A duplakamerás LG G5 a fő riválisai ellenében

0

A Samsung a február végén Barcelonában megrendezett MWC-n leplezte le idei csúcsmobiljait, a kamera fronton egymással 100 százalékban megegyező Galaxy S7 és Galaxy S7 edge készülékeket. Ugyanekkor debütált az LG ugyancsak vadonatúj fejlesztésű, flagship kategóriás okostelefonja, a G5, mely azonban az említett Samsung riválisokkal ellentétben nem szinte azonnal, még március elején, hanem csak májusban érkezett meg a boltokba, vagyis az LG fejlesztőinek még volt néhány hetük arra, hogy a tavalyi G4 utódját tökélyre fejlesszék. A G5 elsősorban egyedi konfigurációjú főkamerája, pontosabban főkamerái révén hívja fel magára a figyelmet, mi pedig úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne összevetni az LG legfrissebb képalkotó technológiáit az Apple és a Samsung egy ideje már piacon lévő megoldásaival. A nemrég készített iPhone 6s Plus vs. Samsung Galaxy S7 tesztben foglaltakat nem szeretnénk megismételni, így jelen írásunkban inkább a G5-re fókuszálunk, illetve arra, hogy a legfrissebb jövevény hogyan veszi fel a harcot az említett két készülékkel.

LG G5 vs. Samsung Galaxy S7 vs. iPhone 6s Plus

Külcsín, belbecs

Ha egymás mellé tesszük a három készüléket, jól látszik, hogy a G5 és az S7 edge közel ugyanakkora felülettel bír, míg az iPhone 6s Plus jelentősen nagyobb. Nyílt titok, hogy ez utóbbi készülék bánik leginkább hanyag módon a felületén rendelkezésre álló hellyel, vagyis az iPhone-on a legvastagabbak a kijelző körüli kávák. Míg az S7 edge és a 6s Plus egyaránt 5,5 colos képátlójú kijelzővel van felvértezve, addig a G5-ben lévő panel csak 5,3 colos kivitelű, ami némi visszalépést jelent az elődmodellben lévő 5,5 colos képernyőhöz képest. Felbontás tekintetében egyértelműen a két koreai versenyzőnek áll a zászló, hiszen ezekben QHD kijelző található, ettől függetlenül az Apple által alkalmazott Full HD képmegjelenítőre sem lehet egyetlen rossz szavunk sem. Erős napsütésben a végtelen kontrasztarányú AMOLED paneles S7 edge képe látható a legjobban – a másik két delikvensben háttérvilágításos LCD található. A Samsung készülék egyediségét az adja, hogy a két oldalsó szélén enyhén le van kerekítve a kijelző.

LG G5 vs. Samsung Galaxy S7 vs. iPhone 6s Plus

Míg vastagság tekintetében elég kiegyenlített a küzdelem, addig tömeg vonatkozásban egyáltalán nem: a 192 grammos iPhone sokkal nehezebb, mint 157-159 grammos társai. A felhasznált anyagok és az összeszerelés minősége mindhárom esetben pazarnak mondható: az iPhone és a G5 a fémre esküszik, az S7 edge pedig a fém-üveg kombinációra. A G5 igazi nagy újítása a moduláris felépítés: a telefon alsó 1 centiméteres darabkáját le lehet oldani, és az így elérhető Magic Slotba különböző kiegészítőket, úgynevezett Friendseket lehet csatlakoztatni. Ily módon egyrészt cserélhető a 2800 mAh kapacitású akkumulátor, másrészt pedig felapplikálható egy spéci camera grip a készülékre, mely 1200 mAh extra kapacitást és dedikált exponálógombot hoz magával. Az Apple nem kínál hasonló fotós kiegészítőt, a Samsung viszont igen, ugyanis szettben árul az S7-esek mellé egy nagy látószögű és egy kétszeres nagyítású, hátlapra felapplikálható objektívet. Üzemidő tekintetében a G5 sajnos elmarad a riválisaitól, „köszönhetően” az elődjénél kisebb kapacitású akksinak, sebesség fronton azonban az eltérő chipsetek és memóriakapacitások ellenére is egyaránt kiválóan teljesít a három készülék. A koreai mobilok memóriája bővíthető microSD-vel, az iPhone esetében nincs ilyen lehetőség.

LG G5 vs. Samsung Galaxy S7 vs. iPhone 6s Plus

Szenzor, képminőség

A fő kameramodul legjobban a G5 esetében áll ki a hátlap síkjából, majd pedig az iPhone, illetve az S7 edge következik a sorban. Az LG által alkalmazott Sony képérzékelő 1/2,6 colos méretű és 16 megapixeles felbontású, illetve a tesztben egyedüliként 16:9 képarányú. A nem kívánt bemozdulások ellen háromtengelyes optikai képstabilizátor véd, az objektív f1,8-as fényerejű. Ennél nagyobb fényerőt csak a Samsung tud, még pedig f1,7-et, és mivel az S7 edge-ben lévő szenzor hasonlóan 1/2,6 colos méretben csak 12 millió képpontot vonultat fel, nyílt titok, hogy rossz fényviszonyok mellett a Samsunggal készíthetők a legjobb minőségű fotók. A 6s Plus rossz megvilágítási körülmények mellett komoly hátrányban van, hiszen 1/3 colos és 12 megapixeles lapkája 32 százalékkal kisebb, mint a riválisokban lévő szenzor, ráadásul az objektív fényereje is csak f2,2. Optikai képstabilizátor természetesen nemcsak az LG, hanem a Samsung és az Apple mobiljában is található, mint ahogy LED-segédfény is. Amennyiben elegendő fény áll rendelkezésre, az LG viszi a prímet képminőség fronton, ugyanis a G5-tel készített 16 megapixeles felvételek egyértelműen több részletet tartalmaznak, mint a riválisok 12 megapixeles fotói, bár megjegyzendő, hogy a Samsungnak megbízhatóbb az automatikus fehéregyensúly beállítása.

Sebesség

Mindhárom készülék kamerája szempillantás alatt életre kelthető, bár az iPhone e tekintetben mintha hajszálnyival gyorsabb lenne az ellenfeleinél. Fókuszálási sebesség tekintetében a 6s Plus és a lézeres autofókuszos LG G5 nagyjából hasonló produkciót ad elő, az S7 edge viszont teljesen más ligában focizik: a Dual Pixel technológia olyan kiválóan sikerült, hogy a téma élesre állítási ideje közelít a nullához. A képek elmentése mindhárom telefonon villámgyorsan, a legkisebb késedelem nélkül történik meg.

Kezelhetőség

Az iPhone abszolút minimalista, illetve a Galaxy rengeteg beállítási lehetőséggel támadó felhasználói felületét korábbi cikkünkben már kitárgyaltuk, így ezúttal a G5-re koncentrálunk, mely alapvetően három üzemmóddal rendelkezik. A legegyszerűbb módban csak és kizárólag exponálnunk kell, a következőben már némi kontrollt is kapunk, a harmadikban pedig manuális beállítások komplett tárháza tárul elénk. A legnagyobb választható felbontás 5312×2988 pixel, amit értelemszerűen 16:9-es módban kapunk meg – 4:3 mellett 3984×2988 pixeles, 1:1 mellett pedig 2976×2976 pixeles képeket rögzít a kamera. A fényérzékenység ISO50 és ISO3200 között változtatható (S7 edge: ISO50-800), a zársebesség 1/3200 és 30 másodperc közötti értékeket vehet fel, ezenkívül pedig a fehéregyensúly (2400-7400 K), illetve a fókuszálás is manuálisan állítható. A fotózást virtuális horizont, illetve élő hisztogram segíti, illetve adott a lehetőség, hogy ne csak JPEG, hanem akár RAW formátumban is eltárolódjanak a felvételek. A HDR üzemmód kikapcsolt, bekapcsolt és automata móddal rendelkezik, ezenkívül kapunk még többek közt 3-10 másodperces időzítőt, hangvezérelhetőséget, remek panorámakép módot, valamint néhány digitális képeffektust is. Makró módban mintegy 6-7 centiméteres minimális távolságból készíthetünk remek fotókat.

Dupla élvezet

Míg a Huawei P9-ben azért található két darab 12 megapixeles hátsó kamera, hogy jobb lehessen a képminőség, addig az LG G5-ben azért, mert ily módon nemcsak normál, hanem nagylátószögű felvételek is készíthetők. Míg a már kitárgyalt alapértelmezett 16 megapixeles kamera 75 fokos, addig a kiegészítő 8 megapixeles kamera nem kevesebb, mint 135 fokos látószöggel rendelkezik, ily módon pedig teljesen új távlatokat nyit meg a mobilos fotózásban. Az akciókamerákéhoz hasonló látószöget biztosító kamera fényereje csak f2,4, és mivel ezúttal a megapixel-mennyiség felét is elbukjuk, a képminőség elmarad az alapértelmezett kameráétól, ettől függetlenül az ily módon készített, nem meglepő módon hordótorzításos felvételek minősége is korrektnek mondható.

Videófelvevő, frontkamera

A sztereó hangsávot rögzítő videófelvevő révén maximum 3840×2160 pixeles Ultra HD felvételek készíthetők, természetesen 30 képkocka/másodperc sebesség mellett – a bitráta 48 Mbit/s. 30 fps-nél többet sajnos a 17 Mbit/s-os Full HD videók esetében sem kapunk többet, pedig ma már elvárható lenne a 60 fps-es opció. A lassító üzemmód ugyancsak nem brillírozik, hiszen egyrészt 240 helyett csak 120 fps-t tud, ráadásul ezeknek az 720p HD felvételeknek a képminősége is elég gyatra. Itt jegyzendő meg, hogy az S7 edge és az 6s Plus egyaránt képes 240 fps mellett rögzíteni. Az igazán nagy felbontású szelfikre vágyók a G5-tel járnak a legjobban, hiszen ez a készülék 8 megapixeles frontkamerát kapott, melynek fényereje azonban csak f2. Fényerő fronton egyértelműen a Samsung dominál, a maga f1,7-es fényerejű 5 megapixeles szelfikamerájával, mellyel az ugyancsak 5 megapixeles, de csak f2,2-es fényerejű Apple mobil nem tud lépést tartani. Szelfizés közben mindhárom készülékkel vakuzhatunk, ám nem dedikált LED-fénnyel, hanem a kijelző felvillantásának segítségével.

Konklúzió

A teszt végén nem tudunk egyértelmű győztest választani, hiszen mindhárom készüléknek meg vannak az erősségei és a gyengeségei. Jól érződik, hogy az iPhone 6s Plus a triumvirátus legrégibb modellje, mely elsősorban kiegyensúlyozott teljesítménye és egyszerű kezelhetősége révén szerez jó pontokat. A Galaxy S7 edge legfőbb érdeme az elképesztően gyors autofókusz, illetve a rossz fényviszonyok mellett jól teljesítő fényerős objektív. A moduláris felépítésű G5 inkább korrekt megvilágítás mellett szerepel jobban, és ilyenkor megvillantja a nagyobb felbontású szenzor tudását, no és persze a fő produkciót a második hátoldali kamera adja elő, melynek hatalmas látószögéhez foghatót eddig még nem kínált a mobil iparág.

LG G5 vs. Samsung Galaxy S7 vs. iPhone 6s Plus

A 32 GB-os LG G5 hivatalos listaára 230 ezer forint, melynél mintegy 30-40 ezer forinttal kerül többe a 32 GB-os Samsung Galaxy S7 edge, illetve a 16 GB-os Apple iPhone 6s Plus.