Vízálló kompaktok

0

Olympus TOUGH TG-810

Bevezető

Az Olympus vízálló gépeivel kapcsolatban egy dologról még nem beszéltünk. Arról, hogy gyakorlatilag a TOUGH TG-310, TG-610 és TG-810 a korábbi mju TOUGH-3000, mju TOUGH-6020 és mju TOUGH-8010 utódai, sőt, azokkal nagyban megegyező változatok. Az elődökből kikerültek a méretes belső memóriák, s helyette kapunk 3D fotózási lehetőséget. Bár a kettő nyilván nincs kapcsolatban egymással. Ezen kívül a TG-310 felbontását felhúzták a többi mellé 14 Mpixelre.
Esetünkben a lényeg most annyi, hogy a TOUGH TG-810 a jelenlegi csúcsmodell, annak minden előnyével és hátrányával. Utóbbinál a gép árára gondolok.

Az Olympus TOUGH TG-810 10 méteres vízmélységig nyújt védelmet a gép belső részeinek, ami már a felső kategória jellemzője. A váz és a belső rendszer kialakítása 2 méterről való leejtésnek, illetve 100 kg-os nyomásnak állnak ellen.

A TG-810 GPS vevőt is kapott, amely iránytű funkciót is kínál, valamint rendelkezik nyomásmérővel is, amely nem csak a levegőben, de a víz alatt is működik (magyarul az aktuális vízmélység leolvasható a kijelzőről). Ezen felül különlegesség még, hogy a gép a külsejének érintésével is vezérelhető.

Képérzékelő

A Olympus Tough TG-810-be is 1/2,3″ típusú, 14 Mpixeles stabilizált CCD került.
Legnagyobb felbontásban maradt a 4288×3216 pixeles képkészítési lehetőség, melyen kívül egészen VGA-ig csökkenthetjük a felbontást. A hagyományos 4:3 oldalarányon kívül 16:9 oldalarányú is választható, ez esetben két felbontás áll rendelkezésünkre.

A fotókat csak JPEG tömörítéssel menthetjük el, kétféle tömörítési fok valamelyikén.

A fényképezőgép képes az érzékenység automatikus megválasztására, ezen kívül mi is megadhatjuk a nekünk tetsző értéket ISO 80 után 100-1600 között 1 Fé lépésekben.

Optika

A fényképezőgép rejtett optikája megegyezik a TG-610 5×-ös zoomátfogású, 28-140 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú változatával. A fényerő nagylátószögnél f/3,9, tele állásban f/5,9, amely kissé átlag alatti, de az átlagtól való eltérés minimális.

Az optikát kikapcsolt állapotban egy automatikusan behúzódó fémlap védi a környezeti behatásoktól.

Ergonómia

Ismét csak egy téglatest Olympus gép, amiről már kívülről fújjuk, hogy mik a formajegyek. Egyetlen apró eltérést fedezhetünk fel a TG-610-hez képest: a felső GPS vevő dudorát. Persze ha jobban megnézzük, akkor a felső gombok helyének módosítását is észrevehetjük, no de ez is annyira minimális, hogy nyugodtan kijelenthetjük: az összes Olympus TOUGH TG modell egykaptafára készült.

A kezelőszervek ezúttal is fent és hátul helyezkednek el, fent a bekapcsoló és exponáló gomb található, hátul a zoom vezérlő, a videófelvétel indító, a lejátszás, a súgó, a menü, és a négyirányú navigáló látható, a TG-610-ével megegyező elhelyezésben. A négyirányú joystick csak felfelé kínál felvétel módban funkciót, méghozzá a megjelenített információk mennyiségének módosítását. A lefelé iránnyal lejátszáskor kép törölhető.

LCD

A gép hátuljára a TG-610-hez hasonlóan jó betekintési szögű, 3″ képátlójú, 920 ezer szubpixeles LCD került, melynek fényerejét 5 lépésben állíthatjuk.

Élességállítás, fénymérés

Az autofókusz rendszer üzemmódjai között sincs változás: középpontos, ESP, témakövető vagy arcfelismerő lehet. A gépen a vaku mellett erős LED található, amely gyenge fényben biztosítja az AF segédfényt, emellett felvételi lámpaként is funkcionálhat.

A fénymérés többmezős ESP, vagy szpot elvű lehet.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A gép jobb oldalán a teljesen lenyíló ajtó mögött található az akkumulátor, az SDXC kártyafoglalat, illetve a mikroHDMI és az univerzális USB/AV kimenet. A TG-610-zel szemben eltérés, hogy az ajtó dupla zárszerkezettel látták el.

A gépben a TG-610-ével megegyező, Li-50B jelű, 3,7V névleges feszültségű, 925 mAh-s lítium-ion akkumulátor adja a működéshez szükséges energiát. Az akkut a fényképezőgépen belül tölthetjük fel, ha a gépet USB kábelen a mellékelt hálózati adapterre, vagy számítógépre kötjük.

A belső memória mérete megegyezik az előző modellekével, ezúttal is be kell érjük 19 MB-tal, vagyis szükséges lesz SD, SDHC, vagy SDXC memóriakártya beszerzése.

Videó

Videókat maximum 1280×720 pixeles, vagyis HD felbontásban készíthetünk, ezen kívül még 640×480 vagy 320×240 pixeles felbontást választhatunk, a képfrissítés minden esetben 30 kép/mp. A tömörítés H.264 kodekkel történik, így jó hatékonysággal tölthetjük meg memóriakártyánkat.

1280×720 pixel, H.264, 15 mp, 16 MB, ~9000 kbps
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Videózás közben a hangfelvétel mellett optikai zoomot is használhatunk, s a fénymérés és fókuszrendszer is működik. A szenzor eltolásos stabilizálás helyett elektronikus stabilizátor áll rendelkezésünkre (csökkenti a látószöget!).

Képminőség

Érzékenység – képzaj



ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp


ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp


ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp


ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp

A teljes felbontású ISO tesztképeink mellett azok 300 dpi-s 10×13 cm-es papírmérethez, vagyis 1228 pixel magasságúra átméretezett változatát is közzé tesszük. Digitális laborban ugyanis ekkora papírmérethez ekkora felbontású képet hoz létre a laborgép.
A lent látható képeken tehát azt ellenőrizhetjük, hogy egy 10×13 cm-es papírkép nagyító alatt hogyan nézne ki.
A valós képminőség teszteléséhez érdemes megnyitni a teljes képet, s egy 10×13 cm-es papírképpel a kezünkben addig távolodni a monitortól, hogy nagyjából hasonló méretet lássunk, mint a kezünkben lévő fotó.

Érzékenység – képzaj; 10×13 cm-es papírképen (szimuláció)



ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp


ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp


ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp


ISO80; F5,9 1/4 mp


ISO100; F5,9 1/5 mp


ISO200; F5,9 1/10 mp


ISO400; F5,9 1/20 mp


ISO800; F5,9 1/40 mp


ISO1600; F5,9 1/80 mp

Mellékelt tartozékok

  • csuklószíj
  • Li-50B Li-ion akkumulátor
  • hálózati USB adapter
  • USB- és videó kábel

Az Olympus TOUGH TG-810 bruttó 90.000 Ft-ért kapható jelenleg.

A fényképezőgép kipróbálását a Olympus Magyarország tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre. (A tesztfotók 1-9 képei sajnálatos módon 8 Mpixeles felbontásban készültek, javasoljuk a TG-610 képeinek megtekintését is, hiszen azonos az objektív és a szenzor is).

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.
Modellek: Papp Évi és Farkas Sára, a modellfotókat készítette: Csuha Pál.


Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!