Kipróbáltuk: Canon EOS 7D Mark II teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Bevezető

A 2009-ben bejelentett Canon EOS 7D utódja, a Canon EOS 7D Mark II az egyik leghoszabb ideig pletykált fényképezőgép. Az utódot annyira várta a fotós társadalom, hogy már 2011-ben elkezdtek róla pletykák keringeni, igaz, az akkori pletykák valójában igen messze álltak a végeredménytől, sőt, a 2012-es pletykák is. Azonban már akkor is azt mondtuk, hogy a 7D megérett a cserére, s még további két évet kellett rá várnunk.

Idén azonban a Photokina 2014-re időzítve megtörtént a hivatalos bejelentés, s már a boltokban is kapható a Canon új APS-C-s profi váza, az EOS 7D Mark II, amely ugyan az első pletykákkal szemben nem 26 Mpixeles, nem OLED kijelzős, nem tud 12 kép/mp sorozat sebességet, s nem jelent meg vele egyidőben az E-TTL III vakurendszer sem, ahogy a 19 pontos AF rendszer sem maradt a régi, hanem vadonat újra cserélték.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen előbb azt érdemes tisztáznunk, hogy kinek való, kiknek készül egy ilyen fényképezőgép. A portré és esküvőfotósok, valamint a profi fotóriporterek egyértelműen a fullframe világát részesítik előnyben, ez főképp a portrénál és esküvőfotózásnál tud igen hasznos lenni, hiszen a jelenlegi objektívparkkal a fullframe kisebb mélységélesség elérését teszi lehetővé kedvezőbb áron (mármint az objektívek ára kedvezőbb), mint az APS-C, ráadásul a zajosodás sem olyan erős. Az APS-C vázak a kedvezőbb áruk miatt főként a hobbi- és amatőrfotósok kedvelt gépei. A 7D Mark II azonban kiesik ebből a tartományból, hiszen 600e Ft-os kezdeti ára bőven a fullframe szenzoros 6D ára felett van, s bizony több, mint duplája az EOS-70D-ének. De van ennek oka? Hogyne lenne. Íme:

A Canon EOS 7D Mark II főbb jellemzői:

  • 20,2 Mpixel, APS-C CMOS képérzékelő szenzor
  • Dupla DiG!C 6 feldolgozórendszer
  • Érzékenység: ISO100-16000, 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO25600 és ISO51200-ra
  • Objektív: EF-S bajonett
  • pentaprizmás kereső, 1×-es nagyítás, 100% lefedettség
  • 65 pontos AF rendszer, 65 keresztszenzorral, -3 Fé érzékenység a középső fókuszponton, középső fókuszpont f/2,8-tól dupla keresztszenzoros
  • EOS iTR AF és AI Servo AF III technológia
  • Dual Pixel CMOS AF a LiveView, illetve videófelvétel közbeni gyors élességállításhoz
  • 150 000 pixeles RGB+IR fénymérő szenzor, villódzás érzékeléssel
  • beépített vaku (1/250 mp vakuszinkronidő)
  • 200 ezer expozícióra tervezett zárszerkezet
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • LCD: 3″, 1,04 millió szubpixel, fixen beépített
  • 1920×1080 pixeles videórögzítés (24, 25, 30, 50 vagy 60 kép/mp), mono beépített mikrofon, sztereó mikrofon bemenet, fejhallgató csatlakozó, tömörítetlen HDMI kimenet
  • 10 kép/mp sebességű sorozat RAW formátumban is
  • dupla kártyafoglalat SDXC és Compact Flash UDMA/7 kártyáknak (akár szimultán is használható)
  • Li-ion akkumulátor
  • USB3.0 és mini HDMI csatlakozás

De akkor kinek is való az EOS 7D Mark II? Azoknak a profiknak, akik nem igénylik a fullframe rendszert, s akiknek igazából a gép szolgáltatásai messzemenőkig fontosabbak, mint a 36×24 mm-es szenzor (mint pl. a természetfotósok, vagy akár a videográfusok), de a sportfotósok is igen jól járnak a masinával, még ha APS-C-vel meg is kell elégedjenek. A 7D Mark II ugyanis olyan bőséges szolgáltatásválasztékkal rendelkezik, mint egy EOS-5D Mark III. Nem csoda ez, hiszen az APS-C rendszer csúcsáról van szó, ebbe bizony minden földi jót bele kellett pakolnia a Canonnak, s ezt meg is tette. A 7D-hez képest olyan jelentős előrelépések történtek, hogy még táblázatban összefoglalva is tekintélyes méretet kapunk.

Jelenleg tehát a következő képpen fest a Canon DSLR termékpalettája:

Canon DSLR termékpaletta
belépő szint EOS-1200D (2014)
belépő szint (mini) EOS-100D (2013)
belépő-haladó EOS-700D (2013)
középkategória EOS-70D (2013)
közép-profi EOS 7D Mark II (2014)
középkategória (fullframe)~ EOS-6D (2012)
közép-profi (fullframe)~ EOS-5D Mark III (2012)
profi (fullframe) EOS-1Dx (1D C) (2011-12)

balra: EOS 7D, jobbra: EOS 7D Mark II

Nézzük most az új Canon EOS 7D Mark II-ben materializálódó 5 évnyi munka eredményét, összevetve a jó öreg Canon EOS 7D-vel:

A Canon EOS 7D és az EOS 7D Mark II közötti főbb különbségek
Canon EOS 7D Canon EOS 7D Mark II
Szenzor felbontása 18 Mpixel 20,2 Mpixel
Érzékenység ISO100-6400, 1/3 Fé-enként
kiterjeszthető ISO12800-ra
ISO100-16000 1/3 Fé-enként
kiterjeszthető ISO51200-ig
Automatikus érzékenység minimuma és maximuma nem megadható megadható
Fókuszrendszer 19 keresztszenzoros, fázis-különbség elvű 65 keresztszenzoros, fázis-különbség elvű
AF terület kibővítése igen, 4 ponttal, zóna AF igen, 4 vagy 8 ponttal, zóna AF
Autofókusz munkatartomány (fázis-különbség elvű) -0,5-18 Fé -3-18 Fé
Cserélhető mattüveg nem igen
Zárszerkezet 150.000 expozícióra tervezett 200.000 expozícióra tervezett
Virtuális horizont a keresőben nem, csak hátsó LCD-n igen, döntés is
Autofókusz LiveView és videófelvétel során egyszerű kontraszt alapú gyors Dual Pixel CMOS AF
Fénymérés 63 zónás iFCL 252 zónás, 150.000 pixeles RGB+IR ISA, villódzásérzékeléssel
Spot mérés köre képmező 2,3%-a képmező 1,8%-a
Objektív hibák korrekciója igen, peremsötétedés igen, peremsötétedés, színhiba, torzítás
LCD 3″, 920 ezer képpont 3″, 1,04 millió képpont
Sorozat sebesség 3 vagy 8 kép/mp 1-10 kép/mp
Automatikus expozíció sorozat igen, 3 képig igen, 7 képig
RAW konverzió gépen belül nem igen
HDR képkészítés támogatása nem igen, 1-3 Fé
multiexpozíció képkészítés támogatása nem igen, 2-9 kép
képek leméretezése nem igen, többféle felbontás
Videófelvétel max. 1920×1080 pixel, 24-30 kép/mp max. 1920×1080 pixel, 24-60 kép/mp
HDMI kimenet van, tömörített van, tömörítetlen
analóg videókimenet van nincs
fejhallgató csatlakozó nincs van
Memóriakártya CompactFlash (Type I és II) CompactFlash (Type I)
SD/SDHC/SDXC
USB kimenet Hi-Speed USB 2.0 USB 3.0 Super-Speed
beépített GPS nincs van
Akkumulátor LP-E6: 7,2V 1800mAh, 12,96 Wh LP-E6N: 7,2V 1865mAh, 13,43 Wh
Méretek 148,2 × 110,7 × 73,5 mm 148,6 × 112,4 × 78,2 mm
Tömeg (akkuval és kártyával) 860 gramm 910 gramm

Jól érezhető a fejlődés a 7D óta, igaz, az eltelt 5 év alatt ez bőven el is várható. Akad azonban olyan szolgáltatás, amely az EOS-70D-ben megvan, de az EOS 7D Mark II-ből kimaradt. Ilyen a kihajtható LCD, amelyet a 7D Mark II-nél vélhetően a gép strapabíró kialakítása miatt nem vettek át (no azért a le-fel dönthetőség ma már megoldható strapabíró kivitelben is). De ugyanígy kimaradt a Wi-Fi támogatás is, így okostelefonról vagy tabletről nem vezérelhetjük a 7D Mark II-t, pedig ennek a természetfotósok egy része bizonyára örült volna. Nézzük hát az EOS-70D és EOS 7D Mark II összevetését.

A Canon EOS-70D és az EOS 7D Mark II közötti főbb különbségek
Canon EOS 70D Canon EOS 7D Mark II
Érzékenység ISO100-12800, 1/3 Fé-enként
kiterjeszthető ISO25600-ra
ISO100-16000 1/3 Fé-enként
kiterjeszthető ISO51200-ig
Fókuszrendszer 19 keresztszenzoros, fázis-különbség elvű 65 keresztszenzoros, fázis-különbség elvű
AF terület kibővítése nem igen, 4 vagy 8 ponttal
Autofókusz munkatartomány (fázis-különbség elvű) -0,5-18 Fé -3-18 Fé
Cserélhető mattüveg nem igen
Zárszerkezet 100.000 expozícióra tervezett 200.000 expozícióra tervezett
Virtuális horizont a keresőben igen, de csak elfordulás igen, döntés is
Fénymérés 63 zónás iFCL 252 zónás, 150.000 pixeles RGB+IR ISA, villódzásérzékeléssel
Spot mérés köre képmező 3%-a képmező 1,8%-a
Objektív hibák korrekciója igen, peremsötétedés, színhiba igen, peremsötétedés, színhiba, torzítás
LCD 3″, 1,04 millió képpont,
kihajtható, elfordítható
érintésérzékeny
3″, 1,04 millió képpont,
fix
nem érintésérzékeny
Sorozat sebesség 3 vagy 7 kép/mp 1-10 kép/mp
HDR képkészítés támogatása igen igen, hatás is választható
Videófelvétel max. 1920×1080 pixel, 24-30 kép/mp max. 1920×1080 pixel, 24-60 kép/mp
HDMI kimenet van, tömörített van, tömörítetlen
fejhallgató csatlakozó nincs van
Memóriakártya SD/SDHC/SDXC CompactFlash (Type I)
SD/SDHC/SDXC
USB kimenet Hi-Speed USB 2.0 USB 3.0 Super-Speed
beépített Wi-Fi vezérlő van nincs
GPS opcionális beépített
Akkumulátor LP-E6: 7,2V 1800mAh, 12,96 Wh LP-E6N: 7,2V 1865mAh, 13,43 Wh
Méretek 139,0 × 104,3 × 78,5 mm 148,6 × 112,4 × 78,2 mm
Tömeg (akkuval és kártyával) 755 gramm 910 gramm

E hosszúra nyúlt bevezető után végre csapjunk a lovak közé és nézzük meg részleteiben a Canon APS-C szenzoros „csúcsragadozóját”, az EOS 7D Mark II-t.