Kipróbáltuk: Canon EOS-650D teszt

0

Értékelés

Ajánló

Az egyszeri felhasználó hajlamos minden modellfrissítésnél megapixel és a sebesség növekedést várni. Ha erről az oldalról nézzük az EOS-650D-t, akkor a legtöbb téren nem hozza a kötelezőt. Szerencsére a Canon nem ebből az irányból nézte, és így nem is „nézte be” ezt a modellt. A 18 megapixel már az elődben is több mint elég volt, a videóhoz pedig legfeljebb a Full HD/50 fps módot tudnák hozzátenni, ahogy várhatóan a következő modellben hozzá is teszik. Ezzel szemben igazán hasznos, elsősorban a kezelést érintő újdonságokat kaptunk. Ilyen a kényelmesebb hibrid autofókusz, mely ugyan sebességben még nem egy versenyló, de lesz ez még jobb is. Az új Hybrid CMOS megoldással legalább elindult valami az eddig bénácska VSLR AF klubban.

Érintőképernyős DSLR-t nem az utóbbi években meglehetősen konzervatív arcát mutató Canontól vártunk elsőnek, mégis meglépték. Ráadásul nem is akármilyet. A kapacitív, multi-touch rendszerű érintőképernyő nem csak hiperérzékeny, de szinte minden funkció vezérlésére is használható.

A néhány téren megnőtt sebesség pedig piros cseresznye a tortánkra nyomot tejszínhabon. Ilyen például az 5 kép/mp-es sorozat, de a két mondattal ezelőtt „megrótt” új hibrid AF is javuló sebességet mutat a korábbihoz képest.

Az a 600D tulaj, aki nem feltétlen okostelefon mániás, és a fotózásnál elvan érintőképernyő nélkül is, illetve aki inkább megvárná míg letisztul az új hibrid AF fejlesztés, bizonyára a régi gépénél marad. A korábbi Canon belépő szintű modellek és efelé kacsingatók számára azonban elég innovatív előrelépés lesz a 650D, hiszen mindkét említett fejlesztés a jövőben igen komoly térhódításba kezdhet a DSLR-ek világában, kiemelve őket a lassacskán rájuk sütött „lejárt lemez” státuszból.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Nagyon jó képminőség
  • Kapacitív, több érintést is észlelő érintőképernyő
  • Hibrid (fázis+kontraszt alapú) autofókusz rendszer
  • 9 keresztszenzoros fókuszpont
  • Témakövetés és folyamatos fókusz videónál is
  • Kihajtható és elforgatható, kiváló felbontású és minőségű LCD
  • Precíz képnagyítás, pixel pontossággal, lejátszás módban
  • Kényelmes kezelés akár hagyományos módon, akár érintőképernyővel
  • Sztereó belső mikrofon
  • Külső mikrofon csatlakozási lehetőség
  • Finom mikrofon jelszint hangolás
  • Full HD videó, manuális beállítási lehetőségekkel
  • HD videó, 50 kocka/mp képfrissítéssel
  • 5 kép/mp sebességű sorozat
  • Periférikus világítás korrekció a peremsötétedés ellen
  • Megvilágítás optimalizáció
  • Csúcsfény árnyalat elsőbbség
  • HDR háttérfény és kézben tartott éjszakai üzemmódok
  • Kromatikus aberráció csökkentés
  • Többképes zajcsökkentés
  • Vezeték nélküli vakuvezérlés
  • Kézi vakuteljesítmény beállítás
  • Saját menü
  • Programozható SET gomb
  • Kreatív automata mód a kezdőknek
  • Opcionális GPS adapter
  • HDMI kimenet
  • UHS-I SDHC és SDXC kártyák támogatása
  • Magyar menü
  • A Hybrid AF az általunk próbált objektívekkel lassú volt
  • Nem ártana több programozható gomb a gépre
  • Csak egyféle tömörítésű JPEG menthető RAW mellé
  • Minden működési zaj hallatszik a videofelvételen
  • Az AF-segédfényt a villogó vaku helyettesíti

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:


  • szoftver CD

  • használati útmutatók

  • lítium-ion akkumulátor (LP-E8)

  • hálózati akkutöltő és kábel (LC-E8)

  • vállpánt

  • Interface-kábel

  • vázsapka

A fényképezőgépet az Canon Hungáriától kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A tesztfotók Canon EF-S 18-55mm f/3,5-5,6 IS II(18-37. kép), Canon EF 17-40mm F4,0L USM(7-17. kép), és Canon EF 50mm f/1,8 II(1-6. kép) optikákkal készültek.

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre. A fájlnevekben feltüntettük a használt érzékenységet, a gyújtótávolságot és a rekeszértéket is.
A fájlnévben szereplő RAW szócska az eredetileg RAW-ban készült fotókat jelzi, ezek az Adobe Photoshop Lightroom v4.1 szoftverben lettek JPEG-gé átalakítva, alap beállítások mellett, 0 zajszűréssel.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!