A Samsung még 2013-ban mutatta be az ISOCELL szenzortechnológiáját, amely vékonyabb határoló felületet alkalmaz a pixelek körül, mint a hagyományos megoldások, amelynek köszönhetően nagyobb pixelek érhetők el azonos felbontás mellett. Ezen túlmenően az „új” megoldás 30%-kal csökkentette a pixelek közötti áthallást (foton áthullást), amely – mivel ez már a Bayer-szűrő alatt történik – rontja a színreprodukció hatékonyságát, hiszen egy „zöld” foton juthat át a vörös fotonok érzékelésére kialakított fotodiódába.
Az öt évvel később megjelent ISOCELL Plus ugyanezt alkalmazta, kicsit átdolgozott határoló anyaggal, amely a mikrolencsék alatti területről több foton visszaverődését tette lehetővé a fotodióda felé, ezáltal növelve a hatékonyságot (közvetetten pedig növelve az érzékenységet).
Most még előrébb lép a koreai elektronikai gyáróriás a ma bejelentett ISOCELL 2.0-val.
Az alapelv változatlan, azaz minél hatékonyabban kihasználni a rendelkezésre álló területet, minimalizálni a pixelek közötti réseket úgy, hogy még kevesebb foton nyelődjön el, amíg elér a mikrolencséktől a fotodiódáig, illetve maximalizálni a fotonok visszaverődését a határfalról. Ehhez most tejesen új anyagot használnak, amely szinte teljesen mellőzi a fotonok elnyelődését okozó fém alkalmazását, így még hatékonyabban képes visszaverni azokat, tovább csökkentve a pixelek közötti áthallást és növelve a hatékonyságot.
A Samsung sajtóanyaga szerint ez a módszer lehetővé teszi a pixelek méretének tovább zsugorítását úgy, hogy nem romlik az érzékenység a korábbi ISOCELL változatokhoz képest.
Bár konkrétan új szenzort nem jelentett most be a Samsung, egy korábbi pletykában 200 Mpixeles képérzékelő eljöveteléről tett említést egy olyan forrás, amely eddig megbízhatónak bizonyult.
Jön tehát idén a 200 Mpixeles ISOCELL 2.0?
Nincs kizárva. A kérdés persze az, hogy a hangzatos technológia a valóságban ténylegesen mennyit tud hozzátenni a hatékonysághoz, hiszen a pixelek csökkentése miatt az ún. Full Well Capacity mindenképpen csökken, amely a befogadható elektronok számát határozza meg, márpedig ha kevesebb elektront tud befogadni egy-egy fotodióda, akkor az alapvetően csökkenti a jel/zaj arányt is, pláne a dinamika átfogást.
De majd valami szoftveres hókuszpókuszt is mellé raknak, hogy aztán végképp ne lehessen tudni, hogy mit tud a szenzor és mit tud a szoftver, a végeredményt meg majd jól össze lehet hasonlítani full-frame DSLR-ekkel – ahogy azt ugye kell 😀 .
