Idén is csúszni fognak az új termékek

0

A globális chiphiány több területen érezteti hatását, így az autógyártás és notebook gyártás mellett a fényképezőgép gyártás során is jelentkezik a szállítások akadozása miatti kapacitás kiesés.
Tavaly már láttunk példát arra, hogy egy-egy új termék akár hónapokkal később lesz csak kapható, mint ahogy azt eredetileg a gyártó tervezte. Mindez a chiphiányra vezethető vissza, amelyet a koronavírus járvány miatti 2020-as gyárleállások, az egyes beszállítók termelési problémái, valamint a szállítási problémák és egyedi katasztrófák (mint az AKC tűzesete) együttesen okoznak.

Elemzők szerint 2022-ben sem csitul majd az igény a chipekre és nem javul a helyzet a gyártás terén sem, így nem várható, hogy akár az autóipar, akár a fényképezőgépek gyártói fellélegezhetnének. Javulás csak 2023 közepétől várható.

Továbbra is arra kell tehát számítani, hogy az új termékek jelentős késéssel kerülnek majd piacra, esetleg várólistára kell majd feliratkozni, hogy rendelésünket hónapokkal később átvehessük.