelyek normál esetben dugig vannak emberekkel. Az Adobe legújabb, fejlesztés alatt álló projektje, a Monument Mode segítségével akár okostelefonnal is készíthetünk majd fényes nappal ilyen fotókat.

Adobe_Monument_Mode
Az Adobe pár napja tartotta meg hagyományos Adobe Max konferenciáját, ahol egyébként az új Adobe termékeket is bemutatták. A show szerű, látványos előadásokkal tarkított bemutató során az új fejlesztésekről is szó esett, így a Monument View lehetőségeit is megmutatták. Mint tudjuk, látható emberek és autók nélküli utcákat három féle módon fotózhatunk:

  1. keresünk egy kihalt utcát és ott fotózunk
  2. igen komoly ND szűrőt, szűk rekeszt és ezáltal nagyon hosszú záridőt választunk (parkoló autók esetén nem működik, csak gyalogosokra és mozgó járművekre, ha nem fényesebbek, mint a háttér)
  3. több fotót készítünk, amelyeket rétegenként egyesítünk azon pozíciókban, ahol a háttér látszik, s nem takarja azt ki sem ember sem jármű

Az Adobe ez utóbbiban kíván segíteni, ráadásul úgy, hogy a felhasználónak semmi dolga nincs, pusztán elindítani a felvételt. A fényképezőgépekbe vagy okostelefonokba integrálható algoritmus folyamatosan készíti a képeket, valós időben analizálja azokat, s egyesíti a nem mozgó képelemeket, azaz a hátteret. Mint az alábbi videóból is látszik, az algoritmus a jelenlegi állapotában csak állványról tud hatékonyan működni, de természetesen ahogyan a panorámafotózásnál, úgy itt is meg tudják majd oldani, hogy kézből is készíthessünk Monument View képeket. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a színész Nick Offerman és az Adobe kommunikációs igazgatója, Kim Chambers által nyújtott performansz során a tesztkészülék folyamatos képrögzítése ellenére egy idő után olyan területekre is visszakerült Nick háta, amely addigra már tiszta hátterű volt. Ez a béta szoftver és a feltehetően kevés memória következménye lehet, biztosak lehetünk benne, hogy ilyen hibák a végleges változatban nem lesznek. Bár arra semmi garancia, hogy ez a szolgáltatás ténylegesen bekerül egy kereskedelmi forgalomban kapható készülékbe, az esély mindenesetre megvan rá. Már csak egy olyan telefongyártó kell, aki hajlandó pár milliót leszurkolni az Adobe-nak ezért a ‘fícsörért’.