Syrp Genie II

0

A Syrp továbbfejlesztette time-lapse videók készítését elősegítő, panoráma, vízszintes, illetve kombinál mozgást lehetővé tevő Genie programozható mozgásvezérlőjét, s bejelentette a Genie II-t.

Egy új változat, a Pan Tilt is megjelent, amely a lineáris változattal együtt háromtengelyes mozgásvezérlésre is képesek.
A Syrp Genie II lineáris, körkörös/emelés-döntés, illetve e kettőből épített kit verziókban vásárolható majd meg.

Az első verzióról készült tesztünk ITT olvasható.

A Syrp Genie II már előrendelhető a Tripontnál.

Sajtóközlemény:


Már hat év telt el azóta, hogy a Syrp Genie megjelent a piacon, és azóta is világszerte segíti a filmesek mindennapi munkáját. A Syrp most újra felrázza a mozgásvezérlők piacát, hiszen itt van a Genie II!

A Genie II fejlesztése esetében a gyártó ugyanolyan figyelmet fordított az egyszerűségre és könnyű szállíthatóságra, mint elődje esetében, emellett a felhasználók teljes kamera irányítást, nagy sebességű vezeték nélküli vezérlést, több tengelyű mozgástartományt és még sok más új funkciót is kapnak, melyek még több lehetőséget kínálnak a videó és timelapse készítés területén.

Az új Syrp Genie II elődjénél gyorsabb, csöndesebb és hatékonyabb működésre képes, Wi-Fi és Bluetooth kapcsolat segíti elő a Linear és a Pan Tilt modulok közti kapcsolatot, mely a precíz háromtengelyes vezérléshez szükséges. A Wi-Fi nagy sebességű adatátvitelt tesz lehetővé a Syrp Genie applikációval.

A Linear modul két, a Pan Tilt modul három USB-C bemenettel rendelkezik. A Genie Applikáción keresztül például az expozíció, az ISO és a rekesznyílás beállításait kezelhetjük.

A Genie II Linear kompatibilis az összes sliderrel, sínrendszerrel és dollyval. Használható magában (egyenes vonalú mozgásnál), a Genie Mini Pan Tilt Kittel vagy a Genie II Pan Tilt háromtengelyes mozgásvezérlővel is.

A Genie II Pan Tilt önmagában megvásárolva is tökéletesen működik állványra rögzítve. A moduláris beállításnak köszönhetően a Genie II Linear és Pan Tilt együtt és külön-külön is használható.