Bemutatás
Ha van objektív-all stars, mint a fociban, akkor a Minolta 135 mm F2,8 (T4,5) STF kétségkívül a csapat tagja. Ezen objektív alapjaira épült a szintén hasonló jellemzőkkel bíró, két éve megjelent Sony változat, amely lényegében csak külsejében különbözik az elődtől.
Már a név is mutatja, hogy itt egy különleges objektívvel van dolgunk. Az STF jelölés a Smooth Transmission Focus rövidítése, ami nem azonos az egyszerű szoftfókusz szolgáltatással. A szoftfókusz objektívek a lágyító szűrőkhöz hasonló hatást adnak, a részletesség megtartásával, de lágy rajz elérésével a teljes képmezőn. Az STF objektív viszont a fókuszban pengeéles képet produkál és a mind tökéletesebb elő-, és háttérelmosásra törekszik. Ezt egy úgynevezett apodizációs lencsetag beiktatásával érik el, amely a pereménél vastagabb a hagyományos lencsetagoknál. Így egyrészt az ND szűrőkhöz hasonlóan kevesebb fényt enged át, másrészt a mélységélességi tartományon kívül eső területeken – vagyis a téma előtt és mögött – lágyabb, esztétikusabb elmosást ad. Az objektív fényereje F2,8, de az apodizációs elem alapból 1,5 fényértékkel rontja, így az objektív T (transzmissziós, fényáteresztési) értéke 4,5-nek felel meg. Innen a T4,5 jelölés. Az objektív ettől függetlenül teljes nyílásnál F2,8 értéknek megfelelő mélységélességet ad.
A Sony 135 mm STF optika ezen felül két írisszel rendelkezik, melyeket egymás mögött helyeztek el. A 10 lamellás, lekerekített rekesznyílás a fokozatmentes kézi blendeállításkor, míg a 9 lamellás, mögötte lévő társa automata blendeállításnál működik.
Az objektívet kisfilmes rendszerhez tervezték, de tökéletesen dolgozik együtt APS-C szenzoros vázunkkal is, mellyel 200 mm-nek megfelelő kisfilmes látószöget ad. Elejére 72 mm-es szűrők illeszthetők, illetve az alaptartozékként adott, köralakú napellenző. Az optikához egy puha, porvédő tokot mellékel gyártója.
Használati tapasztalatok
Erről az objektívről süt a profizmus. A vaskos fém-üveg optikát a modern kor finomkodása helyett a békebeli idők precizitása lengi körül. Minden tökéletesen illeszkedik és működik. Nincsenek felesleges esztétikai sallangok, ez egy minden ízében letisztult külsejű darab. Ha lehet még jobban tetszik a Sony egyszerűsége, mint a Minolta változat. Faragtak egy kicsit a tömegéből és a megjelenés is visszafogottabb.
A Sony 135 mm STF nem rendelkezik autofókusz motorral, csak kézi élességállítást használhatunk. Elején egy széles, bordázott gumiborítású fókuszgyűrűt találunk, amely finoman, olajozottan jár. Az élességállítás közben a vaskos – és cseppet sem lötyögős – belső tubus jelentősen (közel 4 cm-rel) változtatja az optika hosszát. A gyűrűn egy szimplán felfestett távolságskálát találunk, valamint egy mélységélesség jelzést, ami viszont csak F32 rekesznél ad információt, vagyis túl sok hasznát nem vesszük.
A másik kezelőszerv az objektív végén lévő tárcsa, amellyel elektronikus rekeszszabályozás (A) módba állíthatjuk az optikát, de ugyanitt szabályozhatjuk az elülső rekesznyílást is 4,5 és 6,7 értékek között. A módban a hátsó írisz szabályozható a fényképezőgép segítségével, akár F32 értékig.
Színhiba
Extrém kontrasztviszonyok között, mint amilyen megvilágított fóliás tesztünk, nyitott állapotban (F2,8/T4,5) elég erős lila elszíneződéseket tapasztaltunk a kép sarkaiban és közepén is. Szerencsére átlagos körülmények között nem ilyen vészes a helyzet, de azért így is találkozhatunk a PF (purple fringing) jelenséggel. Szűkebb rekesznél, már szinte tökéletes a kromatikus aberráció korrigálása. Már a sarkok is csak csekély mértékű színezettséget mutatnak, a képközépen pedig elhanyagolható a hibajelenség.
Geometriai torzítás
Az objektív kitűnően vizsgázott ebben a tesztben. Mindössze 0,25%-os párnatorzítást mértünk, amely szemre nem igazán lesz észrevehető. Portréfényképezéshez tehát ideális választás ebből a szempontból.
Makró
A közelpontja 87 cm, amely mellé egész jó, 1:4 leképezési arány társul. Saját méréseink szerint 1:3,8-at ad, ami APS-C érzékelős gépnél 92 x 61 mm-es lefedett területet jelent.
A kiváló háttérelmosás és a relatíve jó nagyítás közelfényképezésre is alkalmassá teszi, főleg, hogy kitűnő rajzot alacsony torzítást és a széleken is jó felbontást várhatunk tőle.
Peremsötétedés
Panaszra itt sincs okunk, hiszen a Sony 135 mm STF szemmel szinte észrevehetetlen képsarki sötétedést mutat. Homogén felületeken is vizslathatjuk a sarkokat, az átlagosan 2,3%-os érték nem lesz feltűnő. A legrosszabb sarokban is 3,1%-os a veszteség, és mindez persze nyitott rekesznél értendő. Ha F8 blendével használjuk a jónál nem sokkal jobb eredményt kapunk. Itt csak 2%-os az átlagos peremsötétedés, ami kb. 0,05 fényértéknek felel meg.
Képminőség
A felbontás nyitva is kiváló a kép közepén, de a sarkokban is nagyon jó részletvisszaadással találkoztunk, enyhe lágyság mellett. Így már talán említenem sem kell, hogy a rekesz enyhe szűkítésével is „saroktól-sarokig” kiváló rajzot kapunk. Ugyanez jellemző az ennél az objektívnél kiemelt fontosságú bokehre, vagyis az életlen területek esztétikájára is. Gyönyörű.
A Sony 135 mm STF bármely rekeszértéknél kitűnő kontrasztot és brillanciát, valamint pontos színvisszadást produkál.
Értékelés
Egyedi technikai megoldásai teszik igazi nagyágyúvá ezt az objektívet, különösen ha például portrételeként szeretnénk munkába fogni. Kétségkívül a legjobbak között van a bokeh (elmosás) terén – egyes vélemények szerint ez a legjobb ilyen objektív. Építési minősége kiváló és ugyanezt mondhatjuk el általános képminőségéről is.
Nem hiába profi objektívvel van dolgunk, hiszen igen mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha meg szeretnénk vásárolni. Mondhatnám, hogy megéri, mert ezt a minőséget nem sok vetélytárstól kapjuk meg. A Sony DSLR tulajdonosok azonban elgondolkodhatnak azon, hogy az objektív nem autofókuszos, így relatíve kicsi, és főként AF-re fejlesztett keresőjükkel nem lesz leányálom a fókuszálás.
Azon kevesek egyike, mely fogadja a Sony külön megvásárolható 1,4x konverterét is, amellyel APS-C szenzoros vázakon akár 300 mm-nek megfelelő kisfilmes látószög is elérhető.
