Tükörrel vagy anélkül?

0

10 évvel ezelőtt jelent meg a Panasonic az első tükörreflexes fényképezőgépével. Akkor még ők sem tudták, hogy nem sokat fog megélni a DSLR rendszerük.

Pedig ha tudták volna, hogy két év után egy sokkal jövedelmezőbb és sikeresebb rendszerbe fognak és megalkotják a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépek piacát, akkor lehet, hogy rengeteg pénzt megspórolhattak volna. A Panasonic DMC-L1 volt az első NégyHarmados DSLR, amelyhez saját objektívet is készítettek. Jóllehet, a saját objektívre egyébként nem feltétlenül lett volna szükség, hiszen a NégyHarmados szabványt az Olympusszal közösen fejlesztették, így az Olympus objektíveket is használhatták volna. Persze miért adnának az Olympus zsebébe a profitból dollármilliókat, ha maguk is zsebre rakhatják. Egyébként a nyitott NégyHarmad szabvány ellenére a két gyártó, a Panasonic és Olympus nem teljesen azonos utakat járt. Míg az Olympus a szenzorstabilizálás mellett tette le a voksát (és csak az utóbbi időkben kezd ráállni néhány optikailag stabilizált objektív gyártására, mint a profi 300mm f/4 IS Pro) és profi felhasználóknak való objektívek garmadáját is piacra dobta az elkövetkező két évben, mutatva elszántságát a rendszer mellett, a Panasonic inkább az optikai stabilizálásban hitt és igazság szerint az amatőröket célozta csak meg. Sajnos az idő azonban úgy hozta, hogy bár a NégyHarmados szenzorok tovább éltek, maga a NégyHarmad rendszer elég hamar kihalt, sok csapdába csalt fotóst magára hagyva. Bár a MILC-ek (pontosabban a mikro NégyHarmad) 2008-as megjelenése után a Panasonic egyértelműen felhagyott a DSLR-ek gyártásával, az Olympus még próbálta menteni a menthetőt, hiszen rengeteg pénzt ölt már bele az addig kifejlesztett tucatnyi objektívbe, így még 2010-ig húzta a DSLR rendszerét is, igaz, érezhetően kevesebb fejlesztéssel. Azt azért nem mondhatjuk, hogy felesleges volt a Panasonic DSLR kifejlesztése, hiszen ez az induló lépés tette lehetővé, hogy kialakulhassanak a mai mikro NégyHarmados MILC gépek, amik nélkül bizony sokkal szegényebb volna a fotós világ! 10 évvel ezelőtti hírünk: Az első Panasonic DSLR: DMC-L1