A Petapixel oldalán jelent meg az a cikk, amely az ideális szenzorméretet boncolgatja.
A szerző, bizonyos DL Cade szerint a profi szegmensben elterjedt full-frame, azaz kisfilmes képkocka (36×24mm) méretű szenzor nem igazán érdemli/érdemelte meg, hogy ez váljon standarddá. Cikkében arra keresi a választ, hogy melyik szenzorméret az ideális – bár rögtön az elején leszögezi, hogy ez esetben az ideális egyféle ár/érték arányt jelent, azaz a legjobb kombinációt keresi a teljesítmény (képminőség?), a rendszer ára és a mérete között.
Tény, hogy a szenzorméret jelentősen befolyásolja egy termék árát, de nem azért, mert drágább lenne full-frame-re fejleszteni, vagy éppen ennyivel drágább lenne maga a full-frame szenzor. Ahogyan a világon minden terméknél, itt is van egyfajta hype! Miért annyival drágábbak a dízel/turbós autók, mint a benzinesek/szívó motorosak? Miért annyival kerülnek többe az elektromos verdák, mint a négy kerekű olajkályhák? Miért kerülnek sokkal többe az Apple és Samsung okostelefonjai, mint az egyéb gyártóké? Igen, ez mind-mind üzletpolitika, amely az árral deklarálja a képességeket és a minőséget – no és persze a célközönséget (ami egyébként nem ördögtől való, hiszen fotósként nekünk is alkalmaznunk kell, amikor saját munkánkat beárazzuk).
Egy adott rendszert vizsgálva DL Cade arra a következtetésre jutott, hogy az APS-C-nél nagyobb szenzorral ellátott gépek aránytalanul drágábbak, míg a mikro NégyHarmados rendszerek nem olcsóbbak annyival, mint amennyivel kisebbek. Egyébként a szerző a Sony A7 III-at vetette össze az A6400-zal és a Fuji X-T3-mal, amelynek során megállapította, hogy az A6400 (váz) 1100 dollárral olcsóbb és könnyebb is, tudásban pedig vetekszik azzal (valós idejű AF követés, 11 kép/mp sorozat, 14 bites RAW, stb.) Az X-T3 esetében 500 dollárral alacsonyabb az ár a full-frame szenzoros Sony A7 III-hoz képest, de nem sokkal könnyebb. A Fuji gép 4k-ban videóz 60 kép/mp-cel, 4:2:0 10 bites kvantálással, illetve itt is kiemelte a sorozat sebességet.
Eddig a Petapixeles cikk.
Mi azonban ne elégedjünk meg ennyivel, hiszen a szerző több lényeges pont felett is elsiklott.
Bár ő a szenzorméret szerinti rendszerekről írt az elején, az indoklásban csupán a vázak árait és azok tömegét, illetve néhány szolgáltatásukat ragadta ki. Pedig mint tudjuk, egy rendszer ára nem csupán a váz árából adódik!
Ha általános célra kell vásárolnunk egy fényképezőgépet (a szokásos nyaralós, kirándulós, családi események fotózására használt masina), akkor a legtöbbször 1-2 plusz objektívnél többet nem vásárolunk, így a kitobjektív mellé általában egy olcsó, fényerős fixet és/vagy egy közepes telezoomot veszünk átlagos fényerővel. Ilyen konfigurációban egy APS-C szenzoros rendszer valóban kedvezőbb árat és kedvezőbb tömeget tud felmutatni, mint egy full-frame szenzoros gép, hasonló objektívekkel. A mikro NégyHarmados rendszert kár volt lezúzni a Petapixeles cikkben, jóllehet, konkrét összevetés nem is történt, így a következtetést sem teljesen érthetjük. A lényeg, hogy ugyanilyen igények kielégítésére hasonlóan olcsón és adott esetben még kisebb tömeggel is vásárolhatunk szettet a m4/3 rendszerből (lásd E-PL8 rendszerünket a Könnyű fényképezőgép (rendszer) kiránduláshoz is cikkünkben).
Abban az esetben azonban, ha az igények magasabbak, így kis mélységélességű portrézásra, nagy érzékenységnél is kis zajra, kedvező árú nagylátószögű objektívekre van szükség, akkor az APS-C és a mikro NégyHarmad sem tud már versenyezni a full-frame-mel. Azt nyilván nem kell részleteznem, hogy a nagy érzékenységnél miért kisebb a képzaj egy átlagos full-frame szenzor esetében, mint egy átlagos APS-C, vagy NégyHarmados szenzornál (a Fuji kiváló X-Trans szenzorai viszont ügyesen megközelítik a full-frame-ek jel/zaj arányát magas érzékenységen is). Az viszont nem minden esetben él egyértelműen a fejekben, hogy egy 85mm f/1,8 alapnak számító portréobjektív full-frame szenzoros gépen mit tud és mi kell ahhoz, hogy ugyanezt a minőséget (rajzolat, háttérelmosás/mélységélesség, bokeh) kapjuk meg APS-C vagy mikro NégyHarmadon. A mélységélesség szempontjából van a legegyszerűbb dolgunk, hiszen csak a gyutávot és a fényerőt kell osztanunk a szenzor adta képkivágás faktorral, így egy 85mm f/1,8 full-frame szenzoron ugyanazt a mélységélességet adja, mint egy APS-C-s 56mm f/1,2, vagy egy mikro NégyHarmados 42,5mm f/0,9. Más kérdés, hogy az azonos felbontás mellett az APS-C szenzor full-frameeshez viszonyított kisebb pixelei az objektív feloldóképességével szemben nagyobb követelményeket támasztanak.
De mennyibe is kerül egy 85mm f/1,8 a full-frame rendszerekhez? Nos, Canon EF bajonettel pl. újonnan 120 ezer Ft, bár ez nyitott blendén enyhén lágy képet ad. A Nikon full-frame DSLR-ekhez kínált 85mm f/1,8-asa 140 ezer Ft, a tükör nélküli Z rendszerhez fejlesztett Nikkor Z 85mm f/1,8 S bruttó 265 ezer Ft. A Sony FE 85mm f/1,8 pedig 200 ezer Ft. Ezek a full-frame-re készült objektívek. APS-C-re egy 56mm f/1,2 létezik, ezt a Fujifilm gyártja és kínálja a saját rendszeréhez. A Fujinon XF 56mm f/1,2R ára 320 ezer Ft. Mikro NégyHarmadra 42,5mm-es gyújtótávolsággal a Panasonic kínál objektívet, a Lumix G 42.5mm f/1.2 Asp bruttó 440 ezer Ft (és ugye ez mélységélességben azt tudja, mint egy full-frame rendszeren a 85mm f/2,4!).
Hasonló arányokat találunk akkor is, ha az ultranagy látószögű objektívek között keresgélünk.
Konklúzió: Ahogy soha nem szabad egyetlen gépre, vagy objektívre, vagy bármilyen másik termékre ráfogni, hogy az a legjobb ár/érték arányú, így szenzorméretből sincs legjobb, nincs ideális és nincs bestbuy. Mint minden esetben, e téren is az igények és a pénztárca határozza meg, hogy melyik az aranyközépút.
Senki sem állítja, hogy ne lehetne egy 50mm f/1,8-cal remek portrékat készíteni APS-C géppel, vagy éppen egy 42,5mm f/1,7-tel mikro NégyHarmadon, ahogy azt sem, hogy ne lehetne gyenge fényben ezekkel fotózni. Ugyanakkor az is kétségtelenül igaz, hogy nem mindenkinek van szüksége a full-frame nyújtotta relatív kis mélységélességre, sőt, a makrózás során kifejezetten zavaró a túl kicsi mélységélesség, ergo a full-frame sem tekinthető a mindenki által követendő szenzorméretnek.
A profik által támasztott igények kielégítésére jelenleg a full-frame szenzoros rendszerek érhetők el a legkedvezőbb áron, a hobbi- és amatőr fotósoknak az APS-C és a mikro NégyHarmad vonal lehet az ideális (ha a nagy érzékenységű képzajt és a full-frame-esnél nagyobb mélységélességet elfogadjuk), míg a műtermi fotózás során az extra nagy felbontást igénylő alkalmazásoknál a középformátum tud óriási előnyt nyújtani.
Nincs tehát ideális szenzor méret, ahogy ideális váz és ideális objektív sincs minden alkalmazási területre. Ha azonban deklaráljuk, hogy pontosan mire is fogjuk leginkább használni a gépet és az objektíveket (rendszert), mi lesz a képek főbb végállomása (monitor, kép a falon, fotókönyv, kiállítás beltéren, kiállítás kültéren plakát méretben), akkor ezzel már sokkal jobban le lehet szűkíteni a feladatra legalkalmasabb termékek körét.
