Elöljáróban: Canon EOS 5D

0
1 116

“Sétahajó lágyan ring a Dunán.” Bár jobbára szárnyashajónak tűnt az a vízi alkalmatosság, mely egy kellemes októberi délelőttön néhány tucat újságíróval és a Canon hazai képviseletének szakembereivel suhant a nem is oly messzi Visegrád irányába. Ha azt is hozzáveszem, hogy magam is a hajó utasai közt voltam, mindjárt furcsább a helyzet. Nem is tudom mikor ültem utoljára bármilyen lélekvesztőben és bár nem vagyok elveszett ember ha netán úszásra kerülne a sor, de fürdőkádnyi felületnél nagyobb vízmennyiség láttán enyhe zavarba jövök. Viszont sem látens víziszonyom, de még hét vadló sem tarthatott volna vissza attól az úttól, amin olyan személyiségekkel nyílt alkalmunk közelebbi ismeretséget kötni, mint a Canon EOS 5D.

A keresője az apjáé, a markolata pedig…

Már a gép neve is sugallja, hogy melyik polcra tegyük. Itt bizony egy komoly digitális tükörreflexes fényképezőgépről van szó, valahol a profi 1Ds-k és a legutóbbi középkategóriás 20D között. Az 5D sok helyről merít, ami felépítését és tulajdonságait illeti, megtaláljuk benne mindkét kategória elemeit, sőt nem szégyell kissé a múltba, nagyjából a 10D idejére sem visszarévedni.



Külső jegyeiben érhető leginkább tetten ez a múltból merítés. Méreteit és fogását tekintve inkább az EOS 10D-re mint annak utódjára emlékeztet. Talán elfogultság, talán nem, de a 10D markolata számomra kényelmesebb, mint az utódé és az 5D esetében is ezt a kényelmet kapjuk egy kis plusszal, hiszen az ujjaknak kialakított bemélyedések még konkrétabbak, még stabilabb fogást tesznek lehetővé. A gép mérete és markolata tehát nagyjából a 2003-as előd főbb jegyeit viseli magán, míg a hátlap kezelőszervei – főként a mini joystick – a 20D-re utalnak. A váz anyaga főként magnézium, az illesztések és gombok viszont nem tömítettek, mint a felső kategóriás társaiknál, így kevésbé állnak ellent az időjárás viszontagságainak. Az 5D-n nyomot hagyott azért a professzionális vérvonal is. A kereső betekintő nyílása határozottabb, és méretesebb, jelezvén a full frame érzékelőhöz igazított kereső nagyságát. A prizmaház lágyan kerekített, amolyan 1D módra bumfordi és magas. Tetején hiába is keressük a belépő és középformátumú gépeknél megszokott felnyíló vakut. Profi társaihoz hasonlóan itt is csak egy külső vakupapucs áll rendelkezésünkre. Az 5D-be nem építettek saját villanót, hisz a megcélzott vásárlói réteg remélhetően nem igényli a kis teljesítményű és sok esetben kétes minőséget adó belső fényforrást. Az eddigi Canon DSLR vonaltól eltérő külső változás a 2,5″-re hízott LCD monitor, a maga 230000 pixelével, mely képpontszámban csaknem duplája a 20D kijelzőjének, méretével pedig a szintén teljes érzékelős 1Ds Mark II. 2″-os LCD-jét is túllicitálja.

28mm? Igen, annyi.

Felmerült az előzőekben ez a fogalom: full frame. Napjainkban talán nem szorul komolyabb magyarázatra, hogy a hagyományos kisfilmes (Leica) képkocka méretéhez igazított érzékelőről van szó, mely eddig, csak a legdrágább professzionális tükörreflexes gépekben tűnt fel. Ilyen volt a Canon termékpalettán az EOS 1Ds és annak Mark II. típusnevű utóda, vastagon hétszámjegyű összegért, és ilyen most az EOS 5D vastagon hatszámjegyűért. Az érzékelő a Canonnál már jól bevált CMOS, 35,8×23,9mm mérettel és 12,8 megapixeles felbontással, ami a 8 megapixeles 1D Mk II. teljes képkocka méretre felturbózott érzékelőjét, legalábbis hasonló pixelsűrűséget jelent. Az 5D 4368×2912 pixeles maximális képmérete mintegy 25%-os felbontásnövekedést jelent a 20D-hez viszonyítva.



A nagyobb érzékelőméret velejárója, hogy a nemrégiben kifejlesztett EF-S objektívsorozat, melyet a 300D, 350D és 20D modellekhez illeszthetünk, nem használható az 5D-n, viszont a hagyományos, kisfilmes képkört rajzoló objektíveknél nem kell törődnünk az úgynevezett szorzófaktorral.

A nagy Ő

A nagyobb felbontáson és a teljes képkockás érzékelőn kívül még egy nyilvánvaló és szembeötlő előnnyel rendelkezik a gép, ez pedig a kereső. Sőt, keresŐ, nagy Ő-vel. Szerelem első látásra, illetve első belekukkantásra. Nekem legalábbis az volt. Az alap-, és középkategóriás Canon DSLR-ek “alagút” keresőit elfelejthetjük. Itt egy világos és szellős keresőbe pillanthatunk, amellyel sokkal könnyebb a manuális élességállítás és a mélységélesség detektálása. A mattüveg ráadásul cserélhető gyári pótdarabokra is, melyekből kezdetben 3 db áll rendelkezésünkre, természetesen opcionálisan. A méret a profi gépeket idézi a lefedettség viszont nem, hiszen itt az 1D-k jellemző 100%-os lefedettsége helyett csupán a képmező 96%-át látjuk. A kereső, valamint a gép tetején található folyadékkristályos LCD információi és elrendezése is a 20D-t idézik. Autofókusz pontokból például ugyanúgy kilencet kapunk rombusz elrendezésben, melyek a kereső nagyobb látómezejét alapul véve még inkább középre “szorultak”. A kilenc fókuszponton kívül azonban további hat rejtett pont is segíti az élességállítást. Ezeket párhuzamosan, 3-3 pontos elrendezésben a képmező közepén, a szpot mérőterületen belül találjuk. Vagyis nem találjuk, hiszen nem jelzik az ottlétüket. Az AF-ről annyit kell még tudnunk, hogy a 20D működési tartományában -0,5-18 Fé között működőképes. Ez a tartomány az 1Ds Mark II. esetében 0-18 Fé, azaz fél fényértékkel kevesebb.



Mi szem-szájnak ingere

Nem ússzuk meg persze ennyivel. Kapunk még néhány fejlesztést. Ilyen például az beállítható érzékenységtartomány, amely az 5D esetében ISO50-3200. A 20D-hez képest itt az ISO50 és az 1/3 Fé lépésekben állítható érzékenység jelenti az előrelépést és ha emlékszünk még, az 1Ds MkII. is csupán ISO100-1600 között volt állítható.

A canonosok imái talán meghallgatásra találtak, hiszen ez az első olyan gép, amely nem professzionális DSLR és szpot fénymérést is tud, a parciális mérésen túl. Megnövelték a puffer méretét is, így közel 3x annyi képet lőhetünk sorozatban, mint a 20D-vel és majdnem 2x annyit, mint a profi testvérrel.



Egy új funkció is bevezetésre került, mely várhatóan a jövőben megjelenő Canon DSLR-ekben is feltűnik majd. Ez az ún. Picture Style. Lényegében előre definiálható képfeldolgozási módok állíthatók be, a különféle fotószituációkhoz. Így választhatunk például portré, naturális, vagy tájkép feldolgozást is, de le is tölthetünk gépünkhöz egyedi stílusokat a Canon weboldaláról és telepíthetjük azokat gépünkre. A képfeldolgozást magunk is befolyásolhatjuk az élesség, kontraszt, színtelítettség és tónus beállításával. Az 5D beállíthatósága ezen a téren kibővült, hiszen -4 – +4 fokozatok között módosíthatjuk a feldolgozó szoftver munkáját, az élességet, pedig 0-7 fokozat között állíthatjuk.

Ezeken kívül apróbb kényelmi változtatások történtek a gépen. A gép egyedi funkciói 18 pontról 21 pontra nőttek, az eddigi világossági árnyalateloszlás mellett színcsatornánként is megszemlélhetjük a hisztogramot, és a visszajátszás, képkeresés funkciói is bővültek némileg.

A fekete leves

Van azért néhány funkció és tulajdonság, melyet megtaláltunk a 20D-ben, de az 5D esetében már hiányolnunk kell. A már említett beépített vaku az egyik. Ennek következtében nincs a gépben beépített AF segédfény, hiszen ezt a funkciót a 20D a belső vakuval érte el. Az új modell komolyabb mivoltát erősíti a témaprogramok hiánya. A módválasztó tárcsa oly üresnek hat a portré, tájkép, sport és hasonló társaik kis piktogramjai nélkül. Ezekkel már nem játszhatunk, hiszen ez itt kérem a kapu a profizmus felé. Nem lesz szükségünk témamódokra. Persze ezt a gondolatmenetet továbbszőve nem értem miért kellettek a gépbe a “picture style” módok? Úgy tűnik az 5D-t a fotózásban már járatosabb, de az utófeldolgozásban még segítségre szoruló rétegnek szánták.



A 20D egyik előrelépése az 1/250 másodperces vakuszinkront is elfelejthetjük. Visszalépünk az 1/200-as komótos világába, nagyjából 2003 idejére. Ha fentiek még apró könnyet sem csalnak a felhasználók többségének szemébe, a sorozatfényképezés sebessége viszont számos fórum 5D témáinak vezérmotívuma lett. Az 5D-nél bizony be kell érnünk 3 fps sebességgel. Nem tudom kit vígasztal, de az 1Ds MkII. esetében is csak 4 fps ez az érték. Itt tart manapság a tudomány, kérem tisztelettel.

“Full frame world”


Nem tudom, hogy kiadnám-e a 20D többszörösét érte, de biztos vagyok benne, hogy aki ellenállhatatlan vágyat érez a teljes képkocka méretű érzékelő és az emberi méretű kereső iránt, annak megéri a 20D és 1Ds MkII. frigyéből született 5D-re. A full frame érzékelős gépek jövője mindenesetre világosabb és kecsegtetőbb képet mutat az 5D által.

A szárnyashajó lágyan suhan végállomása, Budapest felé. Lassan vége a napnak, vége a kirándulásnak, vége az 5D-vel való találkozásnak. A hajó gyomrában a nap eseményeitől – vagy még inkább a kiadós ebédtől – elnehezült sajtómunkások adják át magukat a csendes szieszta örömének. Én is gondolataimba merülök, miközben elnéző mosollyal sandítok a nyakamban felejtett 10D felé. Egy másik világot látok magam előtt. Egy full frame világot.

Hozzászólások

hozzászólás