Hivatalos mintafotók a közelgő Pentax full-frame gépből

0

A Ricoh jól promózza a Pentax első full-frame szenzoros digitális fényképezőgépét, hiszen még meg sem jelent, de már tudjuk, hogy jövő tavasszal lesz kapható, sőt, gyári mintafotókat is közöltek vele.

Pentax_full-frame_DSLR
Nem bízza a véletlenre a feltételezhetően Pentax K-1 néven jövőre megjelenő full-frame szenzoros DSLR vázának sikerét a Ricoh. Még a múlt hónapban jelentette be, hogy 2016 év elején rántja le a leplet a full-frame szenzoros gépről, de már egy egészen sokat mutató képet is láthattunk a masináról, sőt, egy mock-up modellt is bemutattak már a PhotoPlus Expon New Yorkban. Nemrég pedig két hivatalos mintafotót tett közzé, amely a bejelentés előtt álló géppel készült. Igaz, sajnos pont két olyan fotót választottak, amelyekből pont nem a full-frame szenzoros gép előnye jön le, hiszen kis mélységélességű makrót APS-C szenzoros géppel is lehet fotózni (igaz, a lenti kép 85mm f/1,4-gyel készült), illetve az épületfotó sem tartozik igazából a nagy kihívások közé, még akkor sem, ha árnyékos és napos részek váltják egymást, hiszen úgysem tudjuk, hogy milyen utómunkát kaptak a fotók (ha kaptak). Ráadásul a közölt képek felbontása sem elegendő ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonhassunk. Az 1000 pixel széles képeken még egy mobiltelefon fotója is jól tud mutatni. Mindenesetre rajtunk ne múljon, íme hát a két mintafotó (eredeti mérethez jobb gomb, majd hivatkozás/link megnyitása új ablakban). img_151210_1 img_151210_2 További részletek, illetve a képek részletes technikai adatai a Pentax oldalán találhatók: http://www.pentax.com/en/pentaxff/