Kipróbáltuk: Pentax K-5 (teszt)

Petur - 2011. május 9. 07:00 (részletes digitális fényképezőgép teszt)
Végre kézbe vehettük, és letesztelhettük a Pentax tavaly ősszel bejelentett és nem sokkal azután megjelent digitális tükörreflexes fényképezőgépét, a K-5-öt. Bár a gép már hónapok óta kapható, azt hiszem megérte rá várnunk, hiszen az elődöt alapul véve nem kevés tudásra és jó képminőségre számíthattunk. De lássuk, milyen is lett valójában!

Bevezetés és újdonságok

Egy kis gyártó többek között úgy tud feltűnést kelteni a piacon, ha a versenytársaknál több szolgáltatást kínál fényképezőgépeiben. Márpedig a Pentax márkát évek óta birtokló Hoya – bár ismert név – DSLR eladásait tekintve a kicsikhez tartozik. Amióta csak megjelent az első cserélhető objektíves Pentax DSLR, a gyártó megpróbált mindig valami pluszt adni a többiekhez képest. Ezen törekvéseik mintapéldája volt a 2006-ban útjára indított középkategóriás sorozatuk, melynek első képviselője a K10D modell volt, amit a K20D követett, majd a 2009-ben megjelent K-7 nyitott új fejezetet a széria történetében.

Az új fejezetnek most folytatódnia kellett, mégpedig a K-7 „örökséget” továbbfolytató K-5 képében. Mely nem csak külsejében, de szolgáltatásaiban is a nagy előd egyenes folytatása. Már ott sem kaptunk keveset, itt pedig még többet adnak, aminek csak egy (bár igen jelentős) része a teljesen megújult képérzékelő, és a Full HD videó.

balra: Pentax K-7
jobbra: Pentax K-5

Árát tekintve jócskán a középkategóriába tartozik a gép, annak is a felső szegmensébe, ahol például a Canon EOS-7D, vagy a Nikon D7000 található. Mindkét konkurens 16-18 megapixeles, Full HD videofelvételre képes készülék, igen gazdag szolgáltatáskészlettel, masszív kivitelű fémvázzal.

Újdonságok

A konkrét összehasonlítást tekintve maradjunk a szellemi elődnél a Pentax K-7-nél.

A Pentax K-7és K-5 közötti főbb különbségek
Pentax K-7 Pentax K-5
Képérzékelõ 23,4 x 15,6mm CMOS, 15,07 megapixel 23,7 x 15,7mm CMOS, 16,93 megapixel
Felbontás (tényleges) 14,6 megapixel 16,28 megapixel
Képméretek

4672 x 3104
3936 x 2624
3072 x 2048
1728 x 1152

4928 x 3264
3936 x 2624
3072 x 2048
1728 x 1152

Érzékenység ISO100-3200
(kiterjesztett: ISO6400-ig)
ISO100-12800
(kiterjesztett: ISO80-51200)
Zajszûrés kikapcsolt
3 fokozatban szabályozható
kikapcsolható (érzékenységi szintenként)
automatikus
3 fokozatban szabályozható (érzékenységi szintenként)
Auto ISO

szabályozható min. és max. érték
min: ISO100-5000
max: ISO125-6400

szabályozható min. és max. érték
min: ISO80-1600
max: ISO200-51200
Videó felbontások 1536 x 1024 / 30 fps
1280 x 720 / 30 fps
640 x 416 / 30 fps
1920 x 1080 / 25 fps
1280 x 720 / 30 és 25 fps
640 x 480 / 30 és 25 fps
Videók gépen belüli feldolgozása - vágás és állókép mentés
Sorozat gyors: 5,2 kép/mp (JPEG: 40, RAW: 15)
lassú: 3,3 kép/mp (JPEG: korlátlan, RAW: 17)
7 kép/mp (JPEG: 34, RAW: 20)
2 kép/mp (JPEG: korlátlan, RAW: 20)
Expozíció sorozat 3 és 5 kép 2, 3 és 5 kép
Élességállítás SAFOX VIII+
11-pontos AF
SAFOX IX+
5
és 11-pontos AF
Személyre szabható AF-S, AF-C módok
Élõképes, animált AF visszajelzés
AF pont választás automatikus
középsõ
automatikus (5 pontos)
automatikus (11 pontos)
összes
középsõ
Elektronikus szintjelzõ van van (3D)
Kompozíciós segédrács 1 db 3 db
HDR mód van van (automatikus illesztéssel)
részletesebb beállítási lehetõségek
Digitális szûrõk csak állóképeknél állóképeknél és videóknál
részletesebb beállítási lehetõségek
Kereszbehívás effektek - igen
Egyéb

 

- Több egyéni beállítás
- Saját mentéseknek 5 USER hely
- AUTO fokozat a hosszú záridejû zajszûrésnél
- Azonnal lejátszás, nagyítással
- Több hangjelzési fokozat
- Státusz LCD világítása 2 fokozatban állítható
- Magasabb üzemmód választó tárcsa
- Részletesebben programozható RAW/Fx gomb

További ajánlatok: