Megnyitott a Photokina 2018 (videóval)

    0

    A tegnapi sajtónapot követően ma megnyitotta kapuit a látogatók előtt is az utolsó szeptemberi Photokina.

    Mint arról már korábban mi is hírt adtunk, a Photokina a korábbi 2 éves rendszeresség helyett évenkénti rendezvénnyé alakul, ráadásul a dátum is változik, az eddigi szeptemberi időpont helyett 2019-től májusban lesz Photokina.

    Mivel az idei kiállítást 7 hónappal követi a következő, jövő év májusi, így most az az érdekes helyzet állt elő, hogy a gyártóknak kevés idejük van nagyot dobbantani a két kiállítás között. Emiatt sokan döntöttek úgy, hogy a 2018-as Photokinára nem mutatnak be új terméket, azokat a jövő év májusi 2019-es Photokinára tartogatják. Remélhetőleg az Olympus is mutat majd újdonságot a jövő évi Photokinán, mert idén ez most elmaradt.

    Új termékkel viszont itt van a Canon (EOS R), a Nikon (Z 6 és Z 7), és a Sony is (24mm f/1,4 GM objektív), de a Sigma is sok új objektívet jelentett be, valamint a Panasonic is nagy rohamra számíthat standján a full-frame rendszer iránt érdeklődőkkel (bár a Lumix S szériának még csak a fejlesztését jelentették be).

    Az mindenesetre tény, hogy idén a megszokottnál jóval kisebb kiállítói területet foglal el a Photokina, ugyanis az 1, 2, 3 és 4 csarnokok foglalkoznak csak a fotótechnikai termékekkel, ezen kívül az 5-ös csarnokban található az új, virtuális valóság köré épített kiállítás. A korábban kihasznált 6-os és 7-es, valamint 9-es csarnokok most üresen állnak.
    Feltételezem, jövőre is hasonlóképp történnek majd a dolgok, majd 2020-ban normalizálódhat a helyzet, amikor ismét igen nagy kiállítószámmal kalkulálhatnak a rendezők.

    A Photokina tudósításunkat a Panasonic támogatta, videónk Panasonic Lumix DC-G9 fényképezőgéppel és 12-60mm f/2,8-4 objektívvel készült.