Felépítés
Ergonómia
Míg az EOS-50D vonalon érezhető egy kis visszalépés a kezelhetőség tekintetében (megszűnt joystic), a 7D sorozatban ez szerencsére nem következett be, így az EOS 7D Mark II viszi tovább a jól bevált kezelést. Külsőre egyébként a 7D és a 7D Mark II mint két tojás, megtévesztésig hasonlóak. Ha mindenképpen egy árulkodó, különös ismertető jelet kellene keresnünk, akkor mi (a joystick körüli kevésbé látványos kar helyett) a hátlapon lévő tárcsa feletti Q gombot említenénk, itt ugyanis a 7D-nél még nem volt semmi, csak egy lámpa, így ez alapján éppen fel lehetne ismerni a 7D Mark II-t, már ha ez feladat volna.
A gép fogása továbbra is példaértékűen kényelmes (annak idején a 60D-nél pont ennek a kényelmes fogásnak az eltűnését sirattam), még a mai napig úgy érzem, hogy ez (no meg a 40D-50D) a legkényelmesebb gépváz, ami a kezemben volt.
A kezelhetőség a sok dedikált gombnak és a 10 programozható kezelőszervnek köszönhetően igen jó, bár aki megszokta a 70D érintésérzékeny kijelzőjét, valószínű itt némely esetben hiányolni fogja. Örömteli viszont, hogy a 7D Mark II üzemmódtárcsájára került rögzítő gomb, így nem fordulhat el véletlenül sem. Szintén pozitív, hogy bár a gombok elhelyezése jobbára megmaradt, olyan apróságokra is figyelt a Canon, mint az érzékenység beállítását kedzeményező, a státusz LCD felett lévő ISO gomb külön kis dudorral, így már érzésre is megkülönböztethető ez a gomb a többitől, így nem kell levennünk a szemünk elől a gépet, ha érzékenységet akarunk állítani (bár ez jelölés nélkül is működik a gyakorlottabbaknak a 60D/70D modelleknél is, de tény, így a biztosabb).
Maradt a felső státusz LCD is, a bővebb funkciókészlet miatt a kijelezhető információk mennyisége is kis mértékben megszaporodott (pl. GPS, memóriakártya).
Opcionálisan vásárolhatunk a géphez BG-E16 jelű portrémarkolatot, amely a szokásos exponáló gombon kívül a jobb felső három gombot (AF-On, *, fókuszpont választó), valamint a joystick-et is tartalmazza.
A gép aljára fém állványmenet került, egy kicsivel a szenzor síkja elé. Az állványra helyezett gépből gond nélkül cserélhető a memóriakártya és az akkumulátor is.
Képérzékelő
Ha az én feladatom lett volna kitalálni, hogy milyen szenzor kerüljön a Canon EOS 7D Mark II-be, akkor nagy valószínűség szerint nem ragadtam volna le a 20 Mpixelnél. No nem mintha bármi bajom lenne ezzel a felbontással, csupán én arra számítanék, hogy a 7D-hez hasonlóan igen hosszú ideig lesz majd piacon ez a modell. Ez esetben azonban irreálisnak tűnik, hogy a jelenlegi APS-C csúcsmasinája ugyanazt a felbontást adja csak, mint a középkategória (lásd 70D), hiszen ez utóbbi gyorsabban frissül, így pár év múlva könnyen előfordulhat majd, hogy egy középkategóriás váz szenzorával lekörözi az APS-C-s zászlóshajót. Egy szó, mint száz, 24 Mpixelig én nem álltam volna meg (konkurencia ide vagy oda), s igyekeztem volna valami pluszt hozzárakni, amitől szenzor terén is felső kategóriás lehetne a 7D Mark II. Ismétlem: semmi bajom a 20 Mpixellel és nem hiszek benne, hogy sűrűn fordulna elő olyan eset, amikor a 20 Mpixel kevésnek bizonyul, de a 24-gyel már megoldható lenne a feladat. Pusztán arról van szó, hogy a csúcskategóriás gépnek nem csak most, de jövőre és két év múlva is csúcsokon kell járnia.
A Canon EOS 7D Mark II-be tehát ugyanolyan felbontású APS-C méretű CMOS képérzékelő került, mint amit amit az EOS-70D-ben már megismerhettünk. A 22,4×15 mm méretű, 1,6×-os képkivágás faktorú képérzéklő 20,9 millió pixelt tartalmaz, ebből 20,2 megapixelt használ fel a gép képalkotásra. Kép alapján azonban azt mondhatjuk, hogy nem azonos a két szenzor, legalábbis a kivezetések huzalozása mindenképpen más. Hogy a szenzoron belül mit ügyeskedett a gyártó, arról pontos információk nincsenek, elképzelhető, hogy javítottak a mikrolencséken, vagy csökkentették ezek közötti rést, s jó volna hinni, hogy dinamika átfogásban is jobb ez a szenzor, mint a 70D-é. Ez majd a tesztekből remélhetőleg kiderül.
A szenzor támogatja a Dual Pixel CMOS AF névre keresztelt élőképes élességállítást, amely hatékonyságát az egy pixelen elhelyezett két fotodióda növeli, amely fázis-különbség elven segíti a gyorsaságot. S valóban, a gép LiveView módban az esetek többségében tudja, merre kell indítsa az élességállítást.
A 18 megapixeles elődhöz képest tehát némi felbontás javulásra számíthatunk, mely teljes felbontást választva 5472×3648 pixeles képeket jelent. Ezen felül választhatunk közepes (M) és háromféle kis (S1-S3) méretet is. A képek oldalaránya alapból 3:2, vagyis a szenzor oldalaival megegyező, de a méretbeállítás mellett 4:3, 16:9 és 1:1 képkivágások is választhatók.
A fotók JPEG illetve RAW formátumban kerülhetnek mentésre. JPEG-ben a szokásos Finom és Normál tömörítési fokozat választható. A gép 14 bites RAW képei nem csak a maximális, 20 megapixeles méretben menthetők kártyára, de elérhetünk 11 Mpixeles mRAW (4104×2736 pixel) és 5 Mpixeles sRAW (2736×1824 pixel) méreteket is. Kiváló opció, ha nem áll rendelkezésre a 20 megapixeles RAW által megkívánt nagy tárhely és gépigény, vagy csak szimplán tudjuk, hogy nem lesz a képből nagy nyomat, de mégis az igényesebb utófeldolgozást nyújtó nyers formátumban kívánunk dolgozni (a Canon után egyébként a Nikon is elkezdte bevezetni ezt a lehetőségét a komolyabb DSLR gépeiben).
Természetesen e modell is kínálja a kombinált RAW+JPEG beállítást, melynél bármilyen méretű és tömörítésű JPEG kép menthető RAW fájlunk mellé. Sőt, az M-Fn gombot úgy is konfigurálhatjuk, hogy egy gombnyomásra váltson át a gép a RAW és RAW+JPEG között.
Nem csak a szenzor, de a képfeldolgozó rendszer is új. A feladatot a továbbfejlesztett DiG!C 6 processzor látja el, amelyből rögtön kettő is került a gépbe, így a 20 Mpixeles felbontású 10 kép/mp-es sorozat kártyára írása sem okoz gondot a rendszernek (JPEG formátumról beszélünk).
Az érzékenységet ISO100 és ISO16000 között állíthatjuk, akár 1/3 Fé lépésközökkel is, vagy rábízhatjuk a gép automatikájára, mely ugyanezen tartományban működik. Az automata érzékenység alsó és felső határát is beállíthatjuk, valamint megadható a minimális záridő is automatikusra, vagy kézire (1 mp és 1/8000 mp közé). Sőt, arra is van lehetőség, hogy az automatikus értéket finomhangoljuk, s eltoljuk a reciprok-szabályt ±3 Fé-kel, igaz, a lépésköz itt csak 1 Fé. Azaz ha mi stabilabban tudjuk fogni a fényképezőgépet, mint amit a reciprok-szabály mond, akkor ezt beállíthatjuk a gépnek, s nem választ feleslegesen nagy érzékenységet, illetve fordítva, ha remegősebb a kezünk, akkor adhatunk 1-2 Fé biztonsági tartalékot, s 100 mm ekvivalens gyújtótávolságnál 1/100 mp helyett adott esetben 1/200 mp-hez vagy 1/400 mp-hez választ majd a gép érzékenységet.
A gép menüjében kiterjesztett érzékenység is engedélyezhető, ilyenkor ISO25600 és ISO51200 is választható (de csak fotó módban, videózásnál ISO25600 a maximum).
Az elődhöz képest a zárszerkezet is fejlődött, a Canon EOS 7D Mark II-be 200.000 expozícióra tervezett redőnyzár került.
Nincs változás a szenzortisztítást illetően, ugyanazokat viszi tovább ez a modell is, amely már évek óta az EOS rendszer része, azaz egy általános, automatikus ultrahangos tisztító rendszert, mely minden be-, és kikapcsoláskor működésbe lép (de bármikor aktiválható a menüből is), illetve egy szoftveres portérképezési lehetőséget.
A portérképet képfeldolgozásnál a Canon „házi” szoftvere használja, s segítségével a szenzorkosz nyomát egy gombnyomással eltüntethetjük (feltéve, hogy menet közben nem került át egy porszem egy másik pozícióba).
Optika
A Canon már több, mint 25 éve használja az EOS rendszert és az EF bajonettet összes tükörreflexes gépén. Az olyan modelleken mint az EOS-7D Mark II a hagyományos EF és a kisebb szenzorokhoz készült EF-S objektívek is használhatók, melyek gyújtótávolságát 1,6-tal kell beszorozzuk, hogy megkapjuk azt a látószöget, amit egy kisfilmes objektív adnak. Az objektívek választéka mára meghaladja a 100-at, és akkor még csak a Canon kínálatról beszéltünk. Az új Dual Pixel CMOS AF az összes EF és EF-S objektívvel működik, de igazán gyorsan a léptetőmotoros fókuszmotorral ellátott STM objektívekkel dolgozik.
LCD, kereső
A gép hátsó LCD-je maradt fix kialakítású, dönthetőség, vagy kihajthatóság nem tartozik a jellemzői közé. A képátló is változatlan, 3″-os, a felbontás azonban kissé nőtt, 920 ezer képpontról 1 millió 40 ezerre. A betekintési szög remek, még fentről is jól látható a kijelző képe, nincs erős torzulás a kontrasztban és a színekben.
A háttérvilágítás erőssége a környezeti fényviszonyoktól függően változhat, de kézzel is megadható 7 lépésben. A színezet nem módosítható.
Beállításainkban nagy segítség a hátsó kijelzőn megjeleníthető aktív státuszkijelzés (Q-gombbal), amelyen a joystickkel mozogva könnyedén állíthatók át a paraméterek. Az INFO gombbal a gép működési paraméterei is megjeleníthetők (hosszú záridős zajcsökkentés, nagy érzékenységű zajszűrés, fájlnév, tárhely), de megjeleníthető elektronikus vízszintjelző is, amely az optikai tengely mentén történő elfordulás mellett a rá merőleges irányú döntést, vagy felfelé emelést is jelzi.
Lejátszás során is az INFO gombbal válthatók a megjelenített kép adatai, melyek között a részletes felvételi infóknál a joystick lefelé irányával lapozhatunk is, s itt színcsatornánkénti hisztogramot is találunk, valamint azt is leolvashatjuk, hogy milyen objektívvel és milyen gyújtótávolságon készült a fotó. A visszanézett képek legfeljebb 10×-es mértékig nagyíthatók, s ugyan raszterhelyes megjelenítésre nincs mód (amely ugye az LCD monitoroknál is szükséges feltétel a tökéletes élességnek), a fókusz a nagy felbontású kijelzőnek köszönhetően így is jól ellenőrizhető a maximális nagyításnál. Az élességet az egymás utáni képek lapozásával is összevethetjük, hiszen az elülső tárcsával nagyított nézetben is lapozhatunk köztük, sőt, létezik külön képösszehasonlító mód is, amikor két képet mutat a gép az LCD-jén, s összevethetjük azokat, vagy azok egy-egy nagyított részletét.
A gép tetején a már korábban is említett folyadékkristályos státuszkijelzőt találjuk, melynek borostyán színű háttérvilágítását a felette, jobb oldalon elhelyezett gombbal kapcsolhatjuk be és ki – kb. 6 mp múlva egyébként magától is kikapcsol. Ezen a gép legfontosabb beállításait ellenőrizhetjük, mint pl. a rekeszérték, záridő, kártya szabad kapacitása, fénymérés módja, sorozat ill. önkioldó üzemmódja, fókusz üzemmód, expozíciós skála, vakuteljesítmény kompenzáció jelzése, akkuállapot (5 lépésben), fekete-fehér üzemmód, érzékenység értéke, és a „csúcsfény árnyalat elsőbbség” (Highlight Priority) D+ jelzése, illetve persze a kártyafoglalatok státusza.
A kereső tekintetében nincs változás, továbbra is 100%-os lefedettségű a pentaprizmás kereső, s a nagyítás is 1×-es, azaz végeredményben egy képzeletbeli 1×-es nagyítású, 100%-os lefedettségű kisfilmes gép keresőméretének 62,5%-át kapjuk (1/1,6). A 22 mm-es betekintési távolsággal rendelkező kereső élességét a betekintő nyílás jobb felső részén lévő tárcsával -3 és +1 dioptria között állíthatjuk. A betekintő nyílás szemkagylója eltávolítható, egyrészt azért, hogy külön kapható dioptriás adaptereket, vagy egyéb betekintést könnyítő kiegészítőket tegyünk rá, másrészt pedig így helyezhető fel a mellékelt műanyag takaró kupak, melyet hosszú expozícióknál érdemes használnunk, nehogy az itt beszűrődő fény megzavarja a fénymérőt, esetleg a szenzorig is eljusson.
Sajnos hibrid kialakításról még nem beszélhetünk, pedig a hatékony Dual Pixel CMOS AF mellett egy hibrid EVF/TTL optikai kereső igen hatékony tudna lenni. Erre azonban a Canontól még egyelőre várnunk kell.
Cserélhető viszont a mattüveg, ebből pedig kétféle áll rendelkezésre, az alapesetben kapott Eh-A jelölésű standard és az Eh-S jelölésű szuper precíz. De már a standard Eh-A transzflektív mattüveg is kínál ki/bekapcsolható segédrácsot, illetve különböző további információk megjelenítését (pl. üzemmód, fehéregyensúly, kioldási mód, fénymérés, fájlformátum, stb.).
Vaku
A Canon EOS 7D Mark II beépített vakuval is rendelkezik, jóllehet, ezt jobbára vélhetően csak vezérlésre fogják használni a felhasználók. A mechanikus zár 1/250 mp szinkronidőt ad, de Av (rekesz előválasztás) módban 1/60-1/250 közötti – minden más módban 1/250 – fix szinkronidő is beállítható.
A 11-es kulcsszámú felnyíló vaku az attól balra lévő kis gombbal pattintható fel, vagy A+ üzemmódban a gép is felpattinthatja. Lezárnunk viszont szokás szerint kézzel kell. Nyitott állapotban 9 cm-re magasodik az optika középtengelye fölé.
A vörösszem csökkentését a gépváz előlapjának felső részén lévő, sárga színű, erős fényű LED végzi. Utólagos vörösszem korrekcióra a gépen belül nincs lehetőség.
A beépített villanó teljesítménye +/-3 fényérték tartományban korrigálható, de manuális beállítást is elérhetünk, melynél 1/128 – 1/1 leosztásokban állítható a villanás erőssége 1/3 Fé lépésekben. Érdekes és ritka funkció, de a beépített vakuval stroboszkópikus vakuzás is elérhető, 1-200 Hz között.
Ahogy említettük, a kis beépített vaku várhatóan legsűrűbben alkalmazott funkciója a külső rendszervakuk vezeték nélküli vezérlése lesz, amelyek több kommunikációs csatornán és csoportban vezérelhetők. A 4 csatorna kiválasztása, illetve az egyes csoportok működési és teljesítmény beállításai a készülék menüjében érhetők el. Vezérelhető például a beépített és külső villanók teljesítmény aránya (8:1 – 1:8), és részletesen a menüből, az E-TTL II fénymérési mód, a vakuszinkron idő, vagy a külső vaku egyedi funkcióinak beállítása.
A gépen lévő vakupapucsra középpontos vagy Canon E-TTL lábkiosztású rendszervaku csatlakoztatható. Az újabb és nagyobb teljesítményű Canon vakuk esetében a villanó egyedi beállításai a gépvázról is beállíthatók. Egyéb E-TTL vakuknál a menüben csak a teljesítmény-kompenzáció és az E-TTL fénymérés üzemmódja módosítható, de megtekinthető a vaku üzemmódja (E-TTL, E-TTL II vagy manuális), a vaku szinkron módja (első redőny, második redőny, nagy sebességű), illetve a vaku teljesítmény sorozat.
Stúdióvakuk szinkronkábeles csatlakoztatására is van lehetőség.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
A készülék csatlakozói szokás szerint a bal oldalra kerültek, két kisebb gumiajtó mögé, melyek természetesen por- és cseppálló védelmet is nyújtanak. Itt találhatók a sztereó mikrofon bemenet (3,5mm-es jack), valamint egy hasonló kialakítású fülhallgató kimenet, a vakuszinkron kimenet, az N3 vezetékes távkioldó csatlakozója, illetve a másik gumiajtó mögött az USB3.0-ás és HDMI kimenet.
A memóriakártyából kétféle illeszthető a Canon EOS 7D Mark II-be, a már lassan el-elkopó, csak a profi gépekben alkalmazott CompactFlash (de ebből már csak a vékonyebb Type I-es), valamint az egyre nagyobb teret hódító, ma már legnépszerűbbnek számító SD, SDHC vagy SDXC. Előbbiből az UltraDMA-t, utóbbiból az UHS-1-et támogatja a gép. Bár pár éve az SD kártyák között nem találtunk olyan gyorsakat, mint a CompactFlash-ek között, ma már nincs ekkora különbség, hiszen SDXC-ből is kapható 250-260 MB/s írási sebességű.
Az akkumulátort a szokott helyen, a markolat alatt nyíló fémzsanéros műanyag ajtó mögött találjuk. Véletlen kicsúszását egy rugós műanyagfül gátolja, melyet félrehúzva azonnal kipattan a lítium-ion áramforrás. Az LP-E6N típusú akkumulátor kicsit komolyabb képességű, mint az EOS-70D-é, itt a 7,2V-os feszültség mellett 1865 mAh-t adott meg a gyártó, amely 14 Wh energia tárolását teszi lehetővé (az LP-E6 1800 mAh és 13 Wh). Ez a gyári adatok szerint (CIPA ajánlású méréssel) 670 kép készítésére elegendő, amelynél azonban jóval több kép készíthető, ha nem nézünk vissza minden képet az LCD-n. Az EOS 7D Mark II-t egyébként LP-E6 akkumulátorral is használhatjuk.
Az akkumulátor töltését külső töltővel végezhetjük, amelyen leolvasható az akku hozzávetőleges töltöttsége is. Az akkumulátor töltöttsége a fényképezőgépen 5 szegmenses formában ellenőrizhető, de a menüben 1%-os pontossággal is leolvasható. Ugyanitt látható az utolsó feltöltős óta készített képek száma, és az akku általános állapota is.
