Bevetésen a Sony Alpha SLT-A99 II-vel

0

A Sony a Photokinán jelentette be új, full-frame szenzoros, féligáteresztő tükrös fényképezőgépét, az Alpha A99 II-t. A sajtótájékoztatón elsősorban a bejelentés ünnepi jellegére került a hangsúly, így itt viszonylag kevesebb technikai részletre derült fény. A technika és a technológia iránt, valamint a valós képességek iránt érdeklődő újságírókagót azonban már ekkor invitálták egy közös fotózásra, ahol nem csak a gépet lehet élesben kipróbálni, de az alkalmazott technológiákról is esik pár szó.

Mi sem hagytuk ki ezt a lehetőséget, így beszámolhatunk a gép legfontosabb technikai részleteiről. A szárazabb műszaki adatokkal most nem terhelném az Olvasót, az a fent linkelt hírben megtalálható, inkább koncentráljunk a technológiai érdekességekre.
sony_alpha_slt-a99_ii_style
A Sony az Alpha A99 II fejlesztésénél igyekezett figyelembe venni a visszajelzéseket. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy Jóska és Pista vesz egy-egy Alpha A99-et, amelynek kevésbé tetsző dolgairól írnak egy e-mailt az opinion@sony.com-ra. A valóságban egy úgy néz ki, hogy a világ több pontján akadnak olyan profi fotósok, akiknek időnként kikérik a véleményüket, hogy a gép mely része szorul még csiszolásra. Ezt nem csak a Sony, de más gyártók is előszeretettel alkalmazzák, néha még a magamfajta tesztelő/újságíró véleménye is érdekli őket.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide01
A gép legkomolyabb újítása nem a 42 Mpixeles, réz összeköttetésű full-frame CMOS szenzor, bár ez is megérne egy misét, hanem a vadonatúj fókuszrendszer, amely a világon elsőként ötvözi teljes mértékben a külön szenzoron működő fázis-különbség érzékelő AF rendszert és a képérzékelő szenzoron elhelyezett fókuszérzékelő képpontokat. A Hybrid fázis-érzékelő AF tehát ezt valósítja meg.
A 42 Mpixeles szenzort 5 tengelyes mechanikus stabilizátorra építették, így kevés fényben fotózva is nagy esélyünk van berázás nélküli képe készíteni, illetve a nagy felbontás okozta nagyobb rezgésre érzékenység is tompítható így.

A 4k kiváló minőségű videófelvételhez a szenzor mintegy 1,8× több információt kínál, így a 4k videók elképesztő részletgazdagságúak lehetnek.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide02
De térjünk vissza a fókuszrendszerhez.
Amint a dián is látható, a gép AF rendszere két részre bontható. Egyrészt a féligáteresztő tükör felett elhelyezett 79 pontos fázis-különbség érzékelő AF szenzorra, másrészt a képérzékelő szenzoron elhelyezett további 399 fókuszpontra, amelyek szintén képesek a fázist érzékelni. A dia jobb oldalán látható, hogy a teljes képkocka mekkora részét foglalja el a külön AF szenzoron lévő 49 fókuszpont és a további 399 szenzorra integrált.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide03
Az A99 19 pontos, 11 keresztszenzoros AF rendszeréhez képest az A99 II 79 fókuszpontbjából 15 keresztszenzoros, a középső f/2,8 fényerőtől dupla érzékenységű, akár -4 Fé megvilágításnál is használható (ISO100, F2,8, 2 perc záridő). Igaz, az új rendszer keresztszenzorai inkább a képközéphez közelebb találhatók. A külön szenzoron lévő AF rendszer szélső pontjai, illetve a középső blokk nem kereszt érzékenységű szenzorai a vízszintes vonalakra érzékenyek.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide04
Ezeket a fókuszpontokat egészíti ki a 399 szenzorra integrált fázis érzékelő képpont, amelyek a teljes képfelület 47%-át fedik le, szemben a korábbi 102 pont 29% lefedettségével.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide05
A szenzorra integrált fázis érzékelő képpontok a külön dedikált AF szenzor nem kereszt érzékenységű mezőivel ellentétben nem a vízszintes, hanem a függőleges élekre, vonalakra érzékenyek, vagyis tökéletesen kiegészítik a dedikált AF szenzort, így a gyakorlatban a 79 fókuszpont mindegyike kereszt érzékenységűvé válik.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide06
Ha az így kapott fókuszrendszer fókuszpontjait, illetve lefedettségét összevetjük a konkurensékével, akkor azt láthatjuk, hogy itt érhető el a legtöbb fókuszpont, de nem a legtöbb keresztszenzor (lásd Nikon D5), viszont a lefedettség több, mint duplája a második legjobbnak (Canon EOS 1Dx Mark II és 5D Mark IV). A kézzel kiválasztható fókuszpontok száma is drasztikusan magasabb, mint a többi DSLR gyártó termékeinél.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide07
Mivel ennyire sok fókuszpont közül lehet választani, a fókuszcsoportoknak itt különösen nagy jelentősége van. Ráadásul a csoportok között is van átjárási lehetőség, a kiterjesztett fókusznál a gép képes követni a téma képterületen belüli mozgását. Portréknál jön nagyon jól az Eye AF, azaz a szemet felismerő fókuszmód, amely bekapcsolt állapotban minden esetben a modell szemére fókuszál.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide08
Míg az A99-nél csupán 3 AF zónát állíthattunk be, illetve az A77 II-nél 9 zónát, az A99 II esetében már 15 AF zóna érhető el, amely a képmező igen jelentős részét lefedi.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide09
Az új, réz-összeköttetésű szenzornak a gyors sorozatoknál van jelentősége, hiszen a gyorsan kiolvasható képérzékelő, az új tervezésű, 300.000 expozícióval tesztelt redőnyzár és az ultragyors Bionz X processzor segítségével 12 kép/mp sorozat sebesség érhető el, mindez teljes, 42,4 Mpixeles felbontáson, az AF rendszer folyamatos működése, tehát témakövetés mellett.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide10
Ha ismét teszünk egy összehasonlítást, akkor azt láthatjuk, hogy sebességben ugyanazt hozza a Sony Alpha SLT-A99 II, mint a Nikon D5, de 20 Mpixel helyett mindezt 42 Mpixelen. A leggyorsabb a Canon EOS 1Dx MArk II a maga 14 kép/mp-ével, de szintén csak 20 Mpixelen.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide11
A sorozat fényképezés egy különleges üzemmódja az ún. Live View shooting, amely elsőre talán nem egyértelmű, hiszen a gép nem rendelkezik optikai keresővel, azaz mindenképpen csak LiveView élőképe láthatunk. A mód elnevezése itt arra utal, hogy a sorozatfényképezés során Live View shooting üzemmódban a keresőben valós képet látunk, míg a hagyományos sorozatnál az a kép jelenik meg, amely már elkészült, azaz ez esetben nagyobb a késleltetés a keresőben látható kép és a valóság között, mint a Live View Shooting esetében. Nyilván ez utóbbinál is van késés, hiszen a szenzort ki kell olvasni, annak adatait képpé kell egyesíteni, amelyet a keresőbe kell juttatni, ez pedig ha csak miliszundumokban is mérhető, de egy icipici késleltetést azért ad. A Sony szerint azonban ez a módszer gyakorlatilag élőképnek megfelelő sebességet kínál.

További remek fejlesztés, hogy a készített sorozat képei azonnal megtekinthetők, még akkor is, ha azok csak a pufferben vannak, nem a kártyára írva. Ez jelentősen megkönnyíti a sorozatok visszanézését, hiszen nem kell megvárnunk, míg a kártyára kerül az összes kép.

Van lehetőség villódzás mentesített fotózásra is, ilyenkor a gép a villódzó megvilágítás csúcsára időzíti az expozíciót.
sony_alpha_slt-a99_ii_slide12
A nagy felbontású és nagy érzékenységre is (max. ISO102400) beállítható szenzor adatait a BIONZ processzor dolgozza fel, mind RAW, mind JPEG formátumnál.

A technológiai ismertető után egy gyorstalpaló következett, amely segített megtalálni a gép beállításaihoz szükséges paramétereket, a fókuszmódokat, és a zonák beállítását, majd indult a fotózás. Ehhez állandó fényű lámpákkal megvilágított performanszt mutattak be, elsőként kendős táncot láthattunk, majd jöttek a capoeira művészei.

Videón sajnos nehéz visszaadni azt, hogy milyen ügyesen követi a fókuszrendszer a mozgó témát és azt is, hogy a fókuszmezők beállítása mily módon lehetséges, ráadásul ennek teljes kitapasztalására nem elég az ott rendelkezésünkre álló 5 perc, de a normál típusú, 12 kép/mp-es sorozatot (Hi+) és a Live View Shooting (Hi) megjelenése közötti különbséget jól bemutatja az alábbi videó.

A rövidebb késleltetésű módban csak az expozíciók előtti képek láthatók, amelyek a DSLR-ek keresősötétedéséhez hasonlóan a képkockák rövid felvillanását eredményezik. Állítólag a sportfotósok ezt még mindig jobban kedvelik, mint a normál üzemmód gyors egymásutánban következő, sötétedés nélküli képkocka folyamát, amelyben közel tizedmásodperces késleltetés is megjelenhet.

A Sony Alpha SLT-A99 II első próbára igen ígéretes gépnek látszik, sajnos a készített fotókat nem hozhattuk el, memóriakártyát nem cserélhettünk a gépekben, mivel ezek még csak béta darabok voltak, de már így is látszik, hogy az SLT rendszernek valóban van még mindig keresni valója a piacon és a Sony egyáltalán nem felejtette el ezt a rendszerét, csak kicsit ritkábban frissíti, mint a MILC-eit, de ez itt a profi szegmensben teljesen megszokott.