Címlap 2010

Archívum

Leica

A Leica standról volt már fotónk, de csináltunk néhányat a kompakt gépekről is. A Leica kiállítótere egyébként méltán megérdemelné a legunalmasabb pavilon címet. A nagy üres placcon néhány fal, néhány asztalka és egy-két kipróbálható...

Panasonic, Mikro NégyHarmad, 3D

„Nyugat és Kelet Európában a tükör nélküli cserélhető objektíves gépek átlagára a hasonló szintű DSLR-ekénél magasabb, vagy jó esetben azonos. Ezen gépek második generációjának megjelenése azt sugallja, hogy középtávon az árak a DSLR-ek szintje...

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Bármilyen furcsa is, nem az Ultima Digital volt az egyetlen magyar kiállító. Az 1-es pavilon paravánjain ugyanis több más szervezet mellett megjelent a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem logója, illetve az ottani alkotó közösség munkái. ...

Sigma bentről

Még kedden voltunk hivatalosak a Sigma standjának tárgyalójába, ahol Kazuti Yamaki úr, a vállalat mindennapi működéséért felelős vezetője az új objektívek egy-egy mintadarabjával várt bennünket. Az új termékek áttekintését a cég...

Tamron – csendes meghajtás

Nagy standon, de a mezei látogató számára kis bejárható területen állított ki a Tamron, és ahogy a Sigmánál, úgy náluk is a két évvel ezelőtti hangulat köszönt vissza. Hatalmas poszteren...

Kenko – Tokina – Slik

Szokásukhoz híven idén is közös standon állított ki a főleg szűrőkben és konverterekben utazó Kenko, az objektívjeiről híres Tokina és a japán állványgyártó Slik, közös cégcsoport tulajdonában van ugyanis a három márka, melyek mindegyike...

Sony – kívül-belül

Kerek, kívül fekete, belül fehér. Mi az? Hát persze, hogy a Sony stand a 2010-es Photokinán. Bár náluk is jártunk már sajtótájékoztatón, így szinte kizárt volt, hogy bármilyen újdonsággal összefutunk a kiállítási területükön, de...

PhaseOne – punk’s not dead

A most is visszafogottan elegáns, fekete színű PhaseOne stand tökéletesen illett a középformátumú gyártóhoz. Ebben a környezetben azt hinné az ember, hogy eltartott kisujjal kell szürcsölgetnünk a magunkkal hozott üdítőt is, de nem... ...

SanDisk – nyerj, vagy üzletelj!

A Sandisk standja nekem csalódás volt. Egy kicsit többet, nagyobbat, látványosabbat vártam a memóriakártya fejlesztés és gyártás egyik húzónevétől.  Egy fal és az alábbi kép bal szélén látható "bódé" volt az összes bemutatkozásuk. ...

Kata – citrom ízű banán

A PhaseOne után a Kata stand szélére felfüggesztett citromsárga gumimatrac fal egyedi volt ugyan, de ízlésesnek azért nem mondanám. Belül azért már jobb volt a helyzet. A sárga-fekete dizájnnal a National Geographic táska sorozatukra...

NÉPSZERŰ CIKKEK

10+1 tipp vízalatti felszerelés kiválasztásához

Míg korábban egy vízalatti fotós felszerelés összeállításakor a magas árak mellett a szűkös választék okozhatott gondot, addig ma nem csak az árak számítanak elérhetőnek, de a gyér kínálat helyett a bőség zavarával kell megküzdenünk. Első ránézésre nem is egyértelmű, hogy milyen szempontokat célszerű figyelembe venni, ezért szakemberhez fordultunk.

360 fokos panoráma time-lapse démon

24 órás készenlét, teljes 360 fokos látószög, precíz időzítés, időjárásálló kialakítás, automatizált működés. „Csupán” ennyit kellett megoldani

Adatlap a konyhában

Mi történik, ha elénk toppan egy fényképezőgép adatlap, de kezdőként az ott leírtak nagy részét nem értjük. Semmi gond! Rövid összefoglalónkkal a Pixinfo adatlapok útvesztőjét szeretnénk megvilágítani.

Így portrézz „tűzgyűrűn” át!

Szeretnéd kicsit feldobni a portréfotóid? Itt egy tipp, hogyan teheted meg.