Az első kisfilm QuantumFilm szenzorral készítve

0

Még 2010 márciusában írtunk az InVisage fejlesztéséről, amelyet QuantumFilm-nek neveztek el. A hagyományos CCD-khez képest akkor 4× nagyobb érzékenységet és 2× jobb dinamika átfogást ígérő szenzor most már valóság, olyannyira, hogy egy kisfilm is készült ilyen szenzorból felépített gép segítségével. QuantumFilm_compare A bemutató filmek lényege az, hogy a technológia előnyeire kihegyezve fitogtassa annak tudását. A filmben elvileg látnunk kellene a kiváló dinamika átfogást, valamint a nagy érzékenységet. Utóbbit egy sötét környezetben felvett részleten lehetne elemezgetni, előbbit valami nagyon napos és árnyékos scene-en. Talán ez meg is található a videó 2:05-ös részénél, ahol azonban igencsak furcsa színeket láthatunk az égboltnál, ugyanakkor az árnyékos részek sem tűnnek sokkal jobban kiexponáltnak, mint amit egy hagyományos géptől megszokhattunk (és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a filmet utómunkázhatták is, azaz RAW videóból nagyobb dinamikaátfogás érhető el eleve, mint a tömörítettből). A készítésről közzétettek egy „így készült” videót is, ahol igyekeznek a technológia előnyeit is bemutatni. Az ott látható promó képek azonban erősen túlzóak. Ne mondja nekem senki, hogy egy mai normális fényképezőgéppel ne lehetne rendesebben kiexponálni a fenti bemutató képkocka bal szélét. Talán egy gagyi telefonnal tényleg ennyire kiégne, de nem egy fényképezőgéppel. Az persze elképzelhető, hogy ezeket a szenzorokat csak mobilokba szánják, így ez esetben lehet releváns a fenti és lenti videó, bár akkor is túlzásnak tűnik a „hagyományos” szenzornak kikiáltott icipici dinamika. De semmiképp sem szeretnék ünneprontó lenni, csak én most egy kicsit többre számítottam.