Mégsem lesz Photokina 2019-ben!

0

Kölnben, a Kölnmessén rendezték eddig 2 évente a világ legnagyobb fotótechnikai szakmai kiállítását és vásárát, amelyet tavaly májusban éves rendezvénnyé alakítottak át. Igaz, tavaly nem volt Photokina, így a 2016-ost követően idén volt újra szeptemberben fotós szakmai kiállítás és vásár, viszont már a tavalyi bejelentéskor úgy tervezték a szervezők, hogy a 2018. szeptemberi Photokinát a 2019-ben májusban követi a következő.

Az idei Photokina talán emiatt lett egy kicsit kisebb, hiszen magunk is tapasztaltuk, hogy jóval kevesebb csarnokot vettek igénybe, sőt, gyakorlatilag az északi sajtóközpontot már nem is használták. De ezt betudtuk annak, hogy az idei és a jövő májusi kiállítók részben megoszlanak.
Most viszont hivatalos közlemény jelent meg arról, hogy a Kölnmesse törölte a rendezvénynaptárából a 2019 májusára tervezett Photokinát, amit emiatt csak 2020. május 27. (szerda) és május 30. (szombat) között tartanak meg.

Bár az idei 180.000 látogató szép szám és nem sokkal marad el a 2016-os 191 ezertől, a gyártói (kiállítói) részről érezhető volt a bizonytalanság, illetve a kisebb létszám. Minden bizonnyal a kisebb cégek közül sokan nem jelentkeztek a túl korai (2019. májusi) időpontra, ez késztethette a szervezőket arra, hogy a jövő évre tervezett Photokina 2019 elmaradjon. Az ugyanis nem lehet indok, hogy a nagy gyártóknak kevés a 6 hónap a következő nagy rendezvényre termékkel megjelenni, hiszen az élet nem áll meg a Photokina után, minden nagy gyártó tervez újdonságokkal megjelenni tavasszal (Canon részéről új DSLR-t várunk, az Olympustól januárban felső kategóriás MILC-et, a Nikon is hamarosan frissíti felső kategóriás DSLR-jei közül néhányat, szóval kiállítható újdonság így is lenne és lesz is, itt inkább az anyagi oldalát kell látni a dolognak).

Egy szó, mint száz, húzzuk ki a naptárunkból a jövő május 8-11. közé tervezett kiállítást és írjuk át 2020. május 27-30.-ra.