Ha még emlékszünk a Nikon Z bejelentésére, akkor minden bizonnyal az is megmaradt, amikor a Nikon az 58mm f/0,95 Noct fejlesztésére hivatkozva vezette be a köztudatba, hogy a nagy bajonett azért jó, mert nagy fényerejű objektívek is fejleszthetők rá. A Canon az EOS R bejelentésekor nem rugózott ennyit a témán, de ettől függetlenül ők is a méretesebb bajonett mellett döntöttek. Ezzel szemben a Sony a Photokinán tartott sajtótájékoztatóján azt bizonygatta, hogy nem kell nagy bajonett a nagy fényerő elérésére.
De kinek van igaza?
Gyakorlatilag mindenkinek.
Bár egyes források szerint a Sony nem full-frame szenzor kiszolgálásához fejlesztette a NEX MILC-rendszerből a full-frame Alphákba öröklődött bajonettet (ami egyébként igencsak reális is), a japán gyártó mégis sikeresen alkalmazza azt. Ennek oka, hogy az objektívek fejlesztésekor általában a nagy lencsetag elől foglal helyet, míg hátul a kisebb tagok következnek. Ez pedig lehetővé teszi, hogy kisebb méretű bajonett csatlakozó is elegendő legyen akkor is, ha a frontlencse brutális átmérőjű. De nem kell nagyon messzire menni, elég, ha megnézzük a Sigma 105mm f/1,4 objektívét, micsoda óriási frontlencsét tartalmaz, miközben a hátsó lencsetag gyakorlatilag a bajonett átmérőjének kevesebb, mint két harmadát foglalja csak el.
Igen ám, de a tükör nélküli (MILC) fényképezőgépeknél az elhagyott tükör miatt a hátsó lencsetag és a szenzor közötti ún. bázistávolság jóval kisebb lehet, amit ha ki is szeretnének használni, hogy az objektív rövidebb lehessen (ne csak egy integrált „távolság növelő” adaptert használjanak látványosan, mint néhány Sony FE objektívnél), akkor már nem mindegy, hogy hátulra mekkora lencsetag kerül. Könnyű megérteni, hogy egy azonos méretű hátsó lencsetag esetében a rövidebb bázistávolság eredendően nagyobb beesési szöget eredményez a szenzornál, ami (mikrolencséje válogatja, de többnyire) nagyobb fényveszteséget, ezáltal erősebb peremsötétedést okoz.
A Canon egy Japánban tartott előadásán mutatta be azt, hogy miért is döntöttek ők a nagyobb bajonett csatlakozó mellett. Érvükben az EF 35mm f/2-t és az RF 35mm f/1,8 IS STM-et mutatták be, amelyek közül utóbbi hátul tartalmazza a nagyobb lencsetagot, így a kisebb bázistávolság ellenére nem lesz túl nagy a képsarkokban a beesési szög.
A fentiek egyébként nagy valószínűséggel a Nikonra is igazak, tehát végeredményben nem véletlen az sem, hogy ők is a nagy bajonettet választották, bár van rá esély, hogy kisebb bajonettel is el lehetne készíteni egy f/0,95 fényerejű standard látószögű fixet, de nyilván a vignettálás adott esetben problémásabb lenne (ha a szenzor mikrolencséi és a fotodiódák között viszonylag nagy a távolság).
Mindenesetre érdekes látni, hogy mint sok más területen, az objektívek és a fényképezőgépek fejlesztésekor is sok lehetőség közül választhatnak a mérnökök, de a végső döntést nyilván nem ők, hanem a cégvezetés hozza majd meg. A Sony a 2013 őszén megjelent full-frame szenzoros Alpha MILC-eknél úgy döntött, hogy nem hoz ki új bajonettet, ami nyilván azzal az előnnyel is járt, hogy így a korábbi Sony E bajonettes objektívek is használhatók. Más kérdés, hogy miután már kellő számú full-frame szenzorra fejlesztett FE objektív áll már rendelkezésre, elég kicsi az esélye annak, hogy valaki pont E bjaonettes objektívet szeretne full-frame szenzoron használni. Egyelőre azonban nem érintette komoly hátrányként a Sony-t az, hogy tovább vitte az E bajonettet a full-frame MILC rendszerébe is, talán majd pár év múlva, amikor látni fogjuk, hogy a nagy bajonettes Canon és Nikon MILC-ekre végül is mennyivel lehet rövidebb objektíveket tervezni azonos gyújtótávolság és fényerő mellett, mint a Sony-ra.
A Canon előadásának anyaga a japán DC.Watch weboldalon tekinthető meg (eredeti nyelven ITT, gépi fordításban angolul ITT).
