Bővít a RANDOM

0

2015. március 17-ig küldhetik el a csatlakozni kívánó, 18. életévüket betöltött aktív fotósok portfoliójukat PDF-ben a RANDOM csoportnak. Nem csak fotózást művelő, de elméleti szakemberek jelentkezését is várják. A felvételi kérelmeket felvételi bizottság bírálja majd el.

Sajtóközlemény:

A RANDOM – Kortárs Alkotók Fotóművészeti Egyesülete tagfelvételt hirdet

A RANDOM tagjai számára párbeszédet, bemutatkozást és aktivitást biztosít, támogatja az alkotók művészeti tevékenységét, a művészeti munka kibontakozását, hazai és külföldi kiállításokkal, workshopokkal, szakmai párbeszédekkel.
Csatlakozva a Bartók Béla úti művésznegyedhez 2014 szeptemberében a fotográfia sokszínűségét támogató gondolattal nyitottuk meg galériánkat (Budapest, 1111, Bercsényi utca 7.), amelynek profilja elsősorban a kortárs alkotók bemutatása, szakmai programoknak, párbeszédnek helyt adó nyitott műhely létrehozása. A RANDOM mindezen túl évente változó helyszínen és újabb kurátor vezetésével, nyílt pályázati felhívás keretében megvalósuló kiállítással kíván keresztmetszeti képet adni a 21. század elején a kortárs magyar fotográfiáról, vizuális társművészetről, új irányokról, felfedező utakról.

A jelentkezés
Várjuk mindazon 18. életévét betöltött alkotók, fotográfusok, illetve a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt kívánnak venni a RANDOM munkájában.

Alkotók számára
A jelentkező munkásságát bemutató átfogó digitális portfólió (PDF-ben max. 10 MB méretben) és egy szakmai önéletrajz elküldését várjuk az alábbi email címre: randomxhibition@gmail.com

Elméleti szakemberek, kurátorok, szakírók számára
Szakmai önéletrajzot, publikációs jegyzéket és/vagy egy-két írás elküldését várjuk az alábbi email címre: randomxhibition@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2016. március 17.
A RANDOM felvételi bizottságának tagja 2016-ban:

  • Kolozsi Bea fotográfus, tanár, az Egyesület alelnöke
  • Sioréti Gábor fotográfus, a Magyar Narancs képszerkesztője
  • Tomas Opitz fotográfus, a TOBE Gallery tulajdonosa, vezetője

További információért kérjük keressen minket e-mailben: randomxhibition@gmail.com
https://www.facebook.com/RANDOM