Az oldalon négy fotó található, mind a négy 6 Mpixelre interpolálva, 2832×2128 pixeles felbontásban készült. Három fájlból az EXIF információ is kiolvasható, bár ezek a fotók már PhotoShop-ból történtek elmentésre, vagyis valamilyen módosításon már keresztül mentek. A fotókon nem tükröződik a Fujifilm által említett nagy dinamika, ez ugyanis elmarad, az első fotón az alany lába is beégett, nadrágjának árnyékos részeiben viszont elvesztek a részletek. Ugyanezen a fotón az optika aberrációja is jól látható, elég erőteljes – hasonlóan a FinePix S304 aberrációjához – kék körvonalak láthatók. A második fotón leginkább az interpoláció okozta részletgazdagság-csökkenés figyelhető meg, főleg a hajszálaknál és a köveknél. A zajt feltehetőleg PhotoShop-pal csökkentették. A harmadik fotón már látható a zajosodás, ennek mértéke azonban az ISO200-as érzékenységet figyelembe véve nem jelentős. A negyedik fotón egy csendéletet láthatunk, melyen a hagymák, a halak pikkelyei sajnos beégtek, máshol azonban kissé sötét maradt a kép. Ezek a fotók sajnos nem támasztják alá a SuperCCD SR nagy dinamikáját, ilyen felvételek hagyományos CCD-vel is készíthetők. Azt azonban ne felejtsük el, ezek a képek még nem a végleges géppel készültek.
Az f64 videójában egy remek ötlet megvalósítását láthatjuk, amely hatékony zajszűrést ígér anélkül, hogy a világos tónusok részletei elvesznének. A nagy érzékenységgel...
Jimmy McIntyre ismét egy hasznos Photoshop szolgáltatást mutat be nekünk, amely nem is olyan régen került bele a szoftverbe. Ha torzítás csökkentést...
Online is megtekinthető a Ric Burns rendezésében készült 80 perces dokumentumfilm, amit még 2002-ben sugároztak az amerikai PBS csatornán. A film Ansel Adams életét...