Kipróbáltuk: Canon EOS 750D teszt

0

Értékelés

A Canon komoly meglepetést okozott, amikor a haladó belépőszintre egyszerre két modellt hozott el. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy legy egy jó és lesz egy még jobb EOS 7xxD gép, s az is borítékolható volt, hogy a nagyobb modellszámú lesz az okosabb. Azt viszont kevesen gondoltuk volna, hogy az EOS 750D-ben lesznek olyan részek, amelyek a 700D-hez képest visszalépésnek számítanak. Ilyen pl. a hajszállal kisebb kereső, a betekintés érzékelő elhagyása, valamint a kisebb kapacitású akkumulátor. Ezek azonban a normál használat során igen kevés problémát okozhatnak, így végülis logikus lépésnek is nevezhető, hogy így a 760D-nek egy kicsit több előnyt adtak. Aki ezzel a géppel DSLR-ként kíván fotózni, ezeket a lehagyott funkciókat nemigen fogja hiányolni. Ezen felül viszont a változások java része pozitív, így a megújult fókuszrendszer és a beépített Wi-Fi adapter komoly előrelépést jelent.

Jóllehet, videó terén még mindig van hová fejlődni, de az új 24 Mpixeles Canon haladó belépőszintű DSLR-jei igazán kitettek magukért.

A Canon EOS 750D váz cikkünk megjelenésekor bruttó 200.000 Ft-ért, EF-S 18-55mm f/3,5-5,6 IS STM objektívvel bruttó 230.000 Ft-ért, míg EF-S 18-135mm f/3,5-5,6 IS STM objektívvel bruttó 300.000 Ft-ért vásárolható meg.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Remek felbontású APS-C CMOS képérzékelő
  • Új, 19 pontos fókuszrendszer, mindegyik fókuszpont keresztszenzoros (az EOS-7D-ből)
  • Új fókuszmód gomb
  • Magas érzékenységen is jól dolgozó zajszűrés
  • Több expozícióval dolgozó multi zajcsökkentés lehetősége
  • RAW formátum támogatása
  • Optikai hibák korrekciója
  • Kihajható és elfordítható hajtható hátsó LCD, multitouch érintésérzékeny felülettel
  • Aktív státuszkijelzés
  • Programozható funkciójú SET gomb
  • Vakupapucs
  • Előzetes tükörfelcsapás lehetősége a rezgések csillapodásának több időt hagyva (MLU)
  • Expozíció sorozat, MLU nélkül akár önkioldóval kombinálva
  • Hatékony csúcsfény árnyalat elsőbbség JPEG formátumnál
  • Full HD videó, sztereó hanggal, külső mikrofon lehetőségével, akár manuális módban
  • Témakövetés és folyamatos fókusz videónál is
  • 5 kép/mp-es sorozat teljes felbontásban
  • Vezeték nélküli vakuvezérlés a beépített vakuval
  • Wi-Fi adapter, távoli vezérlés lehetőségével
  • UHS-I SD kártyák támogatása, gyors kártyaírás
  • Magyar menü
  • Csak 1 Fé-enként választható érzékenység
  • Néha, véletlenszerűen 1/3 Fé-kel túlexponál a gép (nem a fénymérés hibájából!)
  • Kisméretű keresőkép
  • Kevés programozható gomb
  • Csak egy vezérlőtárcsa
  • Csak egyféle tömörítésű JPEG menthető RAW mellé
  • AF segédfényként a beépített vaku villogása szolgál (zavaró)
  • Nincsenek extra funkciók, pl. többszörös expozíció, HDR mód, időzített sorozat, time-lapse/slow-motion videó, panoráma készítés pásztázással
  • Nincs elektronikus horizont

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • lítium-ion akkumulátor (LP-E17)
  • hálózati akkutöltő és kábel (LC-E17)
  • nyakpánt
  • USB-kábel
  • audio/video kábel
  • vázsapka

A fényképezőgépet és az objektíveket a Canon hazai képviseletétől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A tesztfotók Canon EF-S 18-135mm f3.5-5.6 IS STM, Canon EF 100mm f/2.8 Macro USM (18-20. kép) és Canon EF 50mm f/1,8 II (1-2., valamint 28-45. képek) objektívekkel készültek.

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre. A fájlnevekben feltüntettük a használt érzékenységet, a gyújtótávolságot és a rekeszértéket is.
A fájlnévben szereplő RAW szócska az eredetileg RAW-ban készült fotókat jelzi, ezek az Adobe Photoshop Lightroom v6.1 szoftverben lettek JPEG-gé átalakítva, alap beállítások mellett, de Camera Standard színbeállítással (az Adobe Standard beállítás igen fakó képeket eredményezett).


Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!