Fujifilm FinePix4700 Zoom

0

Fujifilm FinePix4700 Zoom

Először januárban röppentek fel a pletykák egy az MX-700-as sorozat korábbi modelljeihez hasonló fényképezőgép érkezéséről, de sokat nem lehetett tudni. Az várható volt, hogy a gyártó ebbe a gépbe építi be először az ősszel már beharangozott SuperCCD-t, de sem a CCD felbontása sem pedig a készített kép mérete nem volt ismert. Aztán februárban bejelentették a gépet, SuperCCD, 3x zoom és 4,3 millió pixel. Épp egy millióval több mint a konkurens gépek által készített kép mérete. A csavar a képméretben rejtőzött. Mint később kiderült, a SuperCCD ‘mindössze’ 2,4 megapixelből áll, a 4,3 millió pixeles képet a fényképezőgép ebből készíti. A 3x optikai zoom azonos az MX-1700-asban bemutatkozott pici objektívvel.

Kívülről
A cég ennek a gépnek a tervezésekor is a már bizonyított álló formából indult ki, méreteiben majdnem pontosan megegyezik az MX-1700-assal. Fujifilm FinePix4700 ZoomA gép fogása először bizonytalannak tűnik, de amint megtalálja az ember az előlapon lévő ívet, a markolat kellően stabillá válik. A hátlapon helyet kapott kezelőszervek elhelyezkedése rendkívül egyszerű és logikus. A hátlapra egy pillantást vetve szinte minden információ megtudható a gép aktuális beállításairól. A gép tetejére az exponálógombon kívül csak a funkcióválasztó tárcsa került.
Új ebben a sorozatban a kinyitható vaku (alaphelyzetben be van csukva a gép vázába), és a négy iránygomb között elhelyezett köralakú információs LCD. Meg kell említeni az optikát védő fémlapot, ami bekapcsoláskor automatikusan elhúzódik az előbújó objektív elől. Szintén új a felvétel-lejátszás mód kapcsolójánk leválasztása a funkcióválasztó tárcsáról.

A fényképezőgép hátfala az eddigi modellekénél is sokkal logikusabb és könnyebben kezelhető. Fényképezőgépeknél újdonság a háttérvilágításos köralakú LCD (az LCD maga nem köralakú csak a látható felület), mely felvétel módban narancs, lejátszáskor pedig zöld színnel világít. A panel 5 részre van osztva. A középső négyzet alakú területen a még kártyára férő képek száma, illetve a felvételi mód ikonja látható, míg körülötte, a nyíl gombok mellett azok aktuális funkciója látható. Így felvétel módban a le-föl nyíllal változtatható a látószög, míg a jobb és a bal gomb a vaku és a makró mód beállítását teszi lehetővé. Ez utóbbi kettőnek az aktuális állapota a gomb mellett az LCD megjelenő piktogrammokról olvasható le.

Fujifilm FinePix4700 Zoom

Közvetlen az információs LCD blokkja mellett kaptak helyet a Fuji gépeken már megszokott MENU/EXE illetve a CANCEL/BACK gombok. A bal kéz számára is kényelmes helyre a hátlap bal oldalára került a SHIFT és a DISP gomb, míg a felvétel-lejátszás kapcsoló illetve a főkapcsoló a két gombegyüttes közé került. A gép bekapcsolása az első pillanatban gondot okozhat, de alaposan szemügyre véve a dolgot gyorsan meg lehet találni a kis elforgatható kar közepére helyezett gombot, amelynek első megnyomásával be-, a következővel kikapcsoljuk a gépet.
A hátlap alját szinte teljesen kitölti a jóminőségű képet visszaadó 2″-es LCD. Színhelyessége véleményem szerint jobb mint a korábbi Fuji modellek monitoraié, így kimondottan élvezetes volt a kép komponálása. A gép tetején kapott helyet az apró optikai kereső. Mivel nem a lencsén keresztül érkező képet mutatja, használata közeli téma esetén nem javasolt, mert nem teljesen a felvételre kerülő képet mutatja.
Fujifilm FinePix4700 ZoomElső ránézésre nem tűnik túl szerencsésnek a gép tetején az exponálógomb körül elhelyezett funkcóválasztó tárcsa, de kezelése egyszerű és mindig könnyen a kívánt állásba állítható. A választható felvételi módok: videó, sorozatfelvétel, manuális, automatikus, portré, tájkép és éjszakai felvétel. A tárcsa SET állásba forgatásával léphetünk a fényképezőgép beállító menüjébe.
Fujifilm FinePix4700 ZoomA csatlakozók és a kártyanyílás a szokásos módon a gép oldalán kaptak helyet. Eltűnt a soros kábel csatlakozója és helyét egy szimpatikus USB csatlakozó vette át. A képek számítógépre való áttöltése így az eddigi 10 percek helyett néhány másodperc lett. A gép felső részén található gomb nyitja a vakut, az alatta lévő rácsos rész pedig a videófelvételeknél rögzített hang visszajátszásánál használt hangszórót rejti. Az A/V csatlakozón keresztül a fényképezőgépet TV-re vagy videóra is csatlakoztathatjuk, így látványos diavetítések szervezhetők a képekből. Ilyenkor a videófelvételek hangja is a TV-n keresztül hallható. A legalsó csatlakozón keresztül köthető a fényképezőgép hálózati adapterre. Mivel a FinePix4700 ez eddig megszokottól eltérően nem négy, hanem 2 ceruza akkumulátorral üzemel, az adapternek is ehhez kell igazodnia. Így csak a géphez tervezett 3 V-os adapterrel használható.
Fujifilm FinePix4700 ZoomA többi Fuji modellhez hasonlóan a FinePix4700 Zoom is 3,3 V-os SmartMedia kártyára menti a képeket. A kártyát a szokásos módon a fényképezőgép oldalán elhelyezett kárytanyíláson keresztül lehet a gépbe tenni. A gépben természetesen használhatók a 64 MB-os SmartMedia kártyák is. A gépet 16 MB-os kártyával szállítják. Legnagyobb felbontásban legkisebb tömörítéssel egy ilyen kártyára kb. 9 képet lehet menteni. kisebb felbontásnál vagy erősebb tömörítésnél ez a szám 200 fölé is mehet (ilyenkor a képminőség már csak képernyőn való felhasználásra elegendő).
A FinePix4700 Zoom áramellátását alapesetben két cerzaakkumulátor biztosítja. Ezek és töltésüket biztosító akkumulátortöltő a géphez jár. A 1600 mAh-ás akkumulátorok ugyan nem bírják sokáig a strapát, de egy-két szett tartalékakkumulátorral már lehet néhány képet készíteni. Fujifilm FinePix4700 ZoomA két akkumulátor a markolatban kapott helyet, a nyílás pedig a gép talpán található. Az állványcsavar elhelyezése miatt állványon lévő gépben azonban lehetetlen akkumulátort cserélni, így ez az elhelyezés nem mondható szerencsésnek. A mellékelt töltő ugyan kicsi és nem túl csúnya, de nem jelzi mikor végzett az akkumulátor töltésével, így csak a használati utasításban leírt átlagos töltési időkre hagyatkozhatunk. A könyvecske szerint a 1600 mAh-ás akkumulátorokat kb. 13 órán át illik tölteni.

Felvételi módok
A megfelelő felvételi módot a fényképezőgép tetején lévő funkcióválasztó tárcsával lehet kiválasztani. Felvételkészítéshez a gép hátlapján lévő funkcióválasztó kapcsolót is a megfelelő állásba kell fordítani. A tárcsán 7 felvételi program kapott helyet: videó, sorozatkép, manuális, automatikus, portré, tájkép és éjszakai felvétel mód.
Videófelvétel
A fényképezőgéppel a beépített memória méretének erejéig (kb 80 mp) videófelvételt is rögzíthetünk. A 320 x 240 pixeles, 10 kép/mp-es firssítéssel készülő felvételek mellé a fényképezőgép előlapján lévő mikrofonnal hang is készül. Az elmentett fájl egy AVI formátumú videó, amit a géphez mellékelt CD-ről installálható QuickTime szoftverrel nézhetünk meg. Videómódban nem használható a fényképezőgép optikai zoomja, helyette a gép digitális zoomja használható. Videófelvételnél a kis felbontás miatt ez nem jelent olyan jellegű minőségromlást mint nagyfelbontású állóképeknél már megszokhattuk. Visszajátszáskor a felvételt az LCD monitor közepén piciben látható. A felvételt előre, hátra lejátszhatjuk, akár gyorsítva is. Számítógépre letöltve élvezhető igazán a kép, ami a kis felbontás ellenére nem mondható rossznak. Egyedül a mikrofonnal volt gond: túl gyenge, így a fényképezőgéptől 1,5 méterre beszélgető emberek már nem érthetők rendesen.
Sorozatfelvétel
Ebben a módban három képet készíthetünk gyors egymásutánban. Itt elsősorban az automatikus alul és túlexponáló programot kell kiemelni. Lehetőség van arra, hogy az automatikusan mért értékkel készült felvételen kívül készüljön egy alul és egy túlexponált kép is. Az eltérés mértéke 1/3 rekeszenként állítható. Az elkészült három kép egyszerre jelenik meg a képernyőn, így lehetőségünk van a képek értékelésére.
Manuális felvétel
Manuális felvételi módban lehetőség van egy sor érték beállítására, de ez nem a gép erőssége. A menübe való belépés után a következő pontokat kapjuk:

  • Preview (bemutató): On állásban expozícó után a kép megjelenik az LCD monitoron és lehetőség van a kép elmentésére vagy törlésére.
  • Sharpness (élesség): A kép lágyságát vagy keménységét adja meg. + jelzésnél az élek kontrasztosabbak, míg – állásban picit lágyabbak lesznek.
  • Photometry (fénymérés): A fénymérés módját határozza meg. Átlag, spot és multiszegmensű mérések közül választhatunk.
  • Manual Focus (kézi élességállítás): bekapcsolt állapotban a jobb és a bal gombokkal állíthatunk élességet.
  • Exposure Compensation (expozíció kompenzáció): 1,5 rekesszel állíthatjuk az expozíciót pozitív vagy negatív irányban, 0,3 rekeszes lépésenként.
  • Flash Brightness (vaku fényerő): 0,3 rekeszes lépéssel állítható a vaku fényereje 0,6 rekessze pozitív vagy negatív irányban.
  • White Balance (fehéregyensúly): 7 előre beállított érték közül választhatunk.
  • Sensitivity (érzékenység): A CCD érzékenységét állítja be. (ISO 200/400/800).

Automatikus felvétel
Ebben a módban a fényképezőgép mindent beállít helyettünk. Ebben a módban nincs is menü. Az így készült képek az esetek nagy többségében megfelelőek, bár szerencsés lett volna, ha a bemutatókép megjelenítése lehetőséget, illetve az érzékenységet itt is be lehetne állítani.
Portré
Ebben a módban a hangsúly a tökéletes bőrszinen van. A kép lágyabb mint általában. Ebben a módban nem lehet makró fotókat készíteni.
Tájkép
Tiszta éles képet eredményez. A fehéregyensúly ilyenkor napfényhez van állítva, a kép pedig kontrasztosabb lesz. A makró funkció és a vaku ebben a módban nem használható.
Éjszakai felvétel
A tárcsának ebben az állásában éjszaka készíthetünk felvételeket. Főleg akkor célszerű használni, ha sötétben lévő háttér előtt lévő témát szeretnénk fényképezni. Ilyenkor a hátteret hosszú záridővel (max 3 mp) kiexponálja, az előtérben lévő témát pedig vakuval világítja meg a gép. Tapasztalataim szerint előtérben lévő téma nélkül a lassú vakuszinkron mód automata állásban szebb felvételt készít.

Visszajátszás
Visszajátszás módba a funkcióválasztó kapcsolót lefelé fordítva léphetünk be. Itt nézhetjük meg, a memóriakártyára mentett képeket illetve videókat. A felvételi és lejátszási módok között nagyon gyors a váltás, így akár automatikus felvételi módban is gyorsan meg tudunk győződni arról, hogy az éppen készített felvétel milyen lett. A képek élességét 2400 x 1800 pixeles kép esetén 15x zoom segítségével ellenőrizhetjük. Ilyenkor az LCD képernyőn nem csak a nézőkép egy nagyított változata jelenik meg (mint oly sok gép esetében) hanem a valós képet lehet akár 1:1-es nagyításban végigpásztázni. A SHIFT gombot nyomva tartva a nyíl billentyűkkel mozgathatjuk a képernyőn megjelenő képkivágást.
Eltűnt a menüből a Fuji gépekre jellemző Effect pont, ahol fekete-fehér vagy szépia képeket lehetett készíteni. Helyette be lehet állítani, hogy diavetítéskor milyen effektussal váltson a gép az egyik képről a másikra.

SETUP menü
Ebben a módban állítható be a készülő kép felbontása (2400 x 1800, 1280 x 960, 640 x 480 pixel), a tömörítés mértéke (Fine, Normal, Basic), az automatikus kikapcsolás ideje (2 perc, 5 perc, nem kapcsol ki), a képszámozás fajtája (folyamatos, újrakezdi), a hangjelzések jellege (magas, alacson, nincs jelzés), bejelentkező képernyő tartalma és a dátum illetve az idő. Igazi újdonság a bejelentkező képernyő, amire bármilyen saját készítésű képet elmenthetünk. A funkciónak nem túl sok értelme van, és (valószínűsíthető, hogy) csak a használható belső memória méretét csökkenti. Szépséghiba (de lehet, hogy csak én nem találtam) ha egyszer elmentett a felhasználó egy képet, akkor annak maximum a megjelenítését kapcsolhatja ki. A képet magát csak másik képpel tudja felülírni, törölni nem lehet.

Képminőség
A FinePix4700 Zoom által mentett legjobb minőségű (legnagyobb felbontás, legkisebb tömörítés) kép mérete átlagban 1,7 MB. Mivel a CCD valójában mindössze 2,4 millió pixelt tartalmaz, a kép erősen interpolált. Jó fényviszonyok mellett 2400 x 1800 pixeles felbontásnál sem látható a szemcsézettség, de amint a fény fogy, vagy a kép egy részén bevágó fény jelenik meg a kép minősége erősen romlik. Gyenge fénynél a a kép zajos az élek pedig látványosan elmosódottak lesznek. Kisebb felbontásnál (1280 x 960 illetve 640 x 480 pixeles képeknél) a zaj és az elmosódottság nem jelentkezik. Legnagyobb problémának azt tartom, hogy a 2400 x 1800 és az 1280 x 960 pixeles felbontások között nincs még egy lépés. Egy 1800 x 1200-as felbontás bőven elfért volna. Pláne, hogy a SuperCCD pixeleinek száma is inkább ehhez a felbontáshoz áll közel.
Érzékenység
A gép érzékenysége ISO 200, 400 és 800 értékekben állítható ugyan, de nem túl sok értelme van. Rossz fényviszonyok között, mikor szükség lenne rá már eleve zajos a kép.

Szoftver
A fényképezőgéphez járó szoftverek egy CD-n érkeznek. A Windows alatti telepítés rendkívül egyszerű. A letöltéshez szükséges összes program egymás után automatikusan elundul és felmásolja magát a gépünkre. A gépemen lévő Windows 2000 először makacskodott, de mint kiderült én voltam a hibás, mert nem olvastam el figyelmesen amit írt: ő megtalálta a CD-n a fényképezőgéphez való USB meghajtót, de annál jobbat talált a saját meghajtói között. Mivel nem olvastam el az erről szóló üzenetet, így egymás után kétszer is a Windows saját meghajtóját telepítettem. Az persze nem működött. Miután feltettem a jó drivert az USB kábel csatlakoztatása után a fényképezőgép memóriakártyája automatikusan meghajtóként jelent meg a gépemen. A megoldás egyetlen, de bosszantó hibája, hogy a fényképezőgépben lévő kártyára írni, vagy onnan képet letörölni nem lehet. Amúgy az USB port egyszerűsége és sebessége miatt nagyon jó megoldás a képfájlok mozgatására. Egy 16 MB-os kártya tartalmának mozgatása mindössze néhány másodpercet vesz igénybe.

Összefoglalás
Az eddig nálunk járt gépek közül talán a legjobban kezelhető fényképezőgép. Nagyon remek gondolat volt az irányítóbillentyűk közé elhelyezett információs LCD, és külön jó, hogy meg van világítva, így éjszaka is jól látható. A kezelőfelület rendkívül átlátható így akár anélkül is kezelhető, hogy ránéznénk a gépre. Szimpatikus a gép sebessége. A bekapcsolás illetve a felvételi módok közötti váltás pillanatok alatt megy. A szoftverellátottság jónak mondható. A korábbi Fuji modellekéhez képest a letöltőszoftver egy klasszissal jobb. Nem volt gond a korábbi Fuji gépeknél kifogásolt fehéregyensúllyal sem: műfény mellett automatikus felvételi módban is remek volt a színvisszaadás. Egyetlen negatívumként a gyenge fényviszonyoknál produkált rossz képminőség illetve, hogy nem lehet 2 vagy 3 megapixeles képet menteni.
Össességében egy nagyon szuper amatőr gépről van szó, ami a 309 ezer forintos bruttó árat figyelembe véve mindenképpen jó vételnek tekinthető. Egyetlen dolog amit szem előtt kell tartani, hogy sötétben nem az igazi.

Tesztképek

Formátum: JPEG Blende: f2.8 Formátum: JPEG Blende: f6.7
Expozíció: auto Záridő: 1/500 Expozíció: auto Záridő: 1/250
Felbontás: 1800 x 2400 Vaku: nincs Felbontás: 1800 x 2400 Vaku: nincs
Minőség: FINE Exp. komp.: nincs Minőség: FINE Exp. komp.: nincs
Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 52 mm Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 47,6 mm
Érzékenység: ISO 200 Érzékenység: ISO 200
Formátum: JPEG Blende: f2.8 Formátum: JPEG Blende: f2.8
Expozíció: auto Zárido: 1/60 Expozíció: auto Záridő: 1/30
Felbontás: 2400 x 1800 Vaku: nincs Felbontás: 2400 x 1800 Vaku: nincs
Minőség: FINE Exp. komp.: nincs Minőség: FINE Exp. komp.: nincs
Fájlméret: 1,8 MB Gyújtótáv.: 86,6 mm Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 39 mm
Érzékenység: ISO 200 Érzékenység: ISO 200
Formátum: JPEG Blende: f2.8 Formátum: JPEG Blende: f2.8
Expozíció: auto Zárido: 1/750 Expozíció: auto Záridő: 1/250
Felbontás: 1800 x 2400 Vaku: nincs Felbontás: 1800 x 2400 Vaku: nincs
Minőség: FINE Exp. komp.: nincs Minőség: FINE Exp. komp.: nincs
Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 34,6 mm Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 108 mm
Érzékenység: ISO 200 Érzékenység: ISO 200
Formátum: JPEG Blende: f6.7 Formátum: JPEG Blende: f6.7
Expozíció: auto Zárido: 1/250 Expozíció: auto Záridő: 1/250
Felbontás: 1800 x 2400 Vaku: nincs Felbontás: 960 x 1280 Vaku: nincs
Minőség: FINE Exp. komp.: nincs Minőség: FINE Exp. komp.: nincs
Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 108 mm Fájlméret: 570 KB Gyújtótáv.: 108 mm
Érzékenység: ISO 800 Érzékenység: ISO 800
Formátum: JPEG Blende: f2.8 F ormátum: JPEG Blende: f2.8
Expozíció: auto Zárido: 1/60 Expozíció: auto Záridő: 1/90
Felbontás: 2400 x 1800 Vaku: nincs Felbontás: 2400 x 1800 Vaku: nincs
Minőség: FINE Exp. komp.: nincs Minőség: FINE Exp. komp.: nincs
Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 34,6 mm Fájlméret: 1,7 MB Gyújtótáv.: 108 mm
Érzékenység: ISO 200 Érzékenység: ISO 200
Formátum: JPEG Blende: f2.8
Expozíció: éjszakai Zárido: 3
Felbontás: 2400 x 1800 Vaku: nincs
Minőség: FINE Exp. komp.: nincs
Fájlméret: 1,6 MB Gyújtótáv.: 86,6 mm
Érzékenység: ISO 200