Megtévesztő képekkel reklámozza a Samsung a 200 Mpixeles szenzorát?

0

A Samsung szeptember elején jelentette be 200 Mpixel felbontású képérzékelőjét, amely az eddigi legnagyobb pixelszámú szenzor, amit mobiltelefonokban való alkalmazásra készítettek.

A koreai gyártó most közzétette a szenzort bemutató termékvideóját.

A videóban a 200 Mpixel felbontás elképesztő részletgazdagságát példázó képeket is megmutatnak, ezek azonban már első ránézésre sem okostelefonos képek. Noha a videóban lévő felirat alapján a képek ISOCELL-t használó eszközzel készültek, a kinagyított képrészletben jól látható a kis mélységélesség és a fókuszon túli területeken látható bokeh fényfoltok, amit portré szimulációval sem lehet elérni.
Ez a kép valamilyen nem túl nagy látószögű objektívvel készülhetett, legalábbis a perspektíva erre utal:

Ugyanakkor a videóban pár másodperccel később egy nagyított részlet is látható, amin olyan kicsi mélységélesség szerepel, amit csak nagyobb szenzorral, nagy fényerejű objektívvel lehet elérni (az egyik szem fókuszban, a másik már mélységélességen kívül, plusz a háttér bokeh foltjai):

Másik kedvencem a videóból, ami viszont teleobjektív gyanús (szem éles, orrcsúcs már DOF-on kívül, ugyanakkor a lóherék még élesek?):

Nos, ha majd valóban ilyen képeket tud majd egy okostelefon, akkor elmondhatjuk: nem kellenek a fényképezőgépek 😉