Induro CLT303 szénszálas állvány

1

Bizonyára minden Olvasónk tudja már, hogy a szénszálas kompozit anyagok a technológia felső szegmensét képviselik és olyan helyeken alkalmazzák, ahol nagy szilárdság mellett kis tömegre van szükség.

Ha te is unod már a nagy és nehéz állványod cipelését, akkor nem kérdés, hogy már elgondolkoztál azon, milyen könnyű tripodot szerezz be. A megoldást nem csak a kicsi és emiatt könnyű utazóállványok jelentik, hanem a standard, vagy akár nagy méretű szénszálas állványok is hozhatják. Azonban ezekből sem mindegy, milyet választasz.

Egy jól használható állványnál ugyanis figyelembe kell venni a szekciók számát (minél több, annál kisebbre csukható össze, de a stabilitása is annál kisebb), a maximális magasságot (ha csak 120 cm, akkor hajlongani kell és a szemmagasságból való fotózás is esélytelen), a lábak végeit illetve azok cserélhetőségét (sziklás terepre a gumi helyett jobb a tüske), valamint persze azt, hogy mennyire egyszerű és gyors kinyitni és felállítani.

Az Induro szénszálas állványaiból már bemutattunk jó párat, most egy képességeiben középen elhelyezkedő modellen a sor.
induro_clt303_frontright
Az Induro CLT303 lábai az új, 9×-es szövésű szénszálas, kompozit anyagból készültek. A tripod teljes tömege 2,1 kg. A típusjelzés utolsó számjegye jelzi, hogy a lábakat három szekciósra alakították ki. Az ilyen állványok összecsukott mérete kicsit nagyobb, mint a négy szekciósoké (lásd CLT304), viszont így valamivel stabilabb.
induro_clt303_leglock
A lábak gyors kioldású (csupán fél fordulatos), időjárásálló gumi szorítókkal rögzíthetők, vagy oldhatók, az egyes szegmensek kör keresztmetszetűek, de nem fordulnak el. A masszív lábak legvastagabb szekciónál 36 mm átmérőjű, a legvékonyabbnál 25 mm átmérőjű csövet használtak.


A lábak végén gumi talpakat találunk, ezeket igény esetén kintebb csavarhatjuk, illetve köves, sziklás terepen lecserélhetjük a mellékelt tüskékre is.

A kényelmes hordozás érdekében mindhárom láb felső részét habszivaccsal vették körül.


Szintén a szállítást könnyíti a mellékelt, vállon hordható táska is, amelynek belső zsebébe akár kisebb méretű kiegészítőket is helyezhetünk, az egyébként szintén a csomagban lévő kulcsokat és a már említett tüskéket tartalmazó apró tok mellé. E tokot egyébként akár övre is fűzhetjük, így mindig magunknál hordhatjuk, szükség esetén pedig könnyen cserélhetjük a lábvégeket.
induro_clt303_angleleglock
A lábakat egyenként terpeszthetjük ki, ehhez a láb felső részén, az állvány magjához közel található rögzítőt kell kihúznunk. Ezt követően a nyílásszög a szokásos 24, 50 vagy 80 fokos szögre állítható.
induro_clt303_centercolumns
A lábakat teljesen síkra nem nyithatjuk szét, de közel kerülhetünk a földfelszínhez. A minimális magasság eléréséhez mellékelnek egy rövidebb középoszlopot, amelyet használva a legkisebb magasság fej nélkül 19 cm lehet. A középoszlopot nem helyezhetjük be a magba vízszintes irányban, viszont fejjel lefelé igen, bár ez a használat már jóval kényelmetlenebb, mint amit egy vízszintesre fordított középoszloppal érhetnénk el.


A maximális magasság eléréséhez itt is a középoszlop kihúzásával juthatunk, amely ennél a modellnél 162 cm-t jelent. Létezik ebből az állványból egy nagyobb változat, a CLT303L, amely összecsukva 5 cm-rel hosszabb, maximális magassága viszont 180 cm.

Az állványra magnéziumból készült magjára egy 2D-s vízmérték került, közvetlenül a középoszlopot szorító méretes, könnyen kezelhető csavar közelébe. A talpat a fej elfordulását gátló csavarral is ellátták, a kiegészítők elhelyezésére, valamint a stabilitást növelendő a fotóstáska fogadására külön-külön fület alakítottak ki.

Az Induro CLT303 műszaki adatai:

Min. magasság standard középoszloppal 38 cm
Min. magasság kis középoszloppal 19 cm
Max. magasság 137 cm
Max. magasság kihúzott standard középoszloppal 162 cm
Összecsukott hossz fej nélkül 64 cm
Legnagyobb csőátmérő 36 mm
Legkisebb csőátmérő 25 mm
Szekciók száma 3
Terhelhetőség 20 kg
Tömeg 2,1 kg

Az Induro CT213 szénszálas kompozit állvány a Mikrosatnál vásárolható meg.
Az állvány ára fej nélkül bruttó 124.000 Ft. A szériában a bemutatott termékhez képest kisebb és nagyobb változat is megtalálható, 120.000 Ft és 178.900 Ft közötti árakon.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!