Elöljáróban: Samsung Digimax Pro815

0

A Samsungot – mint digitális fényképezőgépet is gyártó céget – sokan nem vették komolyan, pedig már korábban is voltak olyan modelljei, amelyeknek megvolt a maga vásárlói rétege. Az egyszerű, könnyen kezelhető, kis tömegű kompakt gépek, a felhasznált Schneider-Kreuznach optikák, az érthető, átlátható menü, a kategóriában megfelelő képminőség és nem utolsó sorban a kedvező ár volt jellemző a korábbi Digimax fényképezőgépekre. De mégis érezhető volt, hogy a Samsung név nem cseng olyan szépen egy fényképezőgépnél, mint a nagyobb gyártóké (érdekes módon a Sonyt könnyebben befogadták a vásárlók, holott ők sem kifejezetten a fényképezőgépgyártásukról váltak híressé).



Nos, úgy tűnik a Samsung megelégelte ezt a helyzetet és összekapta magát. Rögtön két különlegességgel is előrukkolt, az általunk már korábban ismertetett rejtett optikás Digimax i5-tel és az igen komoly képességekkel felruházott, 15x-ös zoomátfogású, 28-420 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú 8 Mpixeles Digimax Pro815 „bridge” géppel.



Már a bejelentés napján csodálattal néztük, mi mindent sikerült a gépbe illetve gépre építeniük. A 2/3″ típusú 8 Mpixeles Sony CCD már ismerős lehet korábbi modellekből, pl. Sony DSC-F828, KonicaMinolta DiMAGE A2/A200, Canon PowerShot Pro1, Nikon Coolpix 8400/8700/8800. Ennek segítségével legnagyobb felbontásban 3264×2448 pixeles fotókat készíthetünk, de van lehetőségünk 3:2 oldalrányú 3264×2176, sőt 16:9 oldalarányú 3264×1840 pixeles felvételek létrehozására is. Az érzékenységet a gép automatikusan is képes megválasztani, sőt HS módban a gyújtótávolságot is figyelembe veszi, de kézzel is megadhatjuk ISO50-800 között 1 Fé-es lépésekben.



A Schneider-Kreuznach 7,2-108 mm gyújtótávolságú objektív azonban vadonatúj fejlesztés. A 2/3″ CCD-vel kisfilmes formátumba átváltva 28-420 mm-nek megfelelő fókusztávolságot használhatunk. A 15x-ös átfogású optika fényereje kiváló, 28 mm-nek megfelelő nagylátószögnél f/2,2, míg teljes tele állásban f/4,6. A legszűkebb rekesz minden esetben F8. Megnéztük, vajon a nagy fényerő mennyire erőteljes kromatikus aberrációt eredményez, de a 8 Mpixeles felbontás ellenére egyáltalán nem volt jelentős probléma még teljes tele állásban sem.Az optikára egyébként 58 mm-es szűrőket vagy előtétlencséket helyezhetünk, bármiféle adapter használata nélkül.
Az objektív három gyűrűvel rendelkezik, legelöl a lencsetagokkal mechanikus kapcsolatban lévő zoomgyűrű, középen a kézi élességállításhoz használható elektronikus gyűrű, míg a legbelül lévő racsnis gyűrű kézi üzemmódban a rekesz és zársebesség együttes állítására szolgál. A kézi élességállítás könnyedén végrehajtható, mivel a gép gyorsan reagál a gyűrű forgatására. Bár nagyított nézetet nem jelenít meg a fényképezőgép, mi magunk a nagyítás gombbal választhatunk 2x-es vagy 4x-es digitális zoomot, amely az élességállítás során esetleg segíthet (viszont kikapcsolni se felejtsük el). Makrózni 50 és 100 mm-nek megfelelő gyújtótávolságon tudunk, ahol kb. 45 mm széles témával tudjuk legjobb esetben kitölteni a képet.



Ütős a gép hátulján lévő LCD is, amely a maga 3,5″-os méretével igencsak rekordnak számít. A 8,6 cm-es képátló bizony olyan érzést kelt, mintha nem is fényképezőgép mögött, hanem egy projektoros óriás TV előtt volnánk. Fantasztikus érzés. De nem csak a mérete remek ennek a kijelzőnek, hanem a felbontása is: 235 ezer képpont.
Ugyancsak 235 ezer pontból áll az elektronikus kereső is, amely a nagy LCD miatt a gép sarkára szorult. Az ez által létrehozott kép sem nevezhető kicsinek, inkább átlagos, kb. 18-19 fokos szög alatt látható. A nagy felbontásnak köszönhetően ez sem zavaróan pixeles. Az EVF alá került a dioptria korrekciót beállító gyűrű, mely könnyen forgatható, így a beállítás nem túl nehézkes (bár az alsó kezelés miatt kissé szokatlan).


E két megjelenítőn kívül még a gép tetejére is került egy LCD, amelyről azt gondolnánk, hogy egy egyszerű státusz LCD. Alapesetben persze ez is a funkciója, de akár erre a kijelzőre is rápakolhatjuk az élőképet. Brilliáns ötlet volt a Samsung részéről, hogy a 31×17 mm-es felső LCD-t is mátrix kijelzőnek alakította ki. Bár ennek felbontását nem ismerjük, de az élőkép még annyira sem pixeles, mint az elektronikus keresőben (jóllehet, a mérete is jóval kisebb). Normál esetben egyébként itt a felvételi paraméterek nagyrésze látható, úgy mint üzemmód, érzékenység, fénymérés, akku állapota, rekeszérték, zársebesség, felbontás és minőség, hátralévő képek száma, élesítés, fehéregyensúly, vakumód, autofókusz vagy kézi fókusz módja, kisfilmes gyujtótávolság.


Alapvetően a túl nagy LCD-ktől mi kicsit tartunk. Ennek oka pedig az, hogy félő, hogy a nagy kijelző által elvett hely a kezelhetőség rovására megy a többi kezelőszerv kialakításakor. Szerencsére a Samsung Pro815-öt tervezők tisztában voltak azzal, hogy nem csak nagy LCD-t, de jó kezelhetőséget is adni kell egy különleges fél-professzionális fényképezőgéphez. A kezelőszerveket ezért jól elosztották, került szinte mindenhova. Találunk a gép tetején a „státusz” LCD körül, a hátsó nagy LCD körül, és az objektívtubus bal oldalára is. Sőt, hogy még kényelmesebb legyen a fotózás, két vezérlőtárcsát is elhelyeztek a vázra, egyet a markolat elejére, egyet pedig hátulra. A négyirányú vezérlőnyilak sem tétlenkednek felvétel módban, ugyanis ezek valósítják meg a fehéregyensúly, makró, vaku beállítását, sőt egy saját funkciót is választhatunk a jobb oldali gombra a hova a felbontást, minőséget, LCD fényerőt, képeffektet, élesítést, hangmegjegyzést választhatjuk.
Bal oldalt az objektív tubusához közel került a vaku felpattintó gombja, a HS mód, a fókusz-mód kapcsolója, a fókuszterület választó és fókusz rögzítés gombja.
szintén bal oldalra kerültek egy merev ajtó mögé a csatlakozók: adapter bemenet, Hi-Speed USB 2.0 és A/V kimenetek.





Az élességállítás széles területen, vagy általunk választható 121 (11×11) fókuszterület valamelyikén történhet. A sötétben való fókuszáláshoz a gépre narancs fényű AF segédfényt helyeztek, amely gyenge fényereje miatt nem túl sokat segít.

Az automatikus üzemmódon kívül Program automatika, rekesz- és zársebesség előválasztás, valamint kézi mód is rendelkezésre áll. Ezen kívül téma módokat is találunk a fényképezőgépben, méghozzá 11-et, melyek között éjszakai, tájkép, makró, naplemente és tűzijáték is megtalálható.



A felpattanó vaku 7cm-rel ugrik magasabbra, mint az optikai tengely. Üzemmódjai között a szokásos auto, derítés, vörösszem csökkentő és kikapcsolt állapotokon kívül hosszú szinkronidejű és második redőnyre szinkronizáltat is találunk. A gép tetejére vakupapucs is került, amely nem csak középpontos érintkezőjű, de (vélhetően Sony) TTL rendszervakuk fogadására is alkalmas.


A nagy LCD miatt vélhetően a gép energiafelvétele elég magas. Hogy mégis sokáig bírja szuflával, nem kevesebb, mint 1,9 Ah-s, 7,2V-os Li-ion akkumulátort alkalmaztak. Így bizonyára nem kell sűrűn rátöltögetnünk az akkura, attól tartva, hogy hamarosan lemerül.

Az állóképeken kívül 640×480 pixeles videófelvételeket is készíthetünk, természetesen ekkor is használhatjuk a zoomot.


A kész felvételeket CompactFlash kártyára rögzíti a fényképezőgép, ebből csak a vékonyabb, Type I változatot támogatja, vagyis MicroDrive-ot nem használhatunk, bár manapság erre már nincs is oly nagy szükség az alacsony Flash árak miatt. A képeket JPEG vagy veszteségmentes RAW formátumban menthetjük el. A RAW fájl érdekessége, hogy elsőként ebben a fényképezőgépben alkalmazták az Adobe által szabványteremtésként bevezetett DNG formátumot, így konverzió nélkül közvetlenül nyithatjuk meg a PhotoShop-ban ezeket az állományokat. A dolog hátránya egyelőre úgy tűnik, hogy a fájlok nagy mérete, hiszen a 8 Mpixeles DNG fájlok közel 15 MB-osak.

Bár még nem a végleges modellt próbáltuk ki, az már most is látszik, hogy a Samsung ezzel a fényképezőgépével gyökeresen kívánja megváltoztatni a cégről kialakult véleményünket, s ez bizony sikeres is. A profi szolgáltatások, a remek külső és az egyedülálló megoldások miatt a Pro815 egy valóban érdekes és unikumnak számító darab bridge digitális fényképezőgépek között.

A Samsung Pro815-öt nem végleges változatát a Leitz Hungária Kft.-től, a Samsung digitális fényképezőgépek hivatalos képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!