A legjobb Androidos HDR alkalmazások

0

Az emberi szem csodálatosan alkalmazkodik a mindenkori fényviszonyokhoz, ráadásul igen nagy fénymennyiség-különbséget képes egyidejűleg „befogni”, azaz értékelhető részleteket érzékelni a látott kép sötét és világos területein. Mondhatjuk, hogy szemünk meglehetősen nagy dinamikatartományban működik – nem úgy, mint a fényképezőgépekbe, kamerákba, telefonokba épített képérzékelők. Egy kicsit konkrétabban: szemünk dinamikatartománya 13-14 EV, vagyis Exposure Value, azaz expozíciós érték, míg egy csúcs-tükörreflexesé legfeljebb 11; és mivel 1 EV különbség kétszeres fénymennyiséget jelent, az eltérés igen nagynak mondható – ami egy átlagos eszköz vagy egy mobiltelefon esetén nyilván még inkább számottevő. Ráadásul fényes nappal akár 20 EV is lehet a különbség a látott kép legsötétebb és legvilágosabb részei között, amihez már az emberi szem is kevés. Ezekben a helyzetekben jöhetnek jól a HDR, vagyis High Dynamic Range azaz nagy dinamikatartományú képrögzítési, -feldolgozási módszerek; melynek segítségével sokkal több részletet őrizhetünk meg egy fotón. HDR képeket készíthetünk utólag is, több különböző expozíciójú fotót egyesítve, ehhez azonban mozdulatlan témára van szükség, és még jobb, ha egy állvány is rendelkezésre áll a fotó rögzítésekor. De rábízhatjuk „mindezt” egy telefonos alkalmazásra is – ezek közül válogattam össze alább az Androidra elérhető legjobbakat.

Ezúttal is csak olyan alkalmazások kerültek be a válogatásba, melyeket készítője 2016 január 1-je után is frissített, és a Google Play áruházban legalább 4 pontos értékelést kapott – valamint kihagytam azokat, melyek nem kimondottan „HDR specialisták”, bár erre is alkalmasak, de korábban már volt róluk szó (Snapseed, Camera ZOOM FX Premium).

Camera HDR Studio

Szubjektív értékelés: számomra furcsa, miért kapott ez az alkalmazás közel 65 ezer embertől 4-es átlagú értékelést. A dizájnja múlt századi, a kezelése kissé körülményes, és a random feljövő reklámok borzasztóan zavaróak (amivel semmi baj nem lenne, ha ez némi pénzért kiiktatható lenne). Funkciókból van bőven, de ezt az alkalmazást legfeljebb akkor használnám, ha fizetnének érte. El is gondolkodtam, szerepelhet-e ilyen A legjobb Androidos HDR alkalmazások című cikkben – végül azért döntöttem az igen mellett, hogy megkíméljelek egy esetleges csalódástól.
Dizájn: 2 • Kezelhetőség: 3 • Funkciók: 5

Google Play értékelés 4
Telepítések száma 5 000 000 – 10 000 000
Ár ingyenes
Letöltés Szerezd meg: Google Play

Smart HDR

Szubjektív értékelés: a Camera HDR Studio után határozott megkönnyebbülés volt a használata. Könnyen átlátható, egyszerűen kezelhető felület, praktikus funkciókkal (pl. összehasonlítás a kiinduló állapottal); és az alkalmazáson belül megvásárolható a reklámmentes változat 1299 forintért, mely összegért cserébe – a reklámmentességen túl – vízjelmentes, nagy felbontású képeket is kaphatunk.
Dizájn: 4 • Kezelhetőség: 4 • Funkciók: 5

Google Play értékelés 4,1
Telepítések száma 1 000 000 – 5 000 000
Ár ingyenes
Letöltés Szerezd meg: Google Play

Ultimate HDR Camera

Szubjektív értékelés: dizájnban nem éppen a legfrissebb, de kezelése viszonylag egyértelmű és könnyen elsajátítható, már csak azért is, mert funkcióból nincs túl sok. Kimondottan lassan exponál, a szerkesztő felületnek csak álló nézete van, és sajnos nincs lehetőség a reklámoktól való megszabadulásra.
Dizájn: 3 • Kezelhetőség: 4 • Funkciók: 3

Google Play értékelés 4,1
Telepítések száma 1 000 000 – 5 000 000
Ár ingyenes
Letöltés Szerezd meg: Google Play

HDR Max – Photo Editor

Szubjektív értékelés: több mint 15 ezer felhasználó 4,3-re értékelte ezt az alkalmazást, és itt értem is, hogy miért. Rengeteg praktikus funkció érhető el egy letisztult, egyszerűen kezelhető felületen. A reklámok viszont itt is kötelezően jelen vannak, ami jelentősen visszaveti a felhasználói élményt.
Dizájn: 4 • Kezelhetőség: 4 • Funkciók: 5

Google Play értékelés 4,3
Telepítések száma 1 000 000 – 5 000 000
Ár ingyenes
Letöltés Szerezd meg: Google Play

Végszó

Nálam a Smart HDR a mezőny nyertese, viszont ha lenne reklámmentes változat a HDR Max – Photo Editorból, akkor egyértelműen ezt választanám. De tudod: „ízlések és pofonok”, meg „puding próbája az evés” – csak vigyázz, nehogy túlzásba ess, mert mint oly sok minden másnál, a HDR-nél is fontos a mérték.