Szakmai konzultáció Bielik István fotóriporterrel

    0

    2018. november 20-án 16 órától tartja a Capa Központ a Fotómappa című szakmai rendezvényét, ahol Bielik István fotóriporter segítségével a jelenlévők értékeltethetik fotóikat, beszélgethetnek képeikről.

    A rendezvényen való részvétel ingyenes, de a létszám korlátozott és előzetes regisztráció is szükséges.

    Sajtóközlemény:


    Te is szoktál fotózni? Szívesen meg is mutatnád a képeidet egy szakmabelinek? Gyere el hozzánk a Capa Központba és beszélgess a fényképeidről az általunk felkért konzulenssel!

    Időpont: 2018. november 20., 16 órától

    Felkért konzulens: Bielik István fotóriporter

    Bielik István (1985) 2007 nyarán került a Népszavához mint gyakornok, itt sajátította el a szakma fortélyait, 2008-tól a lap külsős, majd belső munkatársa volt. 2014-ben egy évig az Origo fotósaként dolgozott. 2017-től a 24.hu fotórovat-vezetője. Ugyanebben az évben a Nők Lapja külsős fotóriportereként kezdett dolgozni. 2018 nyarától szabadúszó, a 24.hu külsős munkatársa. Munkáját rangos elismerésekkel jutalmazták: 2014-ben ő nyerte a 32. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját a Szír polgárháborúban készített fotósorozatért. 2015-ben tudósított a kelet-ukrajnai konfliktusról, valamint az Európán át ívelő menekültválságról, ebben az évben részt vett a World Press Photo Organization — Joop Swart mesterkurzusán Amszterdamban. 2017-ben a Robert Capa központ ösztöndíjasaként részt vett a Magnum Photos workshopján. 2018-ban Hemző Károly-díjjal jutalmazták igényes formai nyelven megvalósított, komoly társadalmi érzékenységről árulkodó sorozataiért.

    A portfólió konzultáción való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a balazs.gaspar@capacenter.hu e-mail-címre küldött üzenettel lehet. A levél tárgyaként kérjük beírni: Fotómappa

    A jelentkezések elfogadása a regisztrációk beérkezési sorrendjében történik, és erről értesítést küldünk. Egy beszélgetés legfeljebb 15 percig tart, téma, technika és formátum szempontjából nincs megkötés. Kérjük, ha mégsem tudsz eljönni, a konzultáció időpontja előtt legalább három nappal jelezd nekünk, hogy más léphessen a helyedre.

    A résztvevők száma legfeljebb 8 fő.