Metz WT-1 TTL rádiós vakuvezérlő

0

Úgy tűnik a Metz is beáll a kínai termékeket saját brand alatt forgalmazó cégek egyre népesebb táborába.
A korábban jobb napokat is megélt német Metz sajnos az utóbbi időben már nem a régi. Jópár Photokina eltelt jól használható, említésre ténylegesen méltó Metz bejelentés nélkül. Idén is csupán egy MILC-ekhez kínált kisvakuval rukkolt elő az áprilisban piacra dobott másik kis vakuja mellett.
De hol maradnak az igazi fejlesztések? Ma már a legtöbb komoly,- és még a kevésbé komoly – vakugyártók is rendelkeznek rádiós TTL kioldóval egybeépített rendszervakuval, de legalábbis külön TTL rádiós kioldóval igen. A Metz-nek eddig nem volt.

Metz WT-1
Metz WT-1

Most viszont varázsütésre lett, hiszen itt a WT-1, amely Canon, Nikon és Sony fényképezőgépekhez lesz kapható jövő évtől.

Nagy örömre azért nincs okunk, ugyanis a kioldó színre-szagra, no és képességekre is megegyezik az évek óta kapható Pixel King Pro rádiós TTL kioldóval. Igaz, annál egy kicsit drágább (a Metz WT-1 190 euró lesz, a Pixel kioldója 120 euróért érhető el). De a Metz logót meg kell fizetni!

A Pixel King Pro
A Pixel King Pro