A különböző megvilágítások más és más színhőmérsékletűek. A napfény körülbelül 5000 K színhőmérsékletű, az izzók ennél alacsonyabb, mindössze 3000 K körüli színhőmérsékletűek. A különböző színhőmérsékletek miatt a gép által érzékelt fehér szín nem minden esetben azonos mennyiségű R, G és B alapszínt tartalmaz. A fehér színben ugyanis mindegyik alapszínből ugyanannyinak kell lenni. Ha a színhőmérséklet ezt indokolja, valamelyik alapszín értékét korrigálni kell, hogy a kép fehér részein valóban minden színkomponens azonos mértékben legyen jelen. A fehéregyensúly (White Balance) tehát azt jelenti, hogy a fehér részeken minden alapszínnek azonos súllyal kell részt venni. Ha ez nem így történik, akkor eltértünk az egyensúlyi állapottól, így az eredetileg fehér területek kékes, vagy vöröses szín felé tolódnak el.
A digitális fényképezőgépekben az automatikus fehéregyensúly általában napfény esetén megbízhatóan működik. Zárt térben azonban többször találjuk magunkat szembe a hibás fehéregyensúly okozta sárgás elszíneződéssel. Ha tehetjük, minden esetben állítsuk be a megfelelő fehéregyensúlyt. Erre a ma kapható gépek szinte mindegyike alkalmas. Külön beállítás szolgál a napfény, a felhős, az izzólámpás, illetve a fénycsöves megvilágításokhoz. Fontos megjegyeznem, hogy a ma kapható kompakt fénycsövek, melyek izzólámpa helyére csabvarhatók be, sokszor olyan színhőmérsékletűek, mint az izzók. Ezért ilyen megvilágítás esetén is célszerű inkább az izzólámpás beállítást választani.
| Hibás és jó fehéregyensúly |
 A mai kompakt fénycsövek már inkább izzólámpához hasonló színhőmérsékletűek! |
A legjobb megoldás azonban minden esetben a kézi beszabályozás. Erre sajnos az alsó kategória gépei nem mindig képesek. Az úgynevezett „Manual WB”, vagyis kézi fehéregyensúly beállításához egy fehér területre (pl. egy fehér papírlapra) van szükség, melyet a beállítás előtt a gép elé helyezünk úgy, hogy a papírlap jól láthatóan fehér fényt verjen vissza. A gép ekkor úgy állítja be az egyes színkomponensek arányát, hogy azok fehér (vagy kevés fény esetén szürke) színt adjanak.
Természetesen nagyon kellemetlen lenne minden fotó elkészítése előtt ezt a procedúrát végig játszani, ezért a gépek képesek megjegyezni a legutolsó kézi beállítás értékét is. Azonos megvilágításban tehát elegendő egyszer elvégezni az eljárást. Sok esetben a kézi beállításra nincs időnk, de ekkor is gondoljunk arra, hogy az automatika tévedhet.
A fehéregyensúly utólagos korrekciójára is van lehetőség, de a digitalizált pixelértékek módosítása már veszélyekkel jár. Ha például a kép alacsonyabb színhőmérsékletet mutat (vagyis vöröses színű) akkor a kék összetevő arányát kell megnövelni. Ha egy JPEG kép egyik képpontja 254-es kék értékű és ezt 5%-kal megnöveljük a helyes fehéregyensúly eléréséhez, akkor ennek a képpontnak 267-es értékűnek kellene lennie. Ennyi azonban nem lehet, egy színkomponens maximális értéke 255 (8 bit/szín színmélység miatt). Ilyen esetben tehát ez az út nem járható. Ekkor a vörös és zöld összetevők arányát kell csökkenteni 5%-kal, de ilyen esetben viszont a dinamika csökkenésével kell számolnunk, melyet a kontraszt kis mértékű növelésével javíthatunk. Látható tehát, hogy a digitális képfeldolgozás JPEG képek esetében nem teljesen megbízható. Ilyenkor érdemes használni a gép CCD-jéből közvetlenül elmentett képet, az ún. RAW formátumot. Ez ugyanis általában nagyobb színmélységű, mint a JPEG kép, ráadásul veszteségmentes tömörítésű. Esetleg használható még erre a célra a TIFF is, fetéve, hogy ennek is 8 bit/alapszínnél nagyobb színmélysége van.
A legjobb tehát az, ha a fehéregyensúly mi magunk állítjuk be. Fehér papír hiányában a megvilágításhoz közeli színhőmérsékletre állítsuk a gépünket. Napfényben történő fotózás esetén általában az automatika is megfelelő fehéregyensúlyt biztosít.
