Miért jók a fixek?
Kit objektívek
Természetes dolog, hogy ha valaki az első DSLR fényképezőgépét vásárolja meg, nem csak a vázat, hanem objektívet is kér hozzá. Ez pedig általában az egyszerű kitobjektívek közül kerül ki. Manapság azért már kevés olyan ember van, aki az első DSLR-jét úgy veszi meg, hogy tudja: otthon várnak rá a régi filmes gépe objektívjei.
A gépekhez a gyártó által kínált kitobjektívek többnyire az általános jellegű fényképezést szolgálják, vagyis valamilyen szinten mindenesek. A túl sok feladatra használható objektíveknél pedig általában az a baj, hogy egyik célra sem igazán tökéletesek, mindegyik területen csak átlagosak.
Ráadásul nem lehet ész nélkül drága kitobjektíveket kínálni az új vásárlónak, mert könnyen beleeshet a gyártó egy olyan szituációba, hogy a vásárló inkább egy másik gyártó termékét részesíti majd előnyben, mert ott a fényképezőgép+objektív kit olcsóbb.
Ez az oka annak, hogy a kitobjektívek általában sem gyújtótávolság tartományban, sem fényerőben, sem kialakításban nem kiemelkedőek. A 28 mm-hez közeli (ekvivalens) gyújtótávolságnál ritkán kapunk jelentősen többet, míg tele tartomány felé haladva a 80-150 mm szokott általában a maximum lenni. Ebből jól látszik, hogy kitobjektívvel igazából a nagylátószögű fotózás máris kiesik, illetve a komolyabb teleobjektívet igénylő természetfotózás sem annyira tartozik a kitobjektívvel jól végezhető fotózások közé. Makrózni még csak-csak lehet egy-két trükkel (közgyűrű, vagy makró előtét lencse).
Mit is adnak tehát pluszba a fix objektívek?
Ezek a fix gyújtótávolságú, azaz nem zoomos objektívek leginkább a fényerőben tudnak sokkal többet felmutatni, mint az alapzoomok. A jobb fényerő ugyan nem jelent feltétlenül jobb rajzolatot, de a fix gyújtótávolság miatti egyszerűbb tervezés és kevesebb lencsetag valóban élesebb és részletesebb képeket tesz lehetővé. Emellett a nagy fényerő a kitobjektívnél kisebb mélységélesség elérését is szolgálja – jóllehet, ennek kihasználásához már nem elegendő a teljesen automatikus mód, ahhoz, hogy kiaknázzuk az objektív képességeit, már értenünk kell a gyújtótávolság-rekesz-tárgytávolság-mélységélesség kapcsolatot, valamint nem bízhatjuk a gép automatikájára a fókuszpont kiválasztását sem.
Milyen fix objektívekben érdemes gondolkozni?
Ha belépőszintű DSLR-t vásároltunk és a fotózással csak most ismerkedünk, akkor nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, egyelőre az olcsóbb modellekkel kell kezdenünk. Ilyenek az 50 mm környéki gyújtótávolságú, nem professzionális felhasználásra szánt darabok. Ha már tapasztaltabb fotósok vagyunk, akkor azt is tudjuk, hogy a kit objektív gyújtótávolság tartományának melyik részével fotózunk a legtöbbet, illetve melyik végállás korlátoz leginkább. Bár ha a nagylátószöget érezzük kevésnek, nem feltétlenül egy új fix nagylátószögű objektív a legjobb megoldás, viszont egy halszem komoly perspektíva váltást hozhat. Ha pedig kifejezetten természetfotózásban gondolkozunk, vagy a makrózás szerelmesei vagyunk, akkor könnyű rábökni egy 100 mm környéki makróobjektívre.
A friss fotósok között legnépszerűbbek mindezek közül az 50 mm-es standard objektívek, nem csak full-frame szenzoros gépeknél, de APS-C szenzoros vázak esetében is. Az 50-es objektív perspektívájában nagyon hasonlót ad az emberi látáshoz, a kiváló fényerejű darabok remek mélységélességet kínálnak, áruk mégsem borsos. Egy kitobjektívhez képest óriási előrelépés lesz, hogy végre az áhított kis mélységélességű fotózás is elérhető közelségbe kerül.
Nem kötelező persze ragaszkodni a szokásos utakhoz, ha valaki merészebb és a saját útját kívánja járni, nyugodtan válasszon egy extrémebb gyújtótávolságot, ha nagylátószögben gondolkozik, akkor a 24-28 mm ekv. gyújtótávolságú fixekkel is öröm a fotózás (streetfotó, riport jellegű képek), de egy halszem is szó szerint új perspektívát adhat.
