RICOH WG-6

0

A víz alatt is használható kompakt fényképezőgépek egyik legkitartóbb gyártója a Ricoh alig néhány hónapja mutatta be a WG-60-as fényképezőgépét, ami mellé most megérkezett a WG-6 jelölésű testvérmodell. A vízállósági képesség a korábbi 14 méterről 20 méterre nőtt, miközben visszavettek egy kicsit az ütésállóságból. A specifikációk szerint a korábbi modell akár 2,2 m-es magasságból való leejtést is kibírt, de a WG-6 ugyanezt csak 2,1 méteres magasságból tudja. A változások nyilván abból fakadnak, hogy hosszú idő után teljesen megváltozott a fényképezőgép külseje.

A fényképezőgép változatlanul 28-140 mm (ekv.) tartományban állítható, 5×-ös zoom objektívvel készül, ami mögé a 16 megapixeles szenzor helyett egy 20 megapixeles került a vázba. De nem csak a szenzor felbontása nőtt meg, hanem a hátsó LCD-jé is. A 3″ képátlójú széles kijelzőre a korábbi 230K helyett 1040K subpixel került. Az objektív fényereje továbbra is F3.5-F5.5. Maradt az objektív köré elhelyezett 6 LED is, ami a makró fotózásnál lehet elsősorban segítség, amikor az 1 cm-re lévő témát egyébként nehéz lenne megvilágítani. A Ricoh WG-6 ugyanis ennyire kis távolságra is képes élességet állítani.

Végre fentebb tekerte a Ricoh a videofelvételi szolgáltatást is. Az új szenzor már nem csak Full HD, de 4K videók készítésére is képes 3840 x 2160 pixeles felbontásban, 30 kép/másodperces képfrissítéssel. A MovieSR+ módban a gimbalokhoz hasonlóan sima felvételekre van lehetőség, bár a felbontás ilyenkor Full HD-re csökken. Nem változott a viszont a szenzor érzékenység tartománya, amit ISO 125 és 6400 közé lehet beállítani.

A Ricoh WG-6 várhatóan március végétől lesz kapható 129.900 forint körüli áron.

Legfőbb jellemzők

  • Ütés és vízálló váz
  • 20 megapixeles CMOS szenzor
  • Max. ISO6400 érzékenység
  • F3.5-F5.5 fényerejű optika
  • 28-140mm ekv gyújtótávolság (5×-ös optikai zoom)
  • 6 db makró LED
  • Kézi éjszakai üzemmód
  • Digitális mikroszkóp mód
  • 4K és Full HD videó
  • 3″-os, tükröződésmentes bevonattal ellátott, 16:9 oldalarányú LCD
  • GPS, GLONASS, QZS+ SBAS
  • Vízszintjelző
  • USB 3.0 (Type-C) csatlakozó

Sajtóközlemény:

RICOH WG-6

A kompakt fényképezőgépek csúcsmodellje, megbízható 20 m-es vízállósággal és multifunkciós körlámpával

TOKIÓ, 2019. február 21. – A RICOH COMPANY, LTD. és RICOH IMAGING EUROPE, S.A.S. örömmel jelenti be a RICOH WG-6 megjelenését. A strapabíró WG széria csúcsmodelljének tervezett digitális kompakt fényképezőgép számos újdonságot vonultat fel, beleértve a multifunkciós körlámpát – rendkívül hasznos makró fotózásnál, vagy a 4K videofelvétel – mindez egy kompakt, vízálló, és a WG széria történetének legstrapabíróbb vázában.

A WG széria csúcsmodellje 20 méteres mélységig vízálló, ellenáll a 2,1 m-es magasságból történő leejtéseknek, ahogy akár a -10 fokos hidegnek is. A csúcstechnológiás, kb. 20 megapixeles, hátsó megvilágítású CMOS érzékelő, párosítva a nagyteljesítményű képfeldolgozó motorral, gyönyörű, nagyfelbontású fotókat és 4K videókat készít. Olyan outdoor felhasználóbarát funkciókat is felvonultat, mint a beépített GPS egység, elektronikus iránytű, amik elősegítik a kültéri használatot. Az optika köré szerelt hat darab LED egyenletes megvilágítást tud produkálni a témára, még makró módban is, amikor a környezeti fények nagy részét kitakarja a felhasználó a közelre tartott fényképezőgéppel.

Főbb jellemzők

  1. Strapabíró kialakítás, víz alatti fényképezés akár 20 méteres mélységben – akár két órán át
    A WG-6 tömör, vízhatlan váza nem csak 20 méterig vízálló – a legmélyebb a WG széria történetében -, akár két órán át tartó folyamatos működés mellett (IPX8 vagy JIS Class 8 osztálynak megfelelő értékek), de ütésálló is (2,1 méteres magasságból leejtve*), porálló (IPX6 vagy JIS Class 6 osztálynak megfelelő), fagyálló -10 fokig, és ellenáll egy kb. 100kg-os nyomásnak is.** Ezeknek köszönhetően a WG-6 még a legzordabb körülmények között is kitűnően és megbízhatóan teljesít.
    * A RICOH IMAGING tesztelési standardjai alapján, 2,1 méterről egy 5cm vastag furnérlemezre ejtve (LIK-Standard 810F Method 516-5-Shock tesztelési standardnak megfelelően)
    ** A RICOH IMAGING tesztelési standardjai alapján.
  2. Nagyfelbontású képek
    A csúcstechnológiás, hátsó megvilágítású CMOS képérzékelő (ami kiválóan teljesít rossz fényviszonyok között is, valamint gyors képkiolvasást biztosít) a nagyteljesítményű képfeldolgozó motorral ötvözve a WG-6 akár ISO 6400-as érzékenységen is kimagasló képminőséget produkál 20 megapixeles felbontással. A legújabb technológiáknak köszönhetően a WG-6 haladó képfeldolgozó funkciókat is magáénak tudhat, amik garantálják az éles, tiszta, és nagyfelbontású képeket. Olyan innovatív funkciók is helyet kaptak a fényképezőgépben, mint a Kézi éjszakai Felvétel (Handheld Night Snap), ami egyszerre több képet készít egyszerre, majd egy bemozdulásoktól mentes végső képpé fűzi össze őket.
  3. 4K felbontású videofelvétel
    A WG-6 4K felbontású videókat készít a H.264 formátumban, lehetővé téve kiváló minőségű videoklipek rögzítését (3840 x 2160 pixeles felbontásban, 30 kép/másodperces képfrissítéssel). A hagyományos Movie SR (Shake Reduction) módon felül,* új Movie SR+ mód is elérhető,* ami a gimbalokhoz hasonló, bemozdulásoktól mentes, sima klipek elkészítését teszi lehetővé az akciódús kültéri aktivitások során.
    * A mód használatánál a látószög. A Movie SR+ módban a rögzített kicsit kisebb, mint a Full HD formátum (1920 x 1080 pixels).
  4. ötszörös optikai zoom, 28mm-es nagylátószöggel
    Az ötszörös optikai zoomnak – 5mm-től 35mm-ig (ami kb. 28-140mm-es átfogásnak felel meg 35mm-es formátumra számítva), minden népszerű gyújtótávolságot lefed, e mellett akár az egy centiméteres makró móddal szinte minden lefényképezhető a közeli makró fotóktól a lélegzetelállító tájképekig. Az intelligens zoom funkcióval pedig 40,5-szeres zoom tartomány is elérhető a képminőség romlása nélkül.
  5. Hat, többfunkciós Makró LED lámpa
    Az optika köré helyezett 6 darab LED dióda nagy segítség a makró mód használatakor: a felhasználó egyenletes világítás mellett tud gyors záridőket alkalmazni a bemozdulás elkerülése érdekében. A LED-ek fénykibocsátása akár tízszeresére emelhető a hagyományos egységekének, és lehetővé teszi a szelektív megvilágítást a LED-ek fényerejének vertikális és horizontális állításával, amivel növelhető a térérzet és a téma kontúrjai.
  6. 3 inches, széles LCD kijelző
    A WG-6 egy nagyfelbontású 3 inches LCD kijelzővel szerelve érkezik, 3:2-es képaránnyal és 1.040000 képponttal. Az AR (Anti-Reflection) bevonat minimalizálja a tükröződéseket, biztosítva az éles, jól látható képvisszanézést még tűző napsütésben is. Szintén beállítható egy kimondottan kültéri használatra tervezett „Outdoor View” beállítás, ahol könnyebben állítható a kijelző fényereje a külső fényviszonyok változásai során.
  7. Kimagasló GPS funkciók
    A WG-6 beéptett GPS modulja automatikusan tárolja a földrajzi pozíciókat a képek adatai közé, illetve GPS alapon állítja a pontos időt. Ez a funkció egyetlen mozdulattal aktiválható és kapcsolódik az elérhető műholdak (Japán kvázi-zenit szatellit rendszer Michibiki és az orosz GLONASS (global navigation satellite system), ezeken kívül az Egyesült államok GPS műholdjainak) valamelyikére. Az SBAS (satellite-based augmentation system) rendszerrel összekapcsolva a felhasználó még pontosabb adatokat tud rögzíteni, legyen bárhol, bármikor. Beltéri használat esetén lehetőség van a GPS adatok megtartására, megjegyezve a legutolsó pozíciót.
  8. Egyéb tulajdonságok
    • Két távvezérlő vevő (elől és hátul)
    • Elektronikus vízszintező
    • 18 Képmód
    • 12 digitális szűrő
    • Testreszabható „User” pozíció a módválasztó tárcsán
    • DW-5 (opcionális) nagylátószögű előtét 22mm-es látószöggel (35mm formátumra számítva)
    • Kompatibilitás FlashAirTM SD memóriakártyákkal ・Három nyakpánt rögzítési pont

Opcionális tartozékok:
RICOH O-CC173 szilikon védő tok
RICOH SC-900 Tok

♦ A FlashAir a Toshiba Memory Corporation tulajdonában álló védjegy. ♦ A design és specifikációk megváltoztatásának a jogát fenntartjuk.