Canon EF 85mm f/1,4 L IS USM – teszt

0
1 819

Felépítés

A Canon sok-sok éven keresztül a tipikus 85 mm-es portré gyújtótávolságban csak két féle fix objektívet kínált, az amatőröknek szánt EF 85mm f/1,8 USM-et és a profiknak kínált EF 85mm f/1,2 L USM, illetve később ennek utódját, az EF 85mm f/1,2 L II USM modelleket. Egyiket 120 ezer Ft-ért, másikat 650 ezer Ft körüli áron érhetjük el.

Mindeközben a Sigma már évek óta jelen van 85mm f/1,4 fényerejű portréobjektívével, ami Canon EF bajonettel is elérhető, így várható lépés volt a Canontól, hogy betömje a saját maga által létrehozott űrt saját termékpalettáján, már csak azért is, hogy a kevésbé tehetős, de f/1,8-nál nagyobb fényerőre vágyó portréfotósok ne a másik gyártó objektívét vásárolják meg.

A Canon EF 85mm f/1,4 L IS USM talán egy kicsit későn érkezett, hiszen az említett Sigma új, Art szériás 85 mm f/1,4-ese már 2016 szeptemberében megjelent, míg a Canon csak a rá következő év végén kezdte forgalmazni saját „egynégyesét”. Egy év alatt pedig sok fotós gondolhatta úgy, hogy lecseréli régi 85mm f/1,8-asát és befrissít a Sigma ígéretes modelljével.

Most azonban már kapható a Canon saját f/1,4-es 85mm-es portréobjektíve, így megvan annak a lehetősége, hogy a Canon fényképezőgépet használók a Canontól válasszanak az f/1,8-nál fényerősebb, de az f/1,2 L II-nél kedvezőbb árú modellt, ráadásul optikai stabilizátorral (ez az első optikai stabilizátoros Canon objektív, amely f/1,8-nál nagyobb fényerőt kínál).

Igaz, ha az árakat nézzük, akkor sokkal nem marad több a bukszában, ha az f/1,2 helyett az f/1,4 L IS USM-et választjuk, viszont cserébe kapunk optikai stabilizátort is, amelyet a Sigma modellje nem kínál (és ilyen fényerőn a Tamronnál sincs). Az árról azonban inkább egy kicsit később.

Egy-egy új objektív megjelenésekor még nem lehet tudni, hogy milyen képminőséget nyújt majd, bár elvileg az MTF görbék árulkodhatnak arról, hogy mégis mire számíthatunk (bár mivel ez elsősorban arányokról szól, így a valódi képélességre, részletgazdagságra nem derül fény, inkább csak a homogenitás és a nyitott blendés teljesítmény olvasható le róluk). Más kérdés, hogy a megújult Canon weboldalakon csak néhány jellemző és a száraz specifikáció található meg, az objektív felépítése és az MTF görbe nincs fent. Legalábbis az európai és amerikai oldalakon. Érdekes, de a Canon japán nyelvű anyaoldalán mind a felépítésről szóló ábra, mind az MTF görbe megtalálható.

A Canon EF 85mm f/1,4 L IS USM objektív 14 lencsetagból épül fel, ebből egy aszférikus kialakítású, hasonlóan egyébként az f/1,2 L II USM-hez, csak ott kevesebb lencsetag van és az aszférikus tag nem hátul található, így jóval méretesebb (és emiatt drágább is). Érdemes megemlíteni, hogy az amatőr szériás EF 85mm f/1,8-ban nincs egyetlen aszférikus tag sem, ami nyilván a képminőségben is tetten érhető. Pont ezért is ígéretes a 85 mm f/1,4-es. Alacsony szórású, illetve fluorit lencsetag viszont nincs, bár ez a 85mm f/1,2-ben sincs, hiszen ezen a gyújtótávolságon nem feltétlenül van rá szükség. De majd kiderül… Mindenesetre a gyártó büszke rá, hogy úgy sikerült megalkotni a 85mm f/1,4-et, hogy ez méretében jóval kisebb az f/1,2-esnél, viszont a képminőségben nem kell kompromisszumot kötni.

A mai modern digitális fényképezőgépek nagy felbontású szenzorai nem csak a rajzolatban, feloldóképességben támasztanak komolyabb igényeket az objektívekkel szemben, de a berázásra is nagyobb esélyünk van. Egy 50 Mpixeles váznál az 1/200 mp-es zársebesség is kevés lehet, ha pixel szinten is elvárjuk a berázásmentességet, hiszen jóval kisebb elmozdulás okoz majd látható hibát, mint egy régebbi, huszonegynéhány Mpixeles vagy kisebb felbontású gépnél. Emiatt nem mellékes, hogy az objektívbe a gyártó adatai szerint 4 Fé előnyt nyújtó stabilizátor is került, ami elviekben az 5DS szériával is megkönnyíti mikroberázás nélküli fotózást.

A profi, L-es széria tagjaként nem meglepő, hogy az objektív időjárásálló szigeteléssel is rendelkezik, amely a fókuszgyűrű körül, a bajonett csatlakozás mentén, valamint a két kapcsoló környezetében is megtalálható.

Az élességállítást itt is gyűrűs ultrahangos motor végzi, ebbe az objektívbe nem építették be a legfrissebbnek számító, de már 2016-ban megjelent nano USM-et. Úgy tűnik, hogy a profi szegmensben marad még a „hagyományos” gyűrűs USM, vélhetően ennek nagyobb nyomatéka van, így a méretesebb lencsetagok mozgatására sokkal inkább alkalmas.

Az objektív belső élességállítású, így a frontlencse nem fordul el, illetve előre-hátra sem mozog az élességállítás során.

Az objektívhez gyári csomagolásban egy puha szütyőt kapunk (övre nem fűzhető fel), emellett a cső szerű napellenzőt, valamint az objektívsapkát is mellékeli a gyártó. A napellenzőt rögzítőgombbal is ellátták, így véletlenül nem tekeredhet le.

A frontlencse elé 77 mm-es szűrőt tekerhetünk fel.

A specifikáció a Canon EF 85mm f/1.4L IS USM adatlapján tekinthető meg.

Használati tapasztalatok

A Canon 85mm f/1,4 L IS USM méretében nem mondható óriásinak, de kicsinek sem nevezhető. Formára inkább hosszúkásabb, de átmérője nem csekély: kb 9 cm átmérőjű és napellenző nélkül 10 cm hosszúságú, ami a hasonló fényerejű és gyújtótávolságú objektíveknél is hosszabb. A plusz hosszt az optikai stabilizátor foglalja el. Az objektív a 24-105mm f/4L IS USM-hez képest egy fél cm-rel rövidebb, de középrészén kicsit szélesebb. A 85mm f/1,2L II USM-hez képest viszont jóval hosszabb, de egy fél cm-rel kisebb átmérőjű.

A lencsetagokat hőstabil polikarbonát burkolattal ellátott tubusba építették, amit – mint említettük – időjárásálló szigetelésekkel is elláttak, amely a bajonett csatlakozó körüli gumi csíknál is tetten érhető.

A mintegy 2,5 cm széles fókuszgyűrű az objektív elülső részén található, a közelpont és a végtelen tárgytávolság a gyűrű 110 foknyi elforgatásával járható be, azaz az élességállítás kézzel is precízen elvégezhető, bár nem árt hozzá a biztos kéz. Az élességállító gyűrűt egyébként bármikor elfordíthatjuk, akár automatikus élességállítást követően is van lehetőség kézi finomhangolásra.

Távolságskálát a fókuszgyűrű mögött találunk, ezen méterben és lábban tüntették fel a fontosabb tárgytávolságokat, mint a 85 cm-es közelpontot, az 1; 1,2; 2; 5 métert, valamint a végtelent.

Kapcsolóból kettő került a tubusra, az automatikus vagy manuális fókuszt állító AF/MF kapcsoló, illetve a stabilizátor ki/be kapcsolója.

Bár nem filmezős objektívnek készült, nagy fényereje és fix gyújtótávolsága miatt lehet igény a videós felhasználására is, így megvizsgáltuk, van-e a focus breathing jelenség, azaz változik-e a látószög a tárgytávolság függvényében. Tapasztalatunk szerint viszonylag erős ez a jelenség, bár szerencsére közelpont környékén pont kisebb a látószög, mint végtelennél. Ez a hatás egyébként még fotózás közben is érzékelhető, ami kevésbé kellemes, hiszen amikor a kissé back/fronfókuszos keresőképen élességet állítunk, a végén derül ki, hogy túl távol, vagy túl közel vagyunk és jöhet a gyalogzoom.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében