Derítőlapok

0

Bevezető

Aki nem csak a családi események és kirándulások megörökítéséért vesz kezébe fényképezőgépet, hanem jól tervezett, szépen kivitelezett fotókat is szeretne készíteni, melyek akár egy magazin lapjain is megállják a helyüket, nem nélkülözhetik a különféle fényformáló eszközöket. A természetes fénynél nincs jobb, tartja a mondás, amely részben igaz is. Vannak azonban esetek, amikor nem úszhatjuk meg a rendelkezésre álló fények módosítását, kezelését vagy éppen kiegészítését. Hogy egyetlen példát említsek, ilyen az ellenfényben való fotózás, amely kiválóan megrajzolja az éleket, de ahhoz, hogy az arc is látható legyen, derítésre is szükség van.

A derítés talán legkézenfekvőbb módja, ha felnyitjuk a beépített vakut, s azzal villantunk. Legkézenfekvőbb, de nem a legjobb. Egyrészt a pont szemből vakuzás kilapíthatja a képet, másrészt a vaku színhőmérséklete sem minden esetben megfelelő (pl. naplemente idejében való fotózáskor túl magas színhőmérséklete miatt a természetes fényhez képest kékesebb árnyalattal világítja meg témánkat). Ha van természetes fény, azt felhasználhatjuk valamely felületről visszaverve derítéshez is, ráadásul ez esetben a derítő fény irányát is szinte szabadon megválaszthatjuk. Erős napsütésben pedig a diffúz (mérsékelten áteresztő képességű) anyag enyhe árnyékolásra is alkalmas

Phottix 80 cm-es derítőlapok

Kis méretükből adódóan a legegyszerűbb derítőlapok közé tartoznak a 80 cm átmérőjűek. Összehajtva alig nagyobbak 30 cm-nél, kinyitva azonban kellően méretesek ahhoz, hogy egyenletesen világíthassunk meg velük egy arcot.

A kínai Phottix két 80-as derítőlapja járt nálunk, melyek felületükben különböznek egymástól. Az egyik csak ezüst és arany felülettel rendelkezett, míg a komolyabb 5-az-1-ben változat, külső borítással is rendelkezik. Ez utóbbi keretébe szórt fény előállítására alkalmas diffúzor anyagot helyeztek (amin vakuval átvillantve remek szórt fény jöhet létre, már csak a hátsó reflexiók kiküszöböléséről kell gondoskodnunk, s akár szoftboxot kiváltó hatás is elérhető vele), de a borításon fehér, ezüst és arany bevonat is megtalálható.
A borító a szokásos zippzáras megoldással kerül a derítőlapra, belső oldalát választva fekete és fehér anyaggal vonhatjuk be a lapot, kifordítva viszont ezüst és arany bevonatút kapunk.

A 80 cm-es derítőlapok 5.890 és 7.690 Ft-ért vásárolhatók meg. Természetesen létezik nagyobb, 110 cm-es változat is, ennek ára 9.490 Ft.

92×122 cm-es nagy méretű derítőlap

Szintén 5-az-1-ben kialakítású ez a derítőlap is, de kicsit másképpen, mint az előző, 80 cm-es. A fő anyag itt is a diffúz hatás eléréséhez szükséges fehér szövet, de az ötödik funkció itt az árnyékolás (fekete) helyett más.

A tokból kibontva a diffúz anyagot tartalmazó keretet és a külső borítást vehetjük kézbe. A külső borító ez esetben is zippzárral helyezhető a keretre, belső oldalát használva fehér és ezüst, míg kifordítva arany illetve csíkokban arany-ezüst felületet használhatunk (lásd fenti jobb oldali kép). Ez utóbbi a gyártó ismertetője szerint napfényhez hasonló hatást eredményez.

fehér

ezüst

arany-ezüst

arany

Az összecsukott állapotában 42 cm-es, kinyitva 92×122 cm-es derítőlapért 13.790 Ft-ot kell fizetnünk. A kicsivel kisebb 71×112 cm-es változat 10.390 Ft-ba kerül.

60×120 cm-es arany-ezüst derítőlap állványhoz

Komolyabb feladatok ellátására, stúdiókba is használható a 60×120 cm-es arany és ezüst felületű derítőlap, melyet nem kifejezetten a könnyed hordozhatóságra fejlesztettek ki – bár éppenséggel erre is alkalmas lehet.

Az előzőleg bemutatott derítőlapokat egy egyszerű csavaró mozdulattal összehajtva máris behelyezhettük a mellékelt tokba, a 60×120 cm-es derítőlapnál azonban nem ennyire egyszerű a helyzet. A merevítés itt ugyanis külön felépítendő, kicsit az ernyőkéhez hasonló feszített huzalos megoldás.

A stúdióvaku állványok csapjába illeszthető adapterbe négy fém pálcát kell illesztenünk, melyek végét kell a derítőlap négy sarkában található fém gyűrűkbe helyezni. A meghajlított pálcák rugalmasságából adódó erő feszíti majd meg a derítőlapot.

Meg kell jegyezni, nem a legkönnyebb feladat mind a négy pálcát a helyére illeszteni. Ezt a procedúrát ráadásul nem csak az első összerakáskor, vagy hordozás előtti elcsomagoláskor kell végigvinnünk, hanem az ezüst-arany felület cseréjekor is.

Fontos tudnunk, hogy a derítőlaphoz mellékelik az állványba helyezéshez szükséges adaptert, de az állványt külön kell megvásárolnunk.

A stúdióállványba illeszthető, fel-le dönthető 60×120 cm-es téglalap formájú derítőlap ára 17.090 Ft.

Derítőlap tartók

Aki több derítőlappal szeretne dolgozni, vagy csak egyszerűen a stúdióban nincs segítő, aki tartsa a fényterelőket, használhat állványokat, s az állványokhoz illeszthető derítőlap tartókat.

A derítőlap tartókat stúdióállványokra helyezhetjük (az állvány és a derítőlap nem része a szettnek). A tartók különfélék lehetnek attól függően, hogy mennyire teszik lehetővé a tartórúd irányának beállítását. A legnagyobb szabadságot az ún. K-típusú tartók biztosítják, ezek dupla gömbcsuklóban végződnek, de léteznek csak fel-és lehajtást lehetővé tevő H-típusúak is.

A rögzített derítőlap

Derítőlap befogó csíptető

Teleszkópos rúd a csíptetőkkel

Dupla gömbcsukló

A derítőlapok befogását csíptetéssel érhetjük el, erre szolgálnak a tartókon lévő rugós fogók. A kar szegmensei teleszkópikusan kihúzhatók és összetolhatók, a nálunk járt K-típusú változat csíptetési távolsága pl. 173 cm-ig növelhető.

A derítőlap tartók 10.890 és 12.590 Ft között vásárolhatók meg.

Cikkünkben felsorolt termékek a 1st Market webáruházból érkeztek.