Kipróbáltuk: Digilabor fotókönyv teszt

0

Nyár elején egy óvodai projekthez szavazta meg a szülők közössége, hogy minden egyéb megoldás helyett ilyen formában őrizzük meg az elmúlt évek emlékeit. A rendelkezésre álló lehetőségek közül a minőség, a kötészet jellege és az ár megvizsgálása után a Digilabor nemrég indult fotókönyv szolgáltatására esett a szülők választása.

A könyvet az egyes oldalpárok elkészítése után a cég rendelőszoftverével lehet összeállítani, de aki nem akar külön az oldalak elkészítésével vesződni, az a képek elrendezését és a háttér kiválasztását megoldhatja a képrendelő szoftverben is (így utólag visszanézve, a következő könyvet már én is így fogom készíteni).

Minőség

A Digilabor minőségi fotókönyvei valódi fotónyomatok összekasírozásával készülnek, így figyelembe véve a korábbi évek során naptár készítésnél kipróbált minőséget, ezzel kapcsolatban nem is volt kétségünk. Bár máshol készítenek fotókönyveket és naptárakat más technológiával is, a rasztermentes, gyönyörű színeket adó, valódi fotóval minőség terén nem tudják felvenni a harcot. A lapok összeragasztása speciálisan erre a célra kifejlesztett anyaggal történik, ami nem növeli a két fotópapírból adódóan eleve jelentős vastagságot. A harminchárom oldalpárból álló könyv ennek ellenére is igen vastag, 2,4 cm lett, ami komolyságot kölcsönöz a könyvnek. A Digilabor a készítés során a lapokat a hajtásnál úgy készíti elő, hogy a lapok összehajtva nem törnek meg, így a kinyitott könyvben a hajtásnál nem gyűrődés, hanem csak egy alig észrevehető hajtás látható.

két oldalt elfoglaló fotó

az oldal nem törik a hajtásnál

A könyv belső borítója elegáns fekete fedést kapott, amire kemény fedeles külső borító került. Ez a borító, mint ahogy minden becsületes könyvön túllóg az oldalak 20×20 cm-es méretén. A két kemény lapra kívülről visszafogott, de elegáns borítás került, ami akár már önmagában is megállná a helyét, de igazán a külső fotó borítóval együtt lett teljes. A valódi fotópapírra készült borító két végén visszahajtva úgy védi a könyvet, ahogy azt bármelyik komolyabb nyomdai fotóalbumnál is látjuk.

elegáns belső borító

igényes kötészet

Végeredmény

A könyvben minden gyermeknek egy-egy oldal jutott, ahova két fotót és egy rajzot tettünk. A gyűjtemény a csoportképekkel kiegészítve olyan emlékké állt össze, ami évek vagy évtizedek múlva is segíthet felidézni ennek az óvodában töltött 4 évnek az eseményeit.