Nem kapott enni, törölte az esküvői képeket a fotós

0

Érdekes helyzet alakult ki egy spórolós pár és egy szívességből fotózást vállaló barát között.

Egy pár nemrégiben tartotta az esküvőjét, amelyre pénzspórolás céljából nem profi esküvőfotóst hívott, hanem egyik barátjukat kérte fel, akiről tudták, hogy szeret fotózni.
A fotós – aki egyébként saját magát inkább kutyaápolónak aposztrofálja, mintsem fotósnak – előre jelezte a vőlegény felé, hogy ez a fajta fotózás nem igazán tartozik az erősségei közét, de a vőlegény megnyugtatta, hogy nem lesz probléma számukra, ha nem kapnak tökéletes fotókat. Végül a jóbarát elvállalta a 10 órás esemény fotózását, mindössze 250 dollárért (ami ugye még itthon is nevetséges összeg, nem hogy náluk).

A nagy napon aztán a kijelölt (ám nem önjelölt) fotós délelőtt 11-től helyszínről helyszínre követte a menyasszonyt és a megbeszéltek szerint el is készítette a fotókat. Lefotózta a szertartást is, és a lagziba is hivatalos volt, ahol este fél 8-ig kellett (volna) fotóznia.
Délután 5 óra felé feltálalták az ételeket, de a pár azt mondta a fotósnak, hogy ő nem ehet, mert ő a fotózást vállalta, így folytatnia kell a munkát. Való igaz: nem is volt helye egyetlen asztalnál sem. A fotós itt kezdte el átértékelni a helyzetét: éhes volt, fáradt volt és még a hőség is kikezdte, mivel még csak klíma sem volt a külső teremben.
A helyzetre tekintettel így hát beszélt a vőlegénnyel és jelezte neki, hogy szüksége van 20 perc pihenőre, valamint ennie és innia is kell. A vőlegénynek azonban nem esett meg rajta a szíve, továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, hogy vagy fotózik, vagy nem kap fizetést.

Illusztráció!
fotó: Tom Ramalho

forrás: https://unsplash.com/photos/gm8yHIDhe7I


A kihasznált fotósnak itt lett teljesen elege. Feltette a szokásos „Are You Sure?” (biztos vagy benne?) kérdést, amelyre határozott igen választ kapott, mire a díszes pár szeme láttára törölte az összes képet és kijelentette, hogy akkor ő mostantól nem fotós. Elmondása szerint annyira szomjas volt, hogy ha ott helyben kifizették volna a 250 dolláros gázsiját, azonnal vizet vett volna belőle, akár a teljes összegért.

A fotózásra felkért barát végül a Redditen öntötte ki a szívét, feltéve azt a kérdést, hogy ő volt-e a barom.

Nos, külső szemlélőként nézve a helyzetet az alábbiakat mindenképpen levonhatjuk konzekvenciaként:

  • a pár legközelebb ( 😀 ) talán profi munkára profi fotóst kért fel (még ha felháborító is amit a pár megengedett magának, egy profi valahogy mégis megoldotta volna a vízhez jutást és a feladatára koncentrált volna – persze nem 250 dolláros fizetés mellett)
  • egyetlen szolgáltatót sem szabad robotnak tekinteni, mindannyian emberek vagyunk (ha elszeparálva is, de lehetőséget kell biztosítani az emberi szükségletek kielégítésére)
  • a spórolásból haver/jóbarát fotózásra felkérése mindig kockázatos feladat, de akár jó is kisülhet belőle (fotósa válogatja, lehet, hogy valaki így jut közelébe az esküvői fotózásnak és így kap egy esélyt arra, hogy végül profi szintre jusson)
  • a megbízás során ért atrocitások azonban soha nem jogosítanak fel arra, hogy megsemmisítsük az addig készült fotókat (jóllehet, egy törölt kártyáról minden gond nélkül visszaállíthatók a fotók, ha a törlés után nem fotózunk a kártyára)
  • mindezek mellett a kialakult helyzetben valahol érthető a fotózásra felkért barát kirohanása, de ez egyáltalán nem nevezhető profi megoldásnak (mert nyilván nem is volt profi, de ezt ő előre közölte is)
  • az már csak hab a tortán, hogy minden bizonnyal semmiféle szerződés nem volt, így a pár végül tutira kép nélkül marad a Naaaagy Napjukról

Summa Summarum, a történetben mindkét fél hibázott, de végeredményben a pár járt a legrosszabbul, s köszönhetik ezt annak, hogy nem embernek, hanem rabszolgának tekintették a fotózásra felkért illetőt, aki egyébként nem profihoz illően oldotta meg a konfliktust.

A címlapfotó illusztráció!
Fotó: Tom Ramalho
forrás: https://unsplash.com/photos/gm8yHIDhe7I