Panasonic Lumix DMC-TZ90

    0

    A Panasonic bejelentette az új, DMC-TZ90 utazózoom fényképezőgépét, amely a 2006-ban piacra került DMC-TZ széria legfrissebb tagja.

    Az új modell ezúttal is kicsit előrébb lépett a felbontás tekintetében, így a korábbinál 2 Mpixellel nagyobb, 20 Mpixeles CMOS szenzort alkalmaz. Objektíve azonban maradt a korábban már alkalmazott 24-720 mm kisfilmes ekv. gyújtótávolságú f/3,3-6,4 fényerejű, 5 tengelyes optikai stabilizátorral és a gép használatát könnyítő, több funkciós elektronikus gyűrűvel.

    A fókuszrendszer maradt a MILC-ekből öröklődött 49 pontos Depth From Defocus (DFD) elvű, azonban ezt tovább gyorsították. A nagyobb felbontás ellenére továbbra is 10 kép/mp sebességgel készíthető sorozat.

    Videót ezúttal is akár Ultra HD-ben is rögzíthetünk, a képfrissítés 30 kép/mp-re emelkedett, illetve HD-ben akár 120 kép/mp is elérhető.
    Újdonság még az LCD felhajthatósága, amely a szelfik készítését könnyíti meg.

    A szolgáltatások terén is bővült a TZ90, így már ennél a gépnél is elérhető a 4k Photo mód utólagos fókusz kiválasztást lehetővé tevő Post Focus mellett a nagy mélységélességű makrók készítésénél segítséget nyújtó fókusz sorozat (focus stacking).

    A Panasonic Lumix DMC-TZ90 ezüst vagy fekete színben lesz megvásárolható májustól, ára 500 amerikai dollár lesz.

    A Panasonic Lumix DMC-TZ90 főbb jellemzői:

    • Képérzékelő: 21 Mpixel, 1/2,3″
    • Érzékenység: ISO80-6400
    • Objektív: 30x-es zoomátfogás, 24-720 mm ekv. gyújtótávolság, f/3,3-6,4 fényerő, 5 tengelyes stabilizálás
    • 1,166 millió képpontos elektronikus kereső
    • karcsú felépítés
    • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
    • LCD: 3″ képátló, 1,04 millió képpont, 180 fokban felhajtható, érintésérzékeny
    • 4k photo mód post-focus és focus stacking funkcióval
    • 3840×2160 pixeles Ultra HD videórögzítés (30 kép/mp), HD-ben 120 kép/mp
    • automatikus élességállítás, arcfelismerés
    • beépített Wi-Fi vezérlő
    • SD/SDHC/SDXC kártyahely
    • Li-ion akkumulátor
    • HDMI csatlakozás

    A részletes specifikációt adatlapunk tartalmazza.

    Sajtóközlemény:

    Új LUMIX DC-TZ90 kompakt modell 24 mm-es ultraszéles látószögű objektívvel, 30x optikai zoommal*
    4K VIDEO/4K PHOTO funkcióval és különböző szelfi-funkciókkal
    *35 mm egyenérték: 24-720mm

    Wiesbaden, 2017. április 18. – A Panasonic bemutatta népszerű „Utazó Zoom” TZ (travel zoom) sorozatának legújabb modelljét, a LUMIX DC-TZ90-et. A szenzort 18,1 megapixelről (TZ80) továbbfejlesztették 20,3 megapixel felbontásra, így a LUMIX TZ90 30x optikai zoommal büszkélkedhet (35mm egyenérték: 24-720mm), továbbá a zsebméretű készülék 4K VIDEO/4K PHOTO funkcióval is rendelkezik. Az elfordítható hátsó kijelző segítségével a felhasználók többféle szelfit készíthetnek, köztük 4K és panoráma szelfiket is.

    A sokoldalú, ultraszéles látószögű, 24 mm-es, 30x optikai zoommal rendelkező LEICA DC VARIO-ELMAR objektív gyakorlatilag minden helyzetben remekül használható. A LUMIX TZ90 megfelel a Leica szigorú követelményeinek, kivételes optikai teljesítményt nyújt lenyűgöző tisztasággal, minimális torzítással és becsillanással.

    Az új 20,3 megapixeles nagy érzékenységű MOS szenzor és a Venus Engine képfeldolgozó kiváló minőségű képek készítését teszik lehetővé, még magas érzékenységű felvételeknél, gyenge fényviszonyok mellett is.

    A LUMIX TZ90 kamera tiszta, nagy felbontású QFHD 4K videót rögzít 3840×2160 méretben 30p(60Hz) / 25p(50Hz) beállítással MP4 formátumban.*1*2 A 4K technológia előnyeit kihasználva 30 fps-es 4K PHOTO rögzítésére van lehetőség, így 8 megapixelnek megfelelő felbontásban örökítheti meg a gyorsan múló pillanatokat. A készülék számos más praktikus, a 4K technológiára épülő funkciót kínál. Az POST FOCUS (utófókusz) funkcióval könnyedén kiválasztható a fókuszterület a fényképezést követően is. A fókuszhalmozás (Focus Stacking) funkció lehetővé teszi a mélységélesség megváltoztatását a fényképezést követően több utófókusz funkcióval készített fénykép egyesítésével. A LUMIX TZ90 emellett fénykompozíció (Light Composition) funkciót is biztosít, amellyel a kamera világosabb képpontok kiválasztásával és mentésével szintetizálja a képeket. Így könnyen lehetővé válik gazdagabb színvilágú, drámai képek készítése a kamerán belül, például tűzijáték vagy éjszakai képek rögzítésekor. A 4K Live Cropping funkció lehetővé teszi a nagy felbontású 4K videók esetében az állandó témakövetést és zoomolást. A felhasználók tökéletes Full HD videókat készíthetnek, és a 4K-ban rögzített eredeti felvételekhez utólag hatásos effektusokat adhatnak hozzá. A digitális működésnek köszönhetően ezt a lencsék fizikai mozgatása nélkül lehet megvalósítani.
    A még gyorsabb reagálás és a könnyebb hordozhatóság érdekében a LUMIX TZ90 a DFD (Depth From Defocus) élesítő technológiát*3 alkalmazza az ultragyors autofókusz (AF) funkció (kb. 0,1 s) érdekében. Ez nagy sebességű 10 (AFS) / 5 (AFC) fps-es sorozatfelvételre is alkalmassá teszi a készüléket. A LUMIX TZ90 számos AF funkciót is tartalmaz, köztük az érintő AF, a 49-pontos AF és az alacsony fényerő AF funkciókat, amelyek segítségével változatos helyzetekben nyílik lehetőség kiváló minőségű képek készítésére.

    A 3,0 hüvelykes, 1.040k képpontos hátsó, változtatható szögű érintőképernyő 180 fokos szögben dönthető, a kamera pedig automatikusan Self Shot üzemmódra vált a képernyő elfordulásakor. Self Shot üzemmódban a LUMIX TZ90 változatos funkciókat nyújt szelfik készítéséhez, beleértve az újonnan beépített 4K Selfie funkciót is. A Soft Skin, Defocusing és Slimming effects szépítő funkciók lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy vonzóbb portrékat készítsenek – elsősorban hölgyekről. A Beauty Retouch funkció lehetővé teszi a kamerán belül történő esztétikai vagy sminkjavítást a fénykép elkészítése után. Ugyanakkor a Background Control funkció használatával tetszés szerint élesítheti vagy elmosódottá teheti a hátteret. Self Shot üzemmódban panorámafotók is készíthetők. A 0,2 hüvelykes, 1.166k képpontos, szemérzékelős EVF (Electronic View Finder) elektronikus keresővel könnyedén készíthet felvételeket napos, szabadtéri körülmények között is. Az objektívfoglalat állítógyűrűje gyors és intuitív kezelést tesz lehetővé. A nagyobb kreatív szabadság érdekében RAW felvételek készítése is lehetséges, valamint a Creative Control szűrő és a Creative Panorama opciók is alkalmazhatók.

    A készülék Wi-Fi®-kapcsolatra képes, így a felhasználók az okostelefonjukhoz vagy tabletjükhöz is kapcsolhatják a kamerát, ami még rugalmasabb lehetőségeket kínál a képek készítéséhez, tárolásához és megosztásához.
    Az új LUMIX TZ90 ultrakompakt modell erőteljes, 30x optikai zoomot és 4K VIDEO /4K PHOTO rögzítési teljesítményt kínál, segítségével bárhol, bármikor élvezheti a kiváló minőségű képek/videók és szelfik készítésének élményét.

    Egyéb jellemzők
    5 tengelyes HYBRID O.I.S. (optikai képstabilizátor)+*4, Creative Control, Panorama Shot, AC/USB töltés

    *1 Mozgókép-felvételek / 4K PHOTO felvételek
    – Használjon „Class 4” vagy magasabb sebességű SD kártyát mozgóképek rögzítéséhez.
    – Használjon „UHS-I Speed Class 3 (U3)” sebességű SD kártyát [4K] vagy [4K PHOTO] minőségű [MP4] mozgóképek rögzítéséhez.
    (Az SD kártya sebesség osztálya („Class”) a standard sebesség folyamatos írásnál.)
    – A felvétel leáll, amikor a folyamatos felvételi idő meghaladja a 29 perc 59 másodpercet [AVCHD] formátumban.
    – A felvétel leáll, amikor a folyamatos felvételi idő meghaladja az 15 percet [MP4] [4K] formátumban.
    – Ha SDHC memóriakártyát használ, megszakítás nélkül folytathatja a felvételt akkor is, ha a fájl mérete meghaladja a 4 GB-ot, de ebben az esetben a mozgóképet a rendszer külön rögzített és külön lejátszható fájlokra osztja.
    – Ha SDXC memóriakártyát használ, a mozgóképet egyetlen fájlban rögzítheti.
    – A felvétel leáll, amikor a folyamatos felvételi idő meghaladja a 29 perc 59 másodpercet [MP4] [FHD] [HD] formátumban és nagysebességű képrögzítés esetén.
    Megszakítás nélkül folytathatja a felvételt akkor is, ha a fájl mérete meghaladja a 4 GB-ot, de ebben az esetben a mozgóképet a rendszer külön rögzített és külön lejátszható fájlokra osztja.
    *2 Max. 15 perc
    *3 Állóképek készítésekor működik.
    *4 Az öt tengelyes kompenzáció videófelvételek esetén működik, kivéve a 4K videórögzítést.

    • A Leica a Leica Microsystems IR GmbH bejegyzett védjegye.
    • A LEICA DC VARIO-ELMAR objektívek gyártása mérőműszerekkel és a Leica Camera AG által hitelesített és a vállalat minőségi előírásainak megfelelő minőségbiztosítási rendszerekkel történik.
    • Az „AVCHD Progressive”, „AVCHD” és „AVCHD Progressive” emblémák és az „AVCHD” embléma a Panasonic Corporation és a Sony Corporation védjegyei.
    • Minden egyéb vállalat- és terméknév az illető vállalat védjegye.
    • Egyes tartozékok nem kaphatók minden országban.
    • A tervezés és a műszaki adatok előzetes értesítés nélkül változhatnak.