Felépítés
Ergonómia, kezelés
A Canon PowerShot G9X Mark II, ahogy elődje is, főképp az ultrakompakt kategóriába sorolható. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy a gép a legvastagabb pontján 3 cm vastag, s mi általában a max. 25 mm vastag gépeket soroljuk az ultrakompaktok közé. Itt azonban érdemes engedékenyebbnek lennünk, hiszen csak az objektív fél cm-es kidudorodása adja a plusz vastagságot, tehát valójában ténylegesen vékony gépről van szó.
Mivel a gépváz a lehető legkisebb kellett, hogy legyen, így kényelmes markolat nem is került a gépre. A jobb fogást itt hüvelykujjunk megtámasztását szolgáló, a hátlapból enyhén, pár milliméterrel kiemelkedő támaszték és az előlap textúrázott, műanyag (nem gumi!) bevonata adja.
A kis gépre meglehetősen kevés kezelőszerv került, de így is lett hely üzemmód tárcsának, amely gyors váltást tesz lehetővé a főbb módok között. Mindenképpen érdemes kiemelni az objektív körüli gyűrűt, amely elektronikus vezérlést ad akár a rekeszértéknek, akár az expozíció kompenzációnak, akár az érzékenységnek.
Hátulra csupán négy gomb került, a menü, az info, a gyorsmenüt és az értékek elfogadását szolgáló Q/Set, valamint a videofelvétel indítását szolgáló piros pöttyös gomb.
A gép kezelése sajnos a kevés gombnak köszönhetően elég macerás és nehézkes. A menükben mozogni naviváló gombok hiányában az objektív körüli tárcsával és a zoomkarral lehet. Ezt megszokni nem kis idő, de nem lehetetlen. Sajnos a kis méret miatt ezt a kompromisszumot kellett hozza a gyártó, bár elképzelhető, hogy egy kisebb, 2,7″-os LCD-t alkalmazva lett volna hely a gép jobb oldalán egy vezérlőtárcsával egybeépített négy irányú navigáló gombcsoportnak, kicsit növelve a gép vastagságán pedig akár még egy joystick is elférhetett volna, mint amilyen a Fujifilm X100F-en van. Persze ez utóbbi nem ultrakompakt gép, de nem hiszem, hogy pár milliméternél többet kérne egy ilyen joystick.
Szerencsére a kezelhetőséget jelentősen javítja az érintésérzékeny LCD, bár aki nem szereti összetapogatni a komponálásra is használandó kijelzőt, annak ez sovány vigasz. Számukra talán a testre szabható egyéni menü jelenthet segítséget.
Aki viszont markosabb, annak pont az érintésérzékeny LCD lehet egy idegesítő pont. Jómagam nem tartozom sem a favágók, sem a súlyemelők közé, kis tenyérrel rendelkezem, mégis elő-előfordult, hogy a kijelző jobb felső sarkában lévő, helyi menüt megjelenítő Q ikonhoz ért az ujjam. Egyébként nem teljesen világos, miért is kell ide a Q ikont helyezni, mivel a helyi menü előcsalogatására ott a Q gomb, ami ráadásul nem is programozható, tehát nem vehető le róla ez a funkció.
A fém állványmenet most is pontosan az optikai tengely és a szenzor alá került, ami ideális elhelyezés a panorámázáshoz. Kár, hogy a gép továbbra sem támogat egyszerű, a váz elfordításával készíthető, automatikusan összeillesztett panorámakészítést. Pedig ma már okostelefonnal könnyedén készíthetünk gömbpanorámát is. Jó lett volna, ha e téren nem marad el egy prémium kompakt fényképezőgép.
Sajnos mivel az állványmenet szinte a gép közepe alatt található, így már kis méretű állványtalp is akadályozni fogja az akkumulátor cseréjét, ami viszont problémásabb lehet, hogy így a memóriakártya sem cserélhető, csak ha a gépet leszereljünk az állványról, illetve állványtalpról.
Persze manapság, a több tíz GB-os memóriakártyák világában ez már nem lehet akkora probléma, sokkal ritkábban kell memóriakártyát cserélnünk, mint korábban.
Objektív
A Canon PowerShot G9X Mark II stabilizált objektíve öröklődött az elődtől, ezúttal is 8 lencsetagból épül fel, amelyek között egy aszférikus és egy ultra nagy törési mutatójú aszférikus (UA) található. A fizikailag 10,2-30,6 mm-es gyújtótávolságú objektív a kb. 2,71×-es képkivágás faktorú ” típusú szenzorral olyan látószöget nyújt, mint egy kisfilmes gép 28-84 mm-es objektívvel. A kezdő fényerő remek, 1:2,0, amely tele végnél 1:4,9-ig csökken. A két szélsőértéken kívül persze az sem mellékes, hogy milyen gyorsan romlik a fényerő. Itt az első zoomlépést követően 33 mm ekv. gyújtótávolságnál már f/2,8 csak a fényerő, míg a legalacsonyabb értéket, az f/4,9-et 72 mm-nél éri el.
A teleszkópikus objektív bekapcsolás után alig 4 cm-re, tele állásban 5 cm-re nyúlik ki a vázból. A gépet kikapcsolva a frontlencse elé automatikusan záródó fém lamellák húzódnak. Az objektív elé szűrők feltekerésére nincs módunk.
A stabilizátor gyári adatok szerint 3,5 Fé előnyt nyújt, ami tele végállásban elviekben 1/8 mp-es zársebesség kézben történő megtartását is lehetővé teszi berázás nélkül.
A zársebesség maximuma egyébként 1/2000 mp. Ahhoz, hogy ez napos időben se jelentsen problémát, ha mindenáron maximális rekesznyílással szeretnénk fotózni, a gépbe 3 Fé-es ND8 szűrő került.
Apropó zársebesség. Automatikus módban a maximális zársebesség 1/8 mp, P és Av módokban 1 mp. Ennél hosszabb záridőt csak zársebesség előválasztás (Tv) és manuális (M) módokban választhatunk. Ez a korlátozás egyébként nem teljesen érthető, hiszen a 3,5 Fé hatékonyságú stabilizátor elvileg 28 mm-es állásban akár 1/4 mp kézben megtartását is lehetővé teszi, de még ha nem is kézből, hanem állványról dolgozunk, miért ne lehetne rekesz-előválasztás mellett 2, 4 vagy akár 8 mp-es záridővel dolgozni? Persze így is elérhetők ezek a záridők, de csak Tv vagy M módokban, ami indokolatlan.
A 3×-os optikai zoomon felül több lépcsős digitális zoom is elérhető, már ha valaki mindenképpen ragaszkodik ehhez a nem különösebben ideális megoldáshoz.
Optikai és digitális zoom
Közelfényképezésre, illetve makrózásra főképp nagylátószögnél van lehetőségünk, de tele állásnál is bekapcsolható a makró mód. A leképezési arány sajnos elég gyenge, még nagylátószögnél sem éri el a kompakt fényképezőgépek átlagos 4-5 cm széles lefedését. Itt nagylátószögnél kb. 7 cm széles, tele állásban kb 14 cm széles témával tölthető ki a teljes képmező.
Komolyabb torzítással ugyan nem kell számolnunk, de telében az éles terület felülete jelentősen görbül, így sík témánál a sarkok erőteljes elhomályosodása tapasztalható. Ugyanez egyébként nagylátószögnél is jelentkezik, de kisebb mértékben.
Képérzékelő
Az átlagosnál jelentősen jobb képminőségért a szokványosnál jóval nagyobb, 1″ típusú szenzor gondoskodik. A 13,2×8,8 mm méretű szenzor 20,9 millió teljes pixelszámú, effektív felbontása 20,2 Mpixel. A képek alap oldalaránya 3:2, amelyet igény esetén megváltoztathatunk 4:3 (max. 18 Mpixel), 16:9 (max. 17 Mpixel) és 1:1 (max. 13 Mpixel) arányokra is. Fotókat JPEG formátumon kívül RAW módokban is készíthetünk, de a Canon DSLR-ekkel ellentétben csak teljes felbontásban, itt nem választható mRAW és sRAW. A RAW mellett RAW+JPEG is igénybe vehető, kétféle JPEG tömörítéssel.
Az érzékenység ISO125 és 12800 között 1/3 Fé lépésekben állítható. Rendelkezésre áll automatikus ISO állítás is, amelynek minimumát nem, csak maximum értékét állíthatjuk be. Ezen kívül megadható az érzékenység választásnál a reciprok szabály követésétől való eltérés is normál, gyors vagy lassú értékekkel.
Az új gépbe az új DiG!C 7 képfeldolgozó processzor került. Az elsőként a Canon PowerShot G7 X Mark II-ben debütált processzor gyorsabb képfeldolgozást kínál, így a sorozat sebesség is nagyobb lehet. Videózni azonban továbbra is csak max. Full HD-ben lehet, max. 60 kép/mp frissítéssel.
LCD
A gép hátuljára szokásos méretű, 3″-os képátlójú, 1,04 millió képpontos LCD került. A kiváló felbontás érték kicsit megtévesztő lehet. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy egy 720×480×3 szubpixeles kijelzőt kapunk, mivel az LCD nem 3, hanem 4 szubpixelből épít fel egy képpontot. Vörösből, zöldből kékből és fehérből. Így a felbontás 624×416 pixelnek adódik. Ugyanez 3 képpont/pixel felépítésű kijelzőnél 778 ezer képpontot jelentene. Ugye ez már nem is olyan hű de jól hangzó szám?
Ennél azonban aggasztóbb az, ahogyan a szubpixelek elhelyezkednek. Íme:
Mint látható, a zöld és piros képpontok egymás mellett szép szabályosan helyezkednek el egy-egy sorban, ezzel szemben a fehér és kék szubpixelek felváltva kerültek egymás mellé. Ez okozza azt, hogy a enü fehér betűi sem szép egyenes szélűek, hanem a kijelzőt kicsit közelebbről nézve is már jól láthatóan recések.
A kijelző fényereje 5 lépésben állítható, a kontraszt, színtelítettség, illetve színezet nem módosítható. A kijelzett kép színhűsége jó, egyedül talán egy kissé a szaturáció lehetne erősebb. Az élőképre segédrács és élő hisztogram is kérhető az Info gombbal, s természetesen leolvashatók az expozíciós adatok is.
Mint az oldal elején írtuk, az LCD érintésérzékeny felülete sokszor jelentősen megkönnyíti a gép kezelését. Ez nem csupán a fókuszterület választásánál érhető tetten, de egyébként az egyes menüpontok vagy funkciók kiválasztására is használható, valamint a Wi-Fi jelszó beírására is alkalmas. Gondban akkor leszünk, ha esőben próbálkozunk, ekkor ugyanis a kapacitív érintés érzékelés csődöt mond.
Lejátszáskor a nagyítás maximum 10×-es lehet, amely bőven elég az élesség ellenőrzésére. Nagyított nézetben is van lehetőségünk a képek közötti lapozásra, ehhez az objektív körüli tárcsa használható. Így az egymást követő képek fókuszát könnyebben ellenőrizhetjük.
A multi-touch érintésérzékeny felületnek köszönhetően a képek lapozása és a képbe nagyítás is elvégezhető magán a kijelzőn, a nagyítás fokát pedig tizedes lépésekben is állíthatjuk (a zoomkarral csak nagyobb lépésekben lépkedhetünk).
Vaku
A Canon PowerShot G9X Mark II a G7X Mark II-vel egyetemben nem kínál vakupapucsot, csak beépített vakut, szemben a G3X és G5X modellekkel, ahol vakupapucs is elérhető.
A felpattanó vakut minden esetben kézzel kell felnyitnunk, ezt a gép önmaga nem teszi meg helyettünk, még a teljesen automatikus módban sem. A villanó a hátlap bal szélén található mechanikus gombbal nyitható fel. A vörösszemek elkerüléséhez vörösszem hatás csökkentő vakumód nem áll rendelkezésre, de a vörösszemes képek hatékony javításához a lejátszás menüben található vörösszem korrekció ad segítséget.
A vaku teljesítménye a menüben -2..+2 Fé tartományban módosítható, kézi vakuteljesítmény viszont nem választható. A szinkron 1. vagy 2. redőnyre adható meg.
Csatlakozók, memóriakártya, akku
A csatlakozókat a gép jobb oldalán egy műanyag ajtó mögött találjuk, ahol a microUSB és a microHDMI aljzat áll rendelkezésünkre. Kicsit fura, hogy itt nem a bal oldalra kerültek az egyes csatlakozók, így egy kicsit kényelmetlenebb is a használatuk, hiszen jobb kézben fogva a gépet macerás lesz a fülecske kinyitása és a kábelek bedugása.
Memóriakártyából SD és SDHC mellett SDXC-t is kezel a fényképezőgép, s az UHS-I nagy sebességű interface lehetőségeit is kihasználja, de az UHS-II-ét nem. A memóriakártyát ugyanazon ajtó mögé kell helyeznünk, amely az akkumulátort is rejti. Komolyabb időjárásállóságot adó szigetelés sem a csatlakozókat, sem az akkut rejtő fedlapnál nem található, viszont az enyhe vájatokba illeszkedő kiemelkedések vélhetően valamilyen cseppállóságot azért biztosítanak. Az akkumulátor fedlapját fém erősítéssel is ellátták, de ha mégis egy véletlen folytán eltörne, akkor sem lesz működésképtelen a gép.
A fényképezőgép a korábban is alkalmazott NB-13L jelű lítium-ion akkumulátorral működik. Az akku töltöttségi állapotát mindig leolvashatjuk a kijelző felső részén lévő, négy állapotú ikonról (tele, félig töltött, egyharmadig töltött, kevesebb, mint egyharmadig töltött (villogás)).
Az akksi egy cellás, azaz 3,6V-os, kapacitása 1250 mAh, így összesen 4,5 Wh energiát képes tárolni. Ez egy átlagos turistáskodós naphoz szűken elég is lesz, gyári adatok szerint 235 kép készíthető egy feltöltéssel.
Az áramforrás a géphez adott hálózati töltővel tölthető fel, amely a töltöttség szintjét nem jelzi, csak a töltés folyamatát vagy a teljes töltöttséget.
