Ismét első helyen Papp Elek a PSA világranglistáján

0

Az Amerikai Fotográfiai Szövetség (PSA – Photographic Society of America) évről évre kiadja Who’s Who in Photography, azaz Ki kicsoda a fotográfiában kiadványát, amely a zsűrizett nemzetközi kiállítások alapján felállított pontszámok szerint sorolja fel tagjaik sikereit, több kategóriában.

E füzetben már többször is szerepelt Papp Elek magyar fotóművész, hiszen rengeteg akkreditált fotópályázaton és kiállításon ér el sikereket. A fekete-fehér nagy méretű és a fekete-fehér kis méretű papírképek kategóriájában eddig ötször szerepelt, ahol tavaly mindkét kategóriában első helyet ért el.

Papp Elek sikerei folytatódnak, így idén is magáénak tudhat egy első helyet, mégpedig a kis méretű fekete-fehér papírképek kategóriájában (a nagy méretű fekete-fehér papírképek kategóriájában harmadik helyezést ért el).

Papp Elek: Akadály

A Who’s Who is Photography 2015 toplistásai között Papp Elek nevén kívül egyébként más magyar névvel sajnos nem találkozunk, de a pontszerzők között megtalálhatjuk Apfel Ágnes, Danis János, Kelemen Sándor, Kercz Tibor, Kerekes István, Lakatos Krisztián, Lőkös Zoltán, Máté Bence, Pocza Márta, Rajkai György, Stipsits Ibolya, Szabó József, Szerencsi Gábor, Vass Zoltán fotográfusok neveit.

Minden sikeres magyar fotósnak szívből gratulálunk és további eredményes nevezéseket kívánunk!

Sajtóközlemény:

Magyar fotóművész hatszoros világelső a PSA Top-listáján

Papp Elek sikeres tagja az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA). Ez a világ legjelentősebb fotós szervezete, amelyhez 500 fotóklub csatlakozott, és 70 országból mintegy 7 ezer hivatásos és amatőr alkotója van. A nagykőrösi születésű, mérnök, tanár és optometrista eddig már tizennyolcszor szerepelt a világ legsikeresebb fotóművészeit felsoroló Top 25-ben a Szövetség évenként megjelenő kiadványában (PSA Journal „Who is Who in Photography”).

A 2012-es, 2013-as, 2014-es nemzetközi versenyek eredményei alapján ötször első lett a fekete-fehér nagyméretű papírképek és a fekete-fehér kisméretű papírképek kategóriájában a PSA világranglistáján.

A PSA most megjelent különszáma ismerteti a 2015-ös eredményeket. Papp Elek fekete-fehér kisméretű papírképek kategóriában első lett, megelőzve például amerikai, hongkongi, angol, ausztrál fotósokat. (Emellett még másik két kategóriában is a TOP 10-ben szerepel.)

Papp Elek alkotásaira jellemző a mérnöki precizitású komponálással és technikával párosuló emberközpontúság, amely még a tájakat, tárgyakat ábrázoló képein is megjelenik.

Eddig 56 országban több mint 1150 díjat nyert.