Fókusz és Távolság: Hossala Tamás fotográfus

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti motivációkról, nagy témákról, szakmai dilemmákról, kedvencekről, kudarcokról, sikerekről, végül pedig a fókusz a jelenlegi tevékenységre és a jövőbeli tervekre irányul. A szavakat képek kísérik és fordítva.

Hossala Tamás (1971, Budapest): „Autonóm fotográfusként, művészeti terapeutaként a figyelmem leginkább a nevelőotthoni fiatalokat érintő egyéni élethelyzeteket, társadalmi problémákat, intézményesített segítést bemutató témákra fókuszál.

Első sorozatomat 1995-ben A gyár címmel készítettem a Csepel Vas- és Fémművek Kohászati gyáregységében, ahol édesapám is dolgozott. 1998-tól 2008-ig Gulyás Gyula szobrászművész Várbazárban található műtermének hangulatát dokumentáltam. 1998-ban kezdtem el az Y fotóprojektet, amiben az osztrák-magyar-szlovák hármashatár találkozási pontjának különös lélektani hangulatát mutatom be fotósorozatokon keresztül. A Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíj támogatásának keretében jelenleg ezen a projekten dolgozom.

2007-ben a Magyar Fotográfusok Háza Folyamatos Jelen sorozatának Együtt-Éléscímű kiállításán vettem részt a Szupervízió sorozatommal. Ezt követően készítettem a Szupervízió II., a Sztereotípiák, az Önbüntetés és a Kötődés sorozatokat. Ezeken a fotókon leginkább a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok problémáira, egyéni élethelyzeteire fókuszálok.

2018 elején KÉPÉLMÉNY címmel ugyancsak a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok részére fotó alapú művészetterápiás és élménypedagógiai projektet indítottam, aminek keretében fotográfusok, fotóművészek a fiatalokkal közösen hoznak létre fotográfiákat, fotó alapú alkotásokat. A projektben – ami a művészet és a segítő munka különös találkozásának folyamatát jeleníti meg – gyermekvédelmi szakemberként szerzett tapasztalataim, valamint a fotográfiai tevékenységemben szerzett tapasztalataim integrálódnak.

Sorozataimat fekete-fehér negatív filmre készítem. Az elkészült negatívokat magam hívom elő, nagyítom le. A laborálás a fotózási folyamat szerves részét képezi, és segíti a sorozatban való elmélyülésemet, annak formálódását, véglegesítését.”