Vízálló kompaktok

0

Bevezető

Elsőként érdemes azzal kezdenünk, hogy mi is változott a tavalyi modellekhez képest az új fényképezőgépekben. Bár azt gondolnánk, hogy a felbontást biztosan növelték, ez nagy általánosságban azért nem mondható el. Tavaly is 12-14 Mpixeles modellek jártak nálunk, s idén is így történt. Igaz, most már csak egy gyártótól kaptunk 12 Mpixeles gépet, a többiek már mind 14 Mpixelen járnak.
Az objektívek is maradtak a régiek, a legelterjedtebb a 28-140 mm-nek megfelelő, 5×-ös zoomátfogás, de akadnak kisebb zoomosak, illetve 35 mm-től induló változatok is (ám érdekes, hogy a nálunk járt modellek közül a 28-140 mm-től csak a Panasonic gépe tértek el).
A vízállóság mértéke sem változott jelentősen, igaz, nincs is komolyabb szükség rá, a 10 méteres vízmélység bőségesen elegendő, de „halandó” embereknek a 3 méter is tökéletesen megfelel. Tegyük is hozzá gyorsan: 10 méter mélyen ezekkel a masinákkal igen nehéz is lenne fotózni az igen kevés lejutó fény miatt.
A videózás az egyetlen terület, ahol komolyabb, jobban érezhető előrelépés történt. Ma már alap a HD felbontás, az 1280×720 pixelnél egyik gép sem kínál kisebbet, de a Panasonic DMC-FT3-as modellje ennyivel sem elégszik meg, elmerészkedik a FullHD 1080p-ig is. Az optikai zoom használata felvétel közben azonban még mindig nem teljesen egyértelmű, egyes modellek támogatják a zoomolást videózás közben, míg mások nem.
A belső memória terén egyáltalán nincs előrelépés, sőt, míg a tavalyi modellek között akadtak 1-2 GB integrált memóriával büszkélkedők, idén a legnagyobb beépített adattár sem érte el a 100 MB-ot. Továbbra sem értjük, mi okuk van a gyártóknak ennyire spórolni ezekkel a filléres alkatrészekkel.
Ezek mellett viszont egyre több gépet látnak el beépített GPS-vevővel, ami persze valamelyest növeli az árat (a Pentaxnál választhatunk, hogy GPS-es, vagy anélküli modellt szeretnénk). A GPS lehetősége persze nem jelenti a navigáció lehetőségét, ez inkább csak a fotók geocímkézését teszi lehetővé.

A Panasonicnál DMC-FT10 típusnév alatt megjelent egy olcsóbb, egyszerűsített modell, amely így árával is versenyképesebb lett a többi modellel (az FT2 és az utód FT3 a kiemelkedő szolgáltatásai miatt a legmagasabb árúak közé tartozik).

Első körben, a rálátás megszerzéséhez talán ennyi elég is, a pontosabb adatokat lenti táblázatunkban foglaltuk össze.

 
 
 
Felbontás
Optika
 
LCD
  
  
Vízállóság
Ütésállóság
Videó
  
  
Belső memória
Kártyatípus
 
HDMI kimenet
Méretek
  
  
Tömeg
Ár (idei)
  
  
Fujifilm FinePix XP30 Olympus TOUGH TG-310 Olympus TOUGH TG-610 Olympus TOUGH TG-810 Panasonic Lumix DMC-FT3 Panasonic Lumix DMC-FT10 Pentax Optio WG-1 GPS Casio Exilim EX-G1 * Olympus mju-TOUGH 3000 * Olympus mju-TOUGH 6020 * Olympus mju-TOUGH 8010 * Panasonic Lumix DMC-FT2 *
14,0 Mpixel 14,0 Mpixel 14,0 Mpixel 14,0 Mpixel 12,1 Mpixel 14,1 Mpixel 14,0 Mpixel 12,1 Mpixel 12,0 Mpixel 14,0 Mpixel 14,0 Mpixel 14,1 Mpixel
28-140 mm
28-102 mm
3,6×
28-140 mm
28-140 mm
28-128 mm
4,6×
35-140 mm
4 ×
28-140 mm
38-114mm
28-102 mm
3,6×
28-140 mm
28-140 mm
28-128 mm
4,6×
2,7″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
3″
920e szubpixel
3″
920e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
2,7″ (3:2)
230e szubpixel
2,5″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
5 méter 3 méter 5 méter 10 méter 12 méter 3 méter 10 méter 3 méter 3 méter 5 méter 10 méter 10 méter
1,5 méter 1,5 méter 1,5 méter 2 méter 2 méter 1,5 méter 1,5 méter 2,13 méter 1,5 méter 1,5 méter 2 méter 2 méter
1280×720
mJPEG
1280×720
H.264
1280×720
H.264
1280×720
H.264
1280×720
mJPEG
1920×1080
AVCHD vagy MJPEG
1280×720
mJPEG
848×480
MJPEG
1280×720
H.264
1280×720
H.264
1280×720
H.264
1280×720
AVCHD vagy MJPEG
10 MB 19 MB 19 MB 19 MB 19 MB 40 MB 97 MB 35,7 MB 1 GB 1 GB 2 GB 40 MB
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
microSD/
microSDHC
SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC/
SDXC
Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen Igen
99,2 × 67,7 ×
23,9 mm
96,3 × 63,4 ×
22,7 mm
99,2 × 64,5 ×
26,1 mm
100,2 × 64,5 ×
26,0 mm
103,5 × 64 ×
26,5 mm
100,3 × 63,5 ×
21,6 mm
114 × 58 ×
28 mm
103,5 × 64,2 ×
19,9 mm
95,9 × 65 ×
23,4 mm
95 × 62 ×
22 mm
95 × 62 ×
22 mm
99,3 × 63,1 ×
24,3 mm
165 gramm 155 gramm 190 gramm 221 gramm 197 gramm 172 gramm 157 gramm 154 gramm 159 gramm 171 gramm 182 gramm 188 gramm
50.000 Ft 60.000 Ft 78.000 Ft 90.000 Ft 100.000 Ft 60.000 Ft 100.000 Ft
(GPS nélkül 80.000 Ft)
74.000 Ft 40.000 Ft 60.000 Ft 75.000 Ft 77.000 Ft