Készülőfélben: Canon EOS-1D X Mark III

0

Úgy tűnik, lassan meg kell szokjuk, hogy az egyes termékek megjelenése előtt nem csak a hivatalos sajtóbejelentésre, de a fejlesztés beharangozására is számítani lehet.
Éveken keresztül ugyanis az volt a szokás, hogy a bejelentés előtt nem adott ki a gyártó semmi információt a termékkel kapcsolatban, de az utóbbi években jól megfigyelhető, hogy a Nikon, a Panasonic, az Olympus és a Tamron is él ezzel a marketing eszközzel, kicsit hosszabb távon fenntartva a rájuk irányuló figyelmet.
De a Canon sem marad ki, ő is beállt az „ezt fejlesztjük” sorba és ma bejelentette a Canon EOS-1D X Mark III fejlesztését.

Más gyártóktól eltérően viszont most egész sok konkrétum kiderült a gépről.

A közelgő profi tükörreflexes továbbfejlesztett autofókuszt kap, amely a középső fókuszponton 28× nagyobb felbontást tud, mint a korábbi verzióé, illetve hatékonyabb témakövetést is kínál majd.
LiveView módban 525 AF terület áll majd rendelkezésre, amely a teljes képterületet egyik irányban 90%, másik irányban 100%-át fedi le.
Ezen felül a képminőség drámaian jobb lesz, mind fotózáskor, mind videózáskor, utóbbit 4k felbontásban 60 kép/mp-cel is készíthetünk majd, 4:2:2 10 bites kvantálással, RAW videó vagy Clog mentéssel.

Nem marad el a sorozatkészítés további gyorsítása sem, így autofókuszt és optikai keresőt használva 16 kép/mp lesz a maximum, míg LiveView módban 20 kép/mp-ig juthatunk majd el. A képadatok gyors lementéséről a dupla CFexpress kártyafoglalatokba illeszthető memóriakártyák gondoskodnak majd.
A fotók gyors továbbítását az új WFT-E9
A 10 bit színmélységű képeket HEIF (High Efficiency Image File) képformátumban menti el a gép, amely egyrészt nagyobb színmélységű, másrészt jobb színhűségű és nagyobb dinamikájú képek elmentését kínálja, mint a JPEG (egyelőre nem tudjuk, hogy a JPEG megmarad-e, mint veszteséges formátum, de gyaníthatóan a HEIF csak kiegészíti azt).

Sajtóközlemény:

ÚJ AKCIÓHŐS!
A CANON INC. BEJELENTI AZ 1 DX MARK III FEJLESZTÉSÉT.

2019. október 24. – A Canon Inc. ma jelenti be az EOS-1D X Mark III fejlesztését, mely a világszerte népszerű EOS-1D X Mark II utódja. A sport- és természetfotózáshoz tökéletes digitális tükörreflexes fényképezők zászlóshajóját valós körülmények között folytatott tesztekben a világ minden részén dolgozó profi fotósokkal fejlesztik. A Canon az EOS-1D X Mark III-ban komoly teljesítménynövelést ígér. A fényképezőgépet használó szakemberek magabiztosan fotózhatnak, úgy, hogy meglesz az „A KÉP”, amit elképzeltek, és minden eddiginél gyorsabban tudják azt megosztani, ami a szakma gyorsuló tempóját figyelembe véve fontos szempont.

A Canon továbbra is vezető a tükörreflexes fényképezők terén. Az új fejlesztésekkel erősíti előnyét, a hamarosan érkező EOS-1D X Mark III szívét a sebesség, az autofókusz és a nagysebességű kommunikáció képezi. Különösen a sport- és a természetfotózásra szakosodott profik számára fontos, hogy a pillanat törtrésze alatt zajló akciókat kiváló minőségben tudják rögzíteni és a képet mielőbb továbbítani.

Vetélytárs nélkül: léptetéssel változtatható autofókusz
Az EOS-1D X Mark III elképesztően gyors. Kivételesen nagy szabadságot ad a fotósnak a nagyteljesítményű autofókusz és a gyors célpontkövetés. A fényképező új, az egyes képeknél a fókusz pontos követését biztosító, mélytanulás (deep learning) technológiát alkalmazó autofókusz algoritmusa javítja a stabilitást és a követést, csakúgy, mint az optikai kereső és a Live View alkalmazás. Az optikai kereső használata során az EOS-1D X Mark III a szenzor középpontjában népszerű elődje, az EOS-1D X Mark II szenzorának mintegy 28-szorosát nyújtja felbontásban.

Richard Heathcote, a Getty Image egyik vezető sportfotósa szerint: “Az EOS-1D X Mark III új autofókusz algoritmusa intuitív vezérlésével és pontos eredményeivel új szintre emeli a célpontkövetést. Teljesíti azt, amit a sportfotós csúcsfényképezőtől várunk.”

A nagyobb precízió mellé bővített autofókusz fényerőtartományt kínáló EOS-1D X Mark III egy sor autofókusz lehetőséget biztosít a fotósoknak, hogy minden eddigit felülmúló fotót készíthessenek. A Live View üzemmódban a felhasználók a képérzékelő mintegy 90×100 százalékát lefedő Dual Pixel CMOS AF rendszer alkalmazásával 525 autofókusz-területet vehetnek igénybe. Az optikai kereső használatával azonos autofókusz algoritmus használatával még több rugalmasságot biztosít a képkivágás megválasztásához, legyen szó a pályán száguldó versenyautóról vagy egy elreppenő madárról. Az EOS-1D X Mark III jelentősen gyorsabb képkocka-arányokat biztosít teljes autofókusz és AE mellett az optikai kereső (akár másodpercenként kb. 16 képkockát rögzítő mechanikus zár), és a Live View (akár másodpercenként kb. 20 képkockát rögzítő mechanikus vagy elektronikus zár) alkalmazása során is, emellett a fényképező Cfexpress kártyabemenetei az előd RAW burst mélységének ötszörösét teszik lehetővé.

Kihívás a kreativitásnak
A Canon kiváló optikai technológiájával elkötelezetten tolja egyre messzebb az innovatív képalkotás határait, ennek jó példája az érkező EOS-1D X Mark III. Vadonatúj saját fejlesztésű CMOS érzékelő és DIGIC processzor segítségével készít ez a gép még magasabb ISO-beállításokkal is jobb minőségű képeket. A HEIF fájlformátum alkalmazásával 10bit minőségű állóképek készítésére képes. A 4K felbontás életre kelti a történeteket, és a 10bit Canon Log belső felvételkészítés segítségével lehetővé teszi a 4K – ideértve a 4K60p-t is – moziminőségű fogatást is. Az EOS-1D X Mark III mozgó- és állóképet RAW minőségben is készít, ezzel csökkenthető a profik felszerelésigénye a különböző projekthez.

Minden eddiginél gyorsabb tartalomszolgáltatás
A szakemberek számára a tartalom gyors leszállítása ugyanolyan fontos, mint a legjobb képek elkészítése. Az EOS-1D X Mark III a GPS mellett a beépített Wi-Fi és alacsony fogyasztású Bluetooth összeköttetéssel ezt segíti. Az egyre rövidülő határidőkre tekintettel a fényképező a beépített ethernet vagy az új, opcionális drótnélküli fájltovábbító – a WFT-E9 – alkalmazása során az EOS-1D X Mark II-nél kétszer gyorsabban továbbítja az adatokat, ez utóbbi a Canon nemrégiben piacra dobott Cinema EOS C500 Mark II kamerájával is kompatibilis. Mivel a hálózat beállítása is egyszerűbbé vált, az EOS-1D X Mark III nagyban segíti a profi munkafolyamatokat.

A profi kellékestáska bővítése
Az EOS-1D sorozat valamely tagját használók számára már ismerős lesz az EOS-1D X Mark III, kezelése, a már ismerős ergonomikus kialakításon simán eligazodnak, míg a magnéziumötvözet váz a Canon EOS-1 kameráitól elvárt tartósságot biztosítja. A majdani használói ugyanarra az impozáns minőségre számíthatnak, mint ami az EOS-1D X Mark II-ről már ismerős. Remek szigetelése révén a fényképező a zord, szeles, esős, párás időjárási körülmények között is tartós. Sötétben az EOS-1D X Mark III világító gombjaival könnyebb a munka. A fényképező emellett az AF-ON gombba beépített további vezérlési lehetőséget kínál az autofókusz-pontok kiválasztásához, lehetővé téve, hogy a fotós a legjobb kompozíció érdekében menet közben változtassa az autofókuszt. Az azonos LP-E19 akkumulátor jelentősen meghosszabbodott élettartama hosszabb fotózási időtartamot biztosít anélkül, hogy elemet kellene cserélni, ezzel is a fotós kényelmét szolgálva.