Kipróbáltuk: D30, D60, SD9, S2 Pro D-SLR-ek teszt

0

Canon EOS-D60

Canon EOS-D60
A Canon EOS-D60 a korábban oly sikeres EOS-D30 megnövelt felbontású utóda. A két gép kívülről nem sokban tér el egymástól. A belső változások is leginkább a felbontást érintették. Használat tekintetében semmi újdonság. Aki korábban D30-cal fotózott, az észrevétlenül állhat át az új gépre, de azoknak sem kell aggódniuk, akik idáig valamelyik filmes Canon vázat nyúzták. Tapasztalatból tudjuk, hogy a gép használatának szinte minden pontja az első percektől teljesen világos. Talán egyedül a funkció menü egyes pontjai lehetnek újak, de semmiképp sem érthetetlenek. A D60-ban megjelent újítás, hogy a keresőben a kiválasztott élességállítási pont (három közül lehet választani) élességállítás után piros keretet kap. Persze apróbb, de annál kellemesebb újdonságokat találunk a gépen kívülről is. Ilyen a kivilágított információs LCD, amit már a korábbi modellekből is hiányoltunk. Említést érdemel még a sorozatfelvételeknél hasznos buffer állapotjelző, ami mutatja, hogy egy sorozatban még hány kép készíthető az átmeneti memóriába. Ennek tartalma a sorozat készítése közben is folyamatosan kerül a kártyára, így amint van egy képnyi hely már készülhet is a következő felvétel. Sorozatban egyébként 3 kép készülhet másodpercenként, az átmeneti memória pedig 8 kép tárolását teszi lehetővé. Sportfotózáshoz talán kevés, de egy jó átlagos teljesítmény.

A már ismert forma. Viszonylag kicsi váz.

Minden Canon EF objektívvel kompatibilis. Jól áttekinthető és remekül használható kezelőfelület. Nem a legjobb LCD.

Szintén jól áttekinhető információs LCD, bár a mellette lévő 3 gombot inkább a vaku túloldalára tettem volna. Az összes csatlakozót egy gumilap védi.

A CMOS lapkát tisztítani csak adapterről üzemelő gépen lehet. A gumilap a vakuszinkron és a távirányító csatlakozót is védi.

A képminőség az elvárásainknak megfelelő: nagy részletgazdagság, zajmentes képek és tökéletes színreprodukció. A D60 mindezeket nagyon jól teljesíti. A 6 megapixeles felbontás kiváló minőségű A4-es képek nagyítását teszi lehetővé, de természetesen akár óriásplakát fotózáshoz is használható. Nagyon pozitív dolog, hogy a vakuszinkron csatlakozót egy, a vázhoz rögzített gumilap takarja. Ez mindig a gépen van, így használaton kívül mindig védi a csatlakozókat, és nem lehet elveszíteni.

Mivel a most kipróbált gépek közül ez az egyetlen tisztán 6 megapixeles gép (a Sigma 3 megapixeles nagy részletgazdagsággal, a Fuji pedig 6 megapixeles 12 megapixeles képfájlokkal), ezért tekintsük ezt felbontás és részletgazdagság tekintetében etalonnak. A megvilágítást a teszttéma esetén a szokásos napfény lámpáinkkal, míg a modellfotózásnál stúdióvakukkal adtuk. A géppel a következő felvételeket készítettük.

A Canon gépek esetén már több helyen megemlítették, hogy a tesztábrák fotózásakor a nagyon sűrű, kontrasztos vonalpároknál eltévedt pixelek jelenhetnek meg. Általában azt lehet olvasni, hogy ez a valós életbeli felvételeken nem felfedezhető. Ezzel egyetértünk, azonban legnagyobb meglepetésünkre a kóbor pixelek a teszttémának választott vízfesték gombjai mellett is szép számban jelentek meg. Ez pedig akár valós téma is lehetett volna egy reklámfotózásnál, ezért mindenképpen érdekes. Persze a hiba a 13×18 cm-es papírképeken már nem volt látható, így nem zavarja az összhatást.

A teszttémánk. Jó részletgazdagság, de a SUPERIA szó S betűje kicsit összefolyt. (200%-os nagyítás, részlet)

Kreált pixelek. A vízfesték gombjainak pereménél nem odaillő pixeleket találtunk. (200%-os nagyítás, részlet) Kicsit lágy ugyan a kép, de egy kis élesítés után nem lehet panasz. (200%-os nagyítás, részlet)

A modell (részlet) Tiszta, részletgazdag kép

A D60 RAW formátuma nem egyszerűen csak a CMOS-ból kiolvasott módosítatlan adatokat találjuk. A fényképezőgép a fájlba egy közepes tömörítésű 2,6 megapixeles JPEG képet is ment, ami a minden további feldolgozás nélkül is továbbküldhető, illetve segítségével akár sok száz kép közül is gyorsan kiválasztható az a néhány, amelyekre szükség lesz. Remek ötvözése a minőségnek és a gyors felhasználhatóságnak.

Mint látható a Canon EOS-D60 nagyon jól teljesítette mindkét feladatot. A vízfestéken visszaadott színek nagyon közel állnak a festék valós színéhez, a színreprodukcióban gyakorlatilag nem találtunk hibát.

Kattintson a képre a D60-nal készült a többi modellfotó megtekintéséhez.